Átnéztem az elmúlt időszak magyar és angol nyelvű iphone 5 híreit, szám szerint 532-t. Ez a bejegyzés mindössze azt célozza meg, hogy iphone 5 kapcsán kiszemezgeti azt a pár hírt/témát, amiről ezek szóltak és szerintem említésre érdemesek. Mindenhez, amit itt látsz majd most, tedd oda, hogy “ha minden igaz” ill. hogy “a hírek szerint”.

Megjelenés és árusítás

Várhatóan október közepén kezdik el árusítani. Az Apple Store alkalmazottak már nem mehetnek szabira október 2. felében, illetve több hírben is az október 14 volt megemlítve, mint az iPhone 5 forgalmazás dátuma. Érdekesség, hogy a Vodaphone készülődéséről több hír is megjelent, pl. Az iPhone 5 premierjére készül a Vodafone

Az október 4-i dátum pedig azzal kapcsolatban jelent meg, hogy ekkor fogják bejelenteni. Ezt az Apple is megerősítette, ha hihetünk ennek a cikknek: Megerősítve! Október 4-én jön az iPhone 5 illetve más cikkekben pedig írták, hogy már kimentek ezzel a dátummal a hivatalos meghívók (hogy hova, azt lsd a köv. címsor alatt).

Helyszín

A geek-eknek biztos számít, hogy idén az Apple főhadiszállásán lesz a bejelentés. :)

iPhone 5 premier az Apple főhadiszállásán

Kinézet

Itt csak találgatások vannak, de a legtöbbje arra utal, hogy a készülék picit nagyobb lesz, de laposabb. Én személy szerint nem bánom, ha aktívan használod a telefonod, jól jön a plusz terület.

Ez a 2 kinézet nekem tetszene:

Az iPhone 5 várható kinézete

Nekem a fémes kinézet (fent) jobban tetszene, de érdekes módon a fehér sem rossz, pedig alapvetően nem szeretem iyen eszközök terén és a fehér cuccaival nem egyszer volt már gondja a apple-nek.

iphone 5 kinézet

A méretbeli találgatások szülőatyja egyébként az a korábban már megjelent hír, hogy a kínaiak elkezdték gyártani a tokokat és ez kiszivárgott. A fotó általában ez róla:

iphone 5 tok

iphone 5 tok

Elveszített iPhone 5 mizéria

Ez szerintem már a szánalmas vicc kategória, akár igaz, akár nem (bármi a témában). A viccet jelen esetben pedig úgy értem, hogy baromi gáz amit csinálnak e témában. Ha nem tudod, miről van szó, katt ide: A rendőrség tovább nyomoz iPhone 5-ügyben, de egyébként menekülj és ne nyisd meg. :)

Milyen lesz az iPhone 5?

Amit nagyjából biztosra vesznek:

  • megújul a külső (lsd laposabb, szélesebb)
  • gyorsul a telefon (több RAM és A5 Chip), remélhetőleg hozza azt, amit most az ipad2. Vinni fogja az 1080p-s videókat is
  • jobb kamera. Várhatóan 8 megapixeles lesz
  • nagyobb felbontás
  • hangfelismerés (viszont magyarul tuti nem fog működni az elején, szerintem később sem)

iPhone 5 vs iPhone 4 Plus vs iPhone 4+ vs iPhone 4 GS

Na ebből a nettó baromságból is volt elég hír, miszerint hogy fogja számozni az Apple a köv. telefont, lesz-e annyi újdonság benne hogy leírják: iPhone 5

Nagyjából ennyi, ami talán érdekesebb lehet. Gyakorlatilag semmi.

Ha most vennél egy Galaxy S2-t, kb ugyanezt megkapnád (- logó stb..) Nem vitát akarok generálni, mert mindkét vonalat használom és szeretem is, csak erőteljesen gondolkoztam azon hogy vajon vennék-e a mostani Galaxy S telefonom helyett/után egy iPhone 5-t hogy meglegyen az egységes platform adta kényelmem (azonos szoftverek, azonos felület, azonos kezelés, 1x veszem meg az app-okat stb..)

1 COMMENT

  1. Szerintem már nevetséges amit az Apple meg egyes fan blogok csinálnak. Külső szemlélőként elég nehéz felfogni ezeket(csak egy telefon basszus). Inkább csak mosolyogni lehet rajtuk, hogy jól van pistike, tessék egy mecsi, menjél játszani.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here