Vajon mennyit érnek a manapság ismert és elterjedt titkosítások? A minap fejeztem be Dan Brown “Digitális erőd” című könyvét. A lényeget nem akarom lelőni, hátha más is el szeretné még olvasni, de röviden, hogy a bejegyzés érhető legyen: van egy amerikai ügynökség, az NSA, melyet a világ igen kis része ismer csak. A feladatuk a titkosított levelek feltörése, amihez van egy szuperszámítógépük. Ennek segítségével azok a titkosítások, melyek feltöréséhez “normal” esetben évtizedekre lenne szükség, nagyon rövid idő alatt kijátszhatóak. Valaki feltalál egy olyan titkosítást, mely ezzel a szuperszámítógéppel sem törhető fel és a kulcsa után megy a hajsza.

Amiért pedig elkezdtem ezt a bejegyzést írni… bár különösebben nem foglalkoztam eddig a titkosításokkal, de valahogy mindig is úgy gondoltam, hogy az a technológia, ami számunkra elérhető, igencsak el van maradva attól, melyet a kormányok birtokolnak. Szvsz legalább 10-15 évvel előttünk járhatnak. Ami nekünk a jövő, az nekik már sok esetben elavult tecnológia. Valahogy nem tudok abban hinni, hogy pl. egy NASA-nak ugyanazok az eszközei és lehetőségei vannak mint jóskapistának, vagy hogy komoly gondot jelenthetne egy titkosított partíció/mail/fájl elolvasása pl. Az FBI-nak vagy CIA-nak.

8 COMMENTS

  1. Welcome to the real world!

    Persze, elöttünk járnak nem is kicsivel. És törekednek a totális kontrollra ill. már csak arra, hogy ezt az emberekkel megetessék, mert a kontroll megvan. Ha már olyan apróságok nyilvánosak, hogy képesek a gsm hálozatot használni megfigyelésre akkor már elég régóta müködhet a rendszer.
    A kikapcsolt mobilok is jól lehallgathatóak. Még itthon is van sok olyan tárgyalás amit úgy kezdenek, hogy a mobilok akkuját kiteszik az asztalra, pedig ezeke csak egyszerű üzleti megbeszélések nem is valami egetrengető pénzekről.
    Meg még sok egyéb dolog amiket esetleg csak sejtünk, de még nem is tudatosodott.
    A nagy testvér figyel, csak az a kérdés minek?

  2. Szerintem jobb is hogy évekkel előttünk járnak. Persze nem azért mert jó ha lehallgatnak meg megfigyelnek. Csak gondoljatok bele ha minden embernek lehetősége lenne az ő technológiájuk beszerzésére akkor milyen csúnya világban élnénk. Ez így helyes mert lényegében mi 10 év múlva valamilyen szinten profitálunk abból a technológiából. Ez a saját véleményem nem kell vele egyetérteni.
    Egyébként tényleg jó a könyv? Nekem sokan ajánlották már de odáig még nem jutottam el hogy elolvassam.

  3. szerintem csak pénz kérdése
    ha jóskapistának van elég pénze és szervező készsége, összehozhatja
    max ügyelnie kell, hogy véletlenül se törjön borsot az állami vagy egyéb csapatok orra alá :)

  4. Az én véleményem szerint, a PGP titkosításról szól a móka. Amit tilos használni tengeren túlon, mert még nekik sem törhető. Tudom, hogy NSAnak cél hardvere van erre, de pl 128 bitesnél erősebb titkosítást nem engednek, ergo SSHv1 et szabad csak használni náluk v2 -t már nem.

  5. DjZoNe,
    az egy dolog, hogy tilos használni, de szerinted nem használja akinek tényleg kell? Inkább arról lehet itt szó, hogy ez a műsor része. Elhitek a userekkel hogy tilos használni, hisz nem tudják törni a 128 bitesnél erősebb titkosítást, valójában pedig röhögnek a markukban, hisz tudják. Ezt a verziót valahogy hihetőbbnek tartom, mintsem hogy világgá kürtöljék, ténylegesen hol a határ amivel még boldogulnak.

  6. Létezik, és létezett már évtizedek óta olyan titkosítás, amit nem lehet feltörni (matematikailag!). Most nem a kvantum-módszerre gondolok, amiről rebesgetik, hogy mégis megfejthető, hanem amit pl a Moszkva-Washington telefonvonalon használtak évtizedekig…

  7. Ezzel úgy vagyok, hogy sokáig hitték hogy a föld is lapos, aztán tessék .. :) Szóval azt nem merném mondani, hogy valamit lehetetlen feltörni, max hogy a jelenlegi tudással/gépekkel/módszerekkel/stb.. nem lehet.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here