Ezzel a bejegyzéssel már jó régóta adós vagyok, hisz 2010. július 5-én megszületett a kisebbik fiam is, Tamás. A késői bejegyzés oka, hogy ..
ááá, nem is itt kezdem, inkább a jó részekkel. :) Szóval július 5-én a “tervek” szerint (akkora volt kiírva a feleségem) reggel 6-ra megérkeztünk a kórházba és nem sokkal dél után természetes úton megszületett a kisebbik fiam is, akit Tamás névre kereszteltünk el.
Elég nagy lurkó lett, mert 4330 grammal és 60 cm-rel jött a világra. Szerencsére teljesen egészséges, nagyon szép kis baba (persze én elfogult vagyok) akivel minden rendben. :) Nagy megkönnyebülés volt, mert a terhesség teljes ideje alatt izgultam, hogy nehogy valami gond legyen vele (de ez már Petinél is így volt).
A fentebbi kép a szülés utáni napon készült és ekkor találkozott először Peti az öccsével. Kicsit megilletődött, de nagyon gyorsan vigyorgásba ment át a feje amikor már a pici már produkált valamit (megfogta az ujját). :)
A feleségemnél viszont komplikációk léptek fel a szülés után, több órás műtéten esett át és úgy hozták már vissza, majd 5 nap intenzív osztály következett. Most már jól van ő is, itthon vannak mindketten. Pénteken kiengedték az intenzívről (és ekkor találkozott igazából először Tomival) és szombattól keddig (amíg haza nem jöttünk) már a szülészeten feküdt.
Szerencsére egy szuper orvosunk volt aki szerzett ágyat (persze szakmailag is nagyon elégedettek voltunk vele) annak ellenére, hogy nem lehetett volna bent aludni, így ott tudtam lenni a feleségem és a gyerek mellett péntektől keddig.
A baj ellenére azt mondom, hogy nagy szerencsénk (is) volt, mert nem éjjel történt az egész amikor a szülészorvoson kívül max 1 ügyeletes van bent, hanem délben, amikor a baj megtörténtekor 1 perc alatt 5 orvos és számtalan növér volt már a szobában (és mindre szükség is volt), illetve hogy természetes úton született meg Tomi és nem császárral, mert így egyből bekövetkezett a gond és nem később du/este, amikor már megint nem lett volna elég orvos bent.
… és kicsit elkanyarodva a bejegyzéstől, hadd jegyezzem meg:
tudom, hogy ilyen nagyon ritkán van (éves szinten max 3-5 ilyen eset van a kórházban a doki szerint), de pont az ilyenek miatt óriási felelőtlenségnek tartom az otthon szülést. Erre nem lehet felkészülni, nem garancia az sem hogy már szült a nő és nem volt gond (mint ahogy esetünkben is), nem garancia az sem hogy minden lelete, értéke, vizsgálata maximálisan jó volt a szülés előtt (mint ahogy esetünkben is).
Az, aki otthon akarja megszülni a gyerekét, kockáztatja nem csak a saját, de a babája életét is. Otthoni környezetben lehet, hogy kényelmesebb, barátságosabb a dolog, de hogy ha komoly gond van, nem tudnak rajta segíteni – az is biztos.
No de visszatérve …
Azóta itthon vagyunk, most telik el lassan a 3. hét, sikerült rendezni a sorainkat és a feleségem is egyre “erősebb”, de még sokat kell pihennie. Jövő héten már én is megyek dolgozni, így is nagyon örülök hogy 3 hetet itthon tudtam lenni velük és segíteni amiben csak lehetett. Ezért egyébként nagy köszönet illeti a főnökömet és a kollegáimat.
Jöjjön pár kép is … :)
A fenti képeken még látszódik, hogy volt egy kis kezdeti sárgaság (de a normális értékeken belül volt teljesen), viszont nem kellett kékfényt kapnia és nem is tartottak bent minket miatta. :)
Most már szépen is eszik, az elején ezzel küzdöttünk rendesen. Ugye részben a sárgaságnak köszönhetően, illetve az akkori kánikulának nagyon sokat aludt a pici, úgy kellett 2 óránként keltenünk és etetnünk, mert egyébként végigaludta a 24 órát.
Egyébként vicces, hogy ahány orvossal, nővérrel, háziorvossal, védőnővel stb.. beszéltünk, annyiféle véleményt hallottunk arról, hogy mikor és hogy és mennyit kéne enni a gyereknek, hogy hogy rakjuk le aludni, hogy mit kéne vele csinálni, mennyit ruhát adjunk rá stb…
Ez iszonyatosan idegesítő tud lenni, teljesen elbizonytalanítják az embert hisz amit egyik nap gyakorlatilag instrukcióként megkaptunk az egyik nővértől, azért a másik nővér majdhogynem megszidott. :)
Mostanra ez az egész kajálásos téma nagyjából rendeződött, mondhatni hangosan és viszonylag gyorsan jelzi (szóval üvölt mint sziréna) ha éhes, utána viszont nagyon elégedett fejet tud vágni. Ez a fentebbi kép is egy ilyen pillanatot kapott el, mikor nagy vigyorral és lecsukódó szemekkel konstatálta, hogy tele a pocak. :)
Ez az utolsó kép pedig nemrég készült, rajta a két szememfénye együtt. :)
Ui1.: Aki követ facebook-on vagy twitter-en keresztül, már persze korábban is értesülhetett Tomi megszületéséről. :)
Ui2.: Mégegyszer nagy-nagy köszönet a családomnak, a barátainknak és a kollegáknak, ismerősöknek, akik átsegítettek minket a kezdeti nehézségeken!
Gratula!
Nagyon szép srácok mindketten, sok egészséget, boldogságot Nektek.
Az én kisfiam is Tamás, szerintem ez egy nagyon szép név. Persze ma már a dzsásztin meg a kevin a divat, örülök, h nem vagy “trendi” :)
“Egyébként vicces, hogy ahány orvossal, nővérrel, háziorvossal, védőnővel stb.. beszéltünk, annyiféle véleményt hallottunk…”
Nekünk is azt mondták, h aluszékony a gyerek, és keltsük fel enni… de ezzel csak összezavartuk, és nem aludt éjjel rendesen. Utána hagytuk, h az Ő szervezete diktálja a ritmust (lehetőleg a miénkhez igazítva), és sokkal jobban ment minden.
Mi a nonstop szülőséget éreztük hozzánk közel, nem hagytuk sírni, felvettük, sokat aludt a hasamon (mosst már nem fér el, de a fejét oda hajtja pl. TV nézéskor). Hagytuk velünk elaludni, később vittük a szobájába.
Alvásnál is mondtak mindent, így meg úgy kell fektetni, de később ez is megoldódott: forog magától össze-vissza :)
Volt olyan “védőnő” -inkább támadó satrafa volt- aki azt mondta ne aludjon köztünk, mert az apák nem érzik a gyereket, és majd ráfekszem, stb… Persze, hogyne, azóta is naponta 5×
Szerintem: meg kell halgatni a tanácsokat, és utána ahogy érzitek :)
Gratulálok Tomihoz!
Sok sikert neki az életben, legyen sok örömetek vele!
Nem szerettünk volna “trendi” nevet, bár azokkal sincs különösebben semmi bajom, de nem tudom elképzelni hogy a fiamat nap mint nap pl. dzsásztinnak szólítsam. :)
Egyébként nagyon egyetértek veled, tényleg mindent meg kell hallgatni, levonni a következtetéseket és aztán dönteni úgy, hogy neked meg a gyereknek is jó legyen, egyszerűen nem lehet minden tanácsot megfogadni. Nyilván amit sokan mondanak, azt érdemes megfogadni, vagy legalábbis elgondolkodni rajta. :)
Pl. a fektetésre hallottuk, hogy hason kell, mert úgy ha bukik a gyerek, nem fullad meg. Aztán volt aki azt mondta, hogy oldalt kell fektetni, mert akkor sem fullad meg, de ellenvéleményként meg elhangzott a csipő fejlődése, aminek nem tesz jót. Aztán volt aki azt mondta, hogy csak háton lehet altatni, mert a csecsemőkori halálok 80%-a hason történik, viszont ellenvéleményként elhangzott hogy ha bukik a gyerek, megfulladhat.
Végül úgy csináljuk, hogy etetés után (főleg ha sokat evett) egy rövid időre hasra rakjuk amikor mi is látjuk és ott vagyunk, de később átfordítjuk a hátára úgy is alszik “rendesen”. Van légzésfigyelő is (ami már jópárszor beriasztott tévesen de kiderült hogy rosszul volt beállítva, én viszont őszültem pár évet).
Nekünk ez bejött, jól alszik a gyerek így és úgy tűnik, hogy nem zavarja sem a háton sem a hason fekvés, mi is nyugodtabbak vagyunk. :)
Sok boldogságot az újabb csöppséghez :) 22 évvel és 1 nappal utánam érkezett, úgyhogy már szimpi a kölyök ;) :D
Gratulálok!
Olyan helyesek, hogy kedvem lett szülni egy negyediket :)
A fektetésről olvastam egyszer: amikor a statisztikák azt mutatták, hogy a hátonfekvés veszélyes, akkor minden anyára jól ráijesztettek és a fél civilizált világ hason altatott. Természetesen, ha baj történt, ettől kezdve az a hasonfekvő gyerekekkel történt. Hiszen ki lett volna az az elvetemült anya, aki megkockáztatta volna a háton fektetést. Születtek a statisztikák, majd vissza, illetve oldalra fordíttatták a gyerekeket.
Az első gyerekem képtelen volt hason elaludni, nyomta a pociját a tej. A frász kerülgetett, amikor lefektettem a hátára a szabályok ellenére, úgyhogy nagyon együttérzek veletek.
A trendi nevekről: Az egyik programozó kolléga, amikor megkérdeztük, hogyan választ nevet a fiának, azt felelte.
“Írtam egy listát. Aztán végigpróbáltam az összes névvel: …, hozz egy sört! No, amelyik jól hangzott, úgy hívják a gyereket.”
… nem Dzsasztin :) lett ő sem.
Szia!
Gratulálok! :) Szép nagy fiúcska lett. Át tudom érezni ami történt, biztosan nagyon nehéz lehetett…
Jó egészséget és sok boldogságot kívánok.
Fakan Ferenc
Gratulálok, sok pihenést kívánok a mamának, vigyázzatok egymásra!
Szia Harder, istenien néz ki a kicsi is, illetve mindkettő.
Nagy gratuláció nektek, és további egészséget, jóllakott pocakokat és elégedett mosolyokat kívánok!
Köszönjük mindenkinek a jókívánságokat! :) Azóta rendben van velük minden, Tomi szépen cseperedik, most már 5kg felett van és jó kisfiú, mert néha hagy minket aludni. :)