A tegnapi kardcsattogás után gondolkoztam el azon, hogy vajon van-e értelme az interneten ilyenekbe belemenni? Régebben én is (fórumokon, blogokon) belementem 1-1 ilyen vagy ehhez hasonló vitába (veszekedésbe?) de egy idő után rájöttem, hogy nagyon értelmetlen dolog és igazából nem is érdekel, hogy meg tudom-e győzni vagy sem a másikat a saját igazamról.

Mit nyerhetek vele?
A pillanatnyi elégtételen kívül, hogy én “győztem”, szerintem semmit. Csak egy jó adag szabadidőt áldoztam be arra, hogy valakinek a véleményét formáljam, alakítsam. Ahelyett, hogy számomra is hasznos témával, területtel foglalkoztam volna.
Illetve most jut eszembe, hogy talán a vita előnyeként tudnám felhozni azt, hogy fejlesztem az érvelési készségemet. :)

Meg úgy egyeltalán … nem ezért, nem ilyen formában szeretnék blogolni. A blog legyen a kikapcsolódás egyik forrása (nem csak nekem, Nektek is), ne fejfájást okozzon és ne azon kelljen a géptől távol agyalnom, hogy vajon már megint ki mit írhatott be a hozzászólások közé. Nekem ez nem hiányzik. Remélem Nektek sem.

Ha Te, aki most ezt olvasod, még szoktál vitatkozni a neten, miért teszed? Érdekelne hogy másokat mi hajt akár napokon, heteken keresztül, hogy 1-1 témában vitázzon, hogy újra meg újra leírja esetleg az érveit akár úgy is, hogy közben a vitapartner meggyőzésére vajmi kevés esély mutatkozik.

Példaként fel tudnám hozni most az állandó flame témákat (win vs osx vagy win vs linux vagy intel vs amd stb…), de visszagondolva biztos mindenki fel tud idézni magában 1-1 esetet.

24 COMMENTS

  1. Én próbáltam mostanában, blogban fórumokban, úgy hozzá állni egy egy témához, hogy biztos sok értelmes ember van ebben a szakmában és majd kellemesen , normálisan el lehet beszélgetni a dolgokról, kisebb nagyobb kilengésekkel is a témától mert nem vagyunk robotok.
    De mindig jön egy rakat ember, akik nem bírják elfogadni, ha nem csak vérprofik írnak be valahova, szinten nagyon sok ember van akik rögtön felháborodnak, ha nem szorosan a témához kapcsolódik egy hozzászólás. Sokan ha kapnak egy negatív véleményt, onnantól ellenségként kezelik a másikat és ha vérszagot érez ( egy kicsit téved véletlenül ) egy gyalázó körmondat keretében szándékosan lehordja.
    Sajnos tényleg nincs értelme komolyabban írogatni az interneten ellenérveket vagy csak simán elmondania az embernek a véleményét. Én most éppen leszokóban vagyok és ez a hosszabb személyes véleményt kifejtő írást is hanyagolni fogom. Mert valamikor az ilyen egyszerű leírással is csak magamnak okozok kárt.
    Ha jól működne a dolog, sokat tanulhatunk egymástól, de úgy látszik interneten tényleg nem szabad.

  2. Úgy vagyok vele hogy ha a beszélgetés hasznos, építő jellegű, miért ne. Az más dolog, hogy csak annak a bejegyzésére figyelek oda vagy azzal kezdek párbeszédbe, akit tartok is valamire, akinek érdekel a véleménye. :)

  3. Az embert az különbözteti meg az összes többi élőlénytől, hogy képes viszonylag tág értelemben kommunikálni. Beszélni, írni, olvasni, cseteleni, stb, a fő, hogy kommunikál.

    Ha bármilyen kölcsönzött értelmet tulajdonítunk a létezés eme formájának, valószínűen az lehet, hogy magát a képességet azért kaptuk, hogy éljünk vele.

    Igaz, hogy a kommunikáció elsődlegesen meggyőzésre épül, vagyis pontosabban ezt tekintjük céljának, de ha ezt nem mereven követjük, akkor felismerhetjük, hogy ez leginkább egy befolyásolási, még pontosabban hatást kiváltó mechanizmusra épül. És ez a valódi cél!! – felismerni az állandó kölcsönhatást, amiben együtt élünk egymással….

    Nos, pont ez az, amiért személyszerint én úgy vélem, még ha vitatkozol is, és még építő jellege sincs a dolognak, akkor is lehet hasznos a kölcsönhatás, amibe ily módon belehelyezkedünk, ki-ki a maga módján.

    Sőt, ha mindehhez mellé teszük, hogy az embernek vannak, lehetnek barátai, olyan emberek, akik fontosak a számára, akkor pedig főképp feladatának tekinthető, hogy igenis kommunikáljon vele/velük, főleg ha bármilyen jellegű nézeteltérés adódik, hiszen mégha “sikertelen a meggyőzés folyamata”, akkor is segíthet konszolidálni a helyzetet, talán egy fokkal jobban megérteni a másikat, és így tovább….

    Végül nem gondolom, hogy egy ilyen szócsatának valójában lehetnek győztesei, de fogjuk rá :D – én a tegnapi szitú kibontakozásának is örülök, legalább tisztáztunk többé-kevésbé dolgokat, amelyek érintettek minket.ennyi. pont. – sajnos előfordul, hogy ez kellemetlen érzéseket is ébreszt, de ez meg velejárója….nem feltétlen baj….sztem

    No de visszakanyarodva, Harder, tökéletesen igazad van, a bloggolás legyen kikapcsolódás. ;)

    szép napot! :P

  4. Én személy szerint “szórakozásból” szoktam vitázni, persze ehhez kellenek megfelelő vitapartnerek. Hogyha a partner nem tud észérveket felhozni, akkor a legjobb talán ignorálni. Sztem egy 5-10 flameben/vitában részt vett ember meg tudja állapítani egy 5-10 alatt, hogy aktuális “partnere[i]” mennyire képesek az észérvelésekre, vagy mennyire nem, anélkül, h komolyabban belefolyna a vitába, és így még az esetleges anyázós rész előtt ki lehet lépni, anélkül, h bármelyik félnek megsértenék a becsületét/önérzetét/etc.

  5. Egyetértek, sajnos az fórumokon lévő viták nagy része értelmetlen soha sincs vége érzetűek.
    Sajnos nagyon sok oldalon az említett témák mellett megjelenik a politika is. Az nagyon jó hogy van véleményük az embereknek, de nagyon kevés az értelmes építő jellegű hozászolás .
    Túlságosan sok a személyeskedés, ami abszolút annak köszönhető hogy az internet mögé bújva az emberek sokkal többet engednek meg maguknak mint szemtől szembe.
    Akár milyen pozitívan fogom fel a dolgokat sajnos azt látom hogy sokan harcolnak az interneten is mint ahogy vezetés közben vagy a munkahelyükön, konkrétan unatkoznak és nincs jobb ötletük mint hogy veszekedjenek egyet.

  6. Hugo,

    Abban egyetértek, hogy önmagában a vita – ha tényleg csak önmagában a folyamatot nézem – lehet hasznos. Viszont biztos van Nálad is egy pont, egy határ, ahol azt mondod hogy “ezt már nem éri meg folytatni”. Mi ez a határ Nálad? Mikor volt olyan – ha volt ilyen – hogy egy adott témában mondjuk napokon keresztül vitáztál volna, és miért láttad értelmét?

    Gregnél pl. egyértelmű mikor hagyja ott: “Hogyha a partner nem tud észérveket felhozni”.

  7. Oberone,

    “internet mögé bújva az emberek sokkal többet engednek meg maguknak mint szemtől szembe”

    Ez mennyire igaz! :) Legtöbb esetben, mikor az interneten ismertem meg valakit majd később a valós életben is találkoztunk, teljesen más kép fogadott mint amit egyébként kialakítottam róla az addigi beszélgetések kapcsán. Nem mondhatom azt hogy jobb vagy rosszabb volt ez a kép mint ami bennem élt, de más. Pl. mindig meglep, hogy a neten nagyhangú emberek a valóságban gyakran alig tudnak megszólalni szemtől szembe.

    Az internetes anonimitás furcsa dolgokat képes kihozni az emberekből. :)

  8. A legtöbb hozzászólóval egyet értek. Valóban fantasztikus képessége az embernek, hogy sokféleképpen (mostmár “szélessávon” is) tud kommunkálni. Azt hiszem, hogy az internetezés, a fórumok, stb. ha nem is csecsemőkorú, de szerintem maximum kamasz korban jár. Vagyis még fel kell nőnünk az internet adta lehetőségekhez.

    Szükséges, hogy megtanuljunk kultúráltan kommunikálni itt is, ahogy megtanult az emberiség kommunikálni a párkapcsolatában, a hivatalos helyeken, a baráti körben. Természetesen vannak kivételek, de azért el kell ismernünk, hogy általánosságban mindenki el tud fogadni egy formát, protokollt az adott körülménynek megfelelően. Ezek mind-mind más környezet, és másképp kommunikálunk ezekben a környezetekben, helyzetekben.

    Azt hiszem, az internetes kommunikációt még tanulnunk kell. Sokszor talán azt hisszük, hogy már felnőttek vagyunk ebbena témába, de én azt gondolom, hogy mindannyiunknak van még mit tanulni.

    Még egy példázat: Az érettlen búzakalász feje felfele az ég felé néz, az érett búzakalász mintegy alázattal meghajtja a fejét. Melyik vagyok én? Az érett, vagy az érettlen?

    Lali72

  9. a vitának mint olyan, nem a meggyőzés a célja.
    és mint ilyen, nincs, és nem is lehet sem vesztese, sem győztese, csupán haszna.

    a tegnapi szardobálást én nem tekintem vitának, sőt, nem érzem magam hibásnak sem, nem én borítottam ki a bilit, de ha már megtörtént, akkor jogosnak éreztem megvédeni magam.

  10. Ez a bejegyzés nem a tegnapi vitáról szól, bár igaz hogy annak kapcsán merült fel. :)

    A témánál maradva viszont nem értem, hogy mi más lenne a vita célja (azokon kívül amit Hugo is felsorolt) ha nem az, hogy meggyőzd valamiről a másikat? Vagy csak rosszul értettem és a meggyőzés is cél, csak számodra egy másik fontosabb?

  11. Személyiség kérdése ez, nem racionalitásé, hogy van-e értelme vagy nincs vitatkozni.
    Minden ember más egyedi személyiség.
    Épp’ az a szép vagy csúnya az ilyen fórumos levlistás történetekben, hogy ahány ember annyi személyiség és ez húzza el a szálat végül valamilyen irányba előre nehezen kiszámíthatóan.

    Kategorizálni persze valamennyire lehet ezt a rengeteg fajta személyiséget, van aki taktikus csendes, van aki szerény csendes, butaságában csendes, okosságában csendes, ostobán harsány, hülyeségétől magabiztos, sok-sok ilyen negatív jelző közül mindenkire lehet találni egy megközelítőleírást :), de sohasem biztos, hogy a csendesebb okosabb vagy a hangosabb hülyébb. :)

    Persze Te alapvetően arra kérdeztél ha jólértem, hogy olyan vitákat miért érdemes folytatni amelyek végtelenek és visszatérőek és lerágott csont mind, ilyen esetekben biztos van egy örökös soha meg nem szűnő önigazolási vágy az emberekben. Mint amikor egy csapat szurkolójaként elkötelezi magét az ember és hű marad a hitéhez, hogy jól választott.

  12. A veszekedés szerintem alapvetően az evolúciós harc egyik megnyilvánulása. Az állatok ugyanúgy harcolnak az erőfölényért, és ezidáig még senki nem tudott mondani egy olyan tulajdonságot, ami alapján különbek lennénk. Az emberek gyakran az intellektusukat használják agancs helyett. Személy szerint én nagyon sok vitába belementem, de értelme egynek sem volt, és volt sajnos olyan eset is, amikor már sikerült magamat lejáratni, mert a szavak, mondatok csak durvulnak és nagyon nehéz abbahagyni. Az egésznek semmi értelme se sincsen:)

  13. Zoli,

    de az egy dolog, hogy az állatok küzdenek a fennmaradásért, a túlélésért és megint más egy ilyen jellegű vita. :) Nyilván én is ütnék mint Agassi ha a túlélésért kellene harcolni.

  14. A dolog akkor kezd érdekessé válni, ha olyan vitába vagy kénytelen belemenni, amit a hátad közepére kívánsz, de ezt bízták rád!
    Amúgy sziasztok!
    Szóval, van eset, amikor nincs kibúvó. Az enyém ilyen. Két éve próbálom túltenni magam a támadásokon, de egyszerűen nincs mód. Nem vagyunk egyformán műveltek, és véleményünk is más lehet. Az se ritka, hogy annyira se veszi valaki a fáradtságot, hogy elolvassa a reakciódat, csak tüzel csípőből. Mit lehet ilyenkor tenni? Ha halgatok azért kapok, ha “beszélek”, azért. Az, hogy van-e értelme, nem kérdéses. Olyan ez, mint a hábórú: van győztes, és van vesztes, de nem ők a nyertesek! A nyertes mindig az, aki kimarad, és részt vesz a helyreállításban!

  15. Sziasztok!

    Én speciel inkább csak jót röhögök azon,ha valaki hülyeségeket beszél,vagy valami..viszont van,amikor nem tudok emellett elmenni..erre mostanság volt egy elég jó példa..
    Íjász vagyok,szoktam versenyekre járni..nemrégiben az egyik verseny-szervező csapat megkérte a résztvevőket a verseny végén,hogy írjunk majd véleményt a SZIP-re (Szabad Íjász Portál).nos,ez 1-2 fő részéről meg is történt,amire a szervezők válasza röviden ez volt: “ezért és ezért te voltál a hülye, mi tökéletesen csináltunk mindent,és egyébként is..” Nos,akkor miért is kértek véleményt?Tettem föl a kérdést logikusan, abszolute kultúráltan,mire a válasz már nem volt épp az,sőt, sacc/kb abszolut hülyének néztek mindenkit..és ez ment vagy 2 napon keresztül, bárki próbálta nekik elmagyarázni a dolgot..Aztán inkább hagytuk a búsba..
    Ez az eset legalább annyit tanított,hogy hülyékkel nincs értelme vitázni..:D

    U.i és kicsit off: most vagyok itt először,gratu az oldalért,Harder ;) Viszont ez a “milyen nap van most Magyarországon?” kérdés eléggé kibabrált most velem..tudniillik,tegnap volt az érettségink szóbelije -már papíros hülye vagyok:D- éshát,haverokkal elmentünk megünnepelni..azt hiszem,nem kell részletezni :)

  16. Saladin9,

    ahogy mondtad is: tényleg ki kell maradni belőle, jól teszed! :)

    Balou,

    ez nagyon ismerős szitu, csak nézd meg a fórumot (nem feltétlen a tutorial.hu-n, bárhol ahol ilyen jellegű beszélgetés megy) és majd látod, hogy a véleményt kérők egy jó része egyeltalán nem véleményt vár, hanem seggnyalást, hogy “jajjjj de kis szépet csináltál”.
    Aztán ha nem azt kapják, akkor jobbik esetben nem reagál, nem javít, rosszabbik esetben meg kinyitja a kis lepénylesőjét és megmagyarázza, hogy az direkt olyan vagy én nem is értek hozzá.

    Ezért szoktam azt csinálni, hogy mostanában már inkább csak 1-2 dolgot írok le egy lappal kapcsolatban (kevés kivételtől eltekintve, meg ha már egyeltalán írok az ilyen kérdésekre), és utána megnézem, hogy az illető hogy reagál, érdemes-e esetleg részletesebben foglalkozni a témával vagy hagyjam a csudába.

  17. Hát igen, ez sajnos igen..bár ez a “az direkt olyan” dolog nem biztos,hogy a rosszindulatú visszapofázás..lehet,hogy tényleg ő úgy találta ki, neki úgy tetszik, vagy spec a megrendelő kérte úgy..A közelmúltig ezért nem kértem inkább soha véleményt a “munkáimról”, mert ugye ahány ember,annyi vélemény..és mindenkinek sajnos nem lehet megfelelni..

  18. Én asszem nem is igazán raktam fel soha munkámat ilyesfajta véleménykérés miatt (biztos lehet hogy volt 1-2 rajz az évek alatt), mert nem érzem szüikségét hogy vadidegen emberek véleményezzétek őket. Akinek adok a szavára, annak megmutatom privátba és amit mond, arra odafigyelek.
    De hogy egy fórumon beírja nekem XYPistike hogy neki jobban tetszik más betűtípussal vagy egy sötétebb színnel, annak nem látom értelmét.

  19. Hát igen,ebben is van valami..én meg azért szoktam csak berakni, mert őszintén szólva eléggé kezdő vagyok ilyen téren, aztán reménykedek,hoyg a sok XYPistike közt Ti is adtok valami Normális tanácsot :)

  20. Vélemény:
    Néhány aspektus. Én avelem vitázok, véleményezősök egy részét élőben is ismerem. Vicces, de élőben teljesen normális hozzáállású emberek úgy lehánynak a neten, hogy néha az állam is leesik. Mindez csupán azért, mert itt “arctalanság” mögé bújhat. Ez sok egyébként “mellőzött” emberből a főokost hozza ki. Ezért se kíváncsiak komoly véleményre, csak az orál/anál kielégítésre. Persze, azért az is igaz, hogy nem csak idiótákkal, hanem kiegyensúlyozott, fogalmazni képes, véleményében mértékadó emberekkel is találkozni a neten. Ő miattuk érdemes egyáltalán írni valamit is a fórumokba.

    Kérdés:
    Mi a kákaruttyantó lapátfejű ebimadár kedvéért nem műx ez a kód?
    SELECT * FROM en_tablam WHERE mezo_1, mezo_2 LIKE ‘%?%’;
    Ha a kérdőjel helyén f betű van műx, ha s, a, vagy e, nem. :˛(

  21. Fogalmam sincs, nem vagyok programozó. :) Írd be a fórumba, ott biztos tudnak majd segíteni a srácok.

  22. Hi!
    Tényleg fel kell tenni a kérdést: Van-e értelme egyátalán vitába bocsátkozni egy fórumon?
    Lassan harmadik éve vagyok a mozdonyvezetők pesti fórumának adminja. Láttam kéket, ződet, és olyan állatfajtákkal is találkoztam, amelyekkel még Hieronymus Bosch /gugliiii…./
    is csak rémálmaiban látott. A mi vitáink azért érdekesek, mert a munkánkról, munkahelyünkről, életünkről van benne szó. Nagyjaink is részt vesznek benne néha, és hatással van a döntéseinkre, amelyeket hozunk. Az év eleji bérkövetelés /sztrájkfenyegetés/ is kapott innen jópár impulzust. Egy fórum lehet ennél nagyobbra hivatott?
    És mégis. Jó ez nekünk, vagy nekem?
    Könyvet írhatnék arról a pengevékony határról, ami egy fórum moderálásakor követendő.
    Maga a “forum” szó is vitát jelent. Tehát, jó helyen vagyunk, amikor a kommunikáció e formáját arra használjuk, hogy véleményünket ütköztessük, és közös nevezőre jussunk. mert ez az egyetlen értelme a vitának: a vitatkozó felek ismereteiket megosztva, érveiket ütköztetve, jó esetben egy véleményre jutnak, rossz esetben az egyik vitázó érvrendszerét képviselve, és kiállnak nyilvánossággal szembe. Ennek az egésznek semmi köze az állatokhoz, mert inteligenciát igényel. Az, ami a fórumokon zajlik, nem vita, hanem mentális erőszakoskodás, a legtöbb esetben. És ezekbe nem szabad belemenni.

  23. Miért mindig az fikázza le legjobban az embert akinek referenciaként egy halott link van feltüntetve vagy egy szétesett oldal. Faxomba

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here