Egyre inkább megerősödik bennem az érzés, hogy kell egy ilyen kütyüt vennem, csak még nem tudom milyet … a nyaralás alatt sokat vezettem, a térképet utálom, a táblák sok helyen egyszerűen szarul vannak kirakva és nem is mindig megfelelően informatívak, én meg kis túlzással képes vagyok elveszni 10 év után a tőlünk 5 percre lévő utcákban is. :) Szóval minden adott hozzá, hogy beszerezzek egy ilyen GPS ketyerét meg hozzá egy iGO-t, csak nehéz a választás.

Egyrészt ott vannak az “olcsó”, autós GPS készülékek, melyeket zsebre nem lehet tenni viszont árban egész jók tudnak lenni és végül is úgyis kocsival szoktam elkallódni az utakon, ha belegondolok. Viszont hátránya, hogy ha néha mégis kézben szeretném használni, akkor már nem lesz jó, meg hát mindig odafigyelni hogy nálam legyen ha autóban ülök … fene tudja. Valami ilyesmire gondoltam, bár nagyon nem olvasgattam még utána, úgyhogy nem tudom mennyire lenne jó választás:

autós gps készülék: Myguide 3120

myguide 3120 autós gps navigációs készülék

Ezt tudja: navigációra alkalmas, letisztult készülék, mely rendelkezik a MyGudie 6.0-ás navigációs szoftverrel. A beépített antennán kívül a hátlapon helyet kapott egy mmcx antenna csatlakozó is, mellyel a szélsőséges körülmények között navigálók külön antennát csatlakoztathatnak a PNA készülékhez. (Külső antenna nem tartozék és arra csak szélsőséges körülmények között lehet szükség. )
A csomag tartalma: MyGuide 3120 PNA készülék, autós töltő, hálózati töltő, szinkronkábel (miniUSB – USB), forgatható tapadókorongos tartókar, autós tartó, ceruza, 256MB SD kártya a térképekkel, CD Maploader. . .
az ára 52900 Ft

Vagy ennek egy kicsit komolyabb változata, a Myguide 3020

myguide 3020 autós gps navigációs készülék

Tulajdonságok: 3. 5″-os TFT LCD kijelző (Érintő képernyő), 320×240 px, 65 536 szín Processzor: 400MHz Samsung Memória: 64MB Flash / 64MB RAM SD/MMC kártya bővítés: max. 2GB-al Beépített GPS…
Az ára 59988 Ft

Persze vannak ezeknél olcsóbb készülék is, pl. AIRIS T920 PNA-t már 40000 Ft-tól láttam a neten.

A másik megoldás, hogy mivel úgyis utálnám ha sok kis szirszart kéne cipelnem ahányszor csak kimozdulok otthonról, lecserélném a mostani telefononomat (SonyEricsson P910) és vennék helyette egy olyan készüléket, ami mobiltelefon + PDA + GPS navigációs készülék. Akkor egycsapásra megoldódna minden problémám, ne tévednék el és csak 1 cuccot kell magamnál tartani, ami akár kocsiban, akár séta közben kézben tartva is működne. :)

Amit néztem, hogy tetszene:

Mitac Mio A701 PDA + iGO 2006 Magyarország

mitac mio a701 gps pda mobil

A Mitac Mio A701-et Európa térképpel együtt 148900 Ft-ért lehet megvenni, ha viszont elég a Magyarország térképpel is, akkor már 114900 Ft-ért haza lehet hozni.

Inkább afele hajlok, hogy ez utóbbi mobil + GPS + PDA készülék jobban megéri.

34 COMMENTS

  1. Javasolnám a kis mio helyett a Fujitsu-Siemens T830-at, vagy ha a telefon nem fontos az N560-at (ez van nekem). Szép-szép ez a Mio, de a bika proci nekem mindig jobban bejön mint a szép burkolat – persze az is fontos.

  2. Nem tudom,nekem szvsz egyik se kell, de ennek a “MobilPDAGPS”-nek az árát valaki hozzám vághatná :D Tudnám mire költeni ;)

    U.i.:Ha több commentet nem írok,az azért lesz,mert holnap megyek airsoftra,ki tudja,hogy túlélem-e :D

  3. Force,
    lehet hogy jó a cucc, majd utánanézek rendesebben is, de így elsőre nekem nem tetszik. :( Fontos a belső, a tudás, de azért az is fontos, hogy jó legyen kézbevenni. Nekem a kép alapján nem jön be, majd megpróbálom valahol kézbevenni. :)

  4. Egyszer volt a kezemben a fentiekhez hasonló kis navigációs készülék, amikor a könyvelőnőm meglátogatott Horvátországból hazafelé jövet és a kezembe nyomta kétségbeesetten, csináljak valamit a GPS-ével. A képernyőn az a horvátországi útszakasz volt kimerevedve ahol megunta a működést a kis játék :)
    Úgyhogy nézzetek körül jól mielőtt ilyen cuccot vesztek, vannak köztük megbízhatatlan szarok.

    (Én egyébként a Nokia E65-ösömmel GPS-ezek, vettem hozzá egy GPS modult é a TomTom nevű navogációs programmal használom a ritka alkalmak során amikor szükség van rá)

  5. Longhand,
    igen, ahogy olvasgattam cikkeket, jópár készülék mellett voltak ilyen panaszok, ezeket igyekszem majd messze kerülni.

    A TomTom szoftverrel hogy vagy megelégedve? Az utóbbi fél évben kb minden taxisnál megnézem, hogy milyen cucc van a kocsiban, eddig egyetlen kocsiban volt más, mint az iGO és a taxisok elégedettek vele. Más ilyen szoftverről sajnos nincs még csak ennyi tapasztalatom sem.

  6. Nekem volt többfajta is és végül a Mio az ami megbízható számomra. Még sose fagyott ki és mindig pontos. Most egy közel 1 éves MIO p350 em van de nagyon megbízható. Persze ha nem fontos a pda funkció akkor inkább vegyél egy komolyabb pna-t. Mindenképp az IGO-t javaslom mert a miomap amit sokan istenítenek pontatlanabb mint az IGO! Ezt tapasztalatból mondom.

  7. TomTom egyszerű, nem túl látványos, de rendben volt itt Mo.-on a tesztek alatt (kisebb helységeken is). Olaszországban viszont Lignano Sabbiadoro utca színtű térképét nem tartalmazta, ilyen tekintetben biztos jobb supportal rendelkezik az I-GO.

  8. bocs, hogy így részletekben…
    taxisoknál én is mind az IGO-t látom, de elgondolkodtam már azon, hogy esetükben inkább egy látványos eszköz ahhoz, hogy ne a legoptimálisabb útvonalon vigyenek :)
    Másik oka lehet, hogy összes boltos a crackelt IGO-t teszi fel nekik ingyé’ vagy olcsón :)

  9. No akkor utánanézek ennek a TomTom-nak is, köszi a tippet. :)
    A taxisoknak én meg szoktam mondani hogy merre menjen (ha ismerem az utat), de nem vettem észre eddig hogy át akarnának vágni, sőt volt olyan hogy jobb utat tudtak mint én, azóta azt használom én is. :D

  10. Autós navi témába nem akarok bevakkantani, mert azt nem használok, de a 400 MHz vs. 520-ba igen : amiatt cseppet se aggódj, hogy a 400 az sovány. Nekem egy Mio P350 PDA-m van, abban meg egy 400MHz-es Samsung lakik, bőven elég mindenre. Én terepen használom, szal IGO helyett Russa, de sose volt gondom. Filmekkel se, ha épp egérmozira kényszerültem. 500+ os procc inkább a VGA kijelzős gépek mögé kell, QVGA-t bőven meghajtja 400 is.

    Az A701 ára meg lehet esik még valamennyit, most hogy itt a küszöbön az A702. Ha meg nem kombózól akkor valami MIO PNA, én nagyon meg vagyok elégedve a márkával.

  11. A 400-at a leírások alapján én is elégnek tartom, sőt megkockáztatom, hogy egy 200-as procival is használhatóak a készülékek, legalábbis nem annyival lassabbak, hogy emiatt használhatatlan kategóriába tartozzanak.

    Most néztem a mio-nak egy másik változatát, a Kicsi és aranyos: Mitac Mio A501 GPS PDA telefon cikk alapján, ez is szimpatikus darab.

  12. A 200Mhz a legtöbb dologra elég szerintem is, bár a tempós útvonaltervezéshez már talán sovány.

    Az ASUS P535 is csinos darab szerintem. Persze gondolom nézted már :)

    Én most többek közt a HP beharangozott szuperkombóját várom. Az iPAQ 600-as szériát. A speckók bíztatóak és ha a formavilága az iPAQ 514-hez hasonló lenne, akkor… akkor se adnék ki valszeg annyi pénzt amennyit várhatóan majd elkérnének érte, de nagyon bejönne :)

  13. Eddig nem néztem, de tegnap este elolvastam egy tesztet róla, szimpatikus darab! :)
    Nokia N95-ről mi a véleményetek?

  14. Nekünk volt mind a két fajta Myguide … Az első az szép volt, jó volt amig el nem kezdett fordított irányokat mondani, a szervízben 2 hét után azt mondták kicserélik, vagy visszaadják a pénzt … Am használatban szerintem elég komoly hiányoság a másodikhoz képest pl h nincs “hardveres” hangerőszabályzó … De ezekután ez a komolyabb változat is megadta magát a szoftver, északai menühöz nappali térkép, és fordítva … Most van szervízben, tehát csak anyit tudok mondani, h a Myguide gyári szoftverével óvatosan…

    Dani

    ui.: Ha találsz egy jó GPS+PDA-t (teló nem kell) akkor szólj:P

  15. Huhh, hát az N95 egy nagyon brutál teló, de a navigációs szoftver+térkép részletesség miatt én aggódnék. Személyesen nem találkoztam vele, de mindenhol azt írják, hogy még reszelnie kell a Nokiának, azaz nem egy IGO kaliber! Persze a Nokia most nagyon tolja ezt, de én még várnék a GPS-es smartphone-nal, főleg, hogy a Symbian szoftverellátottsága ilyen téren még szerény. Mio elött én is szemezten Nokia smartphone-nal, akkor az volt legalábbis, ennyi idő alatt nem változhatott gyökeresen… Most még inkább pda teló szerintem.

    Jóféle GPS-es PDA-ból azért akad, attól függ milyen vezetéknélküli technológiákra tartasz igényt. Pl. Mio P350/550(m) :D De én nagyon szemeztem a Fujitsu N520-al is. Aztán nem mertem megvenni, mert ment a vita a nagytesó GPS-ének problémáin. Bár asszem alaptalan félelem volt. ( Itt van egy videó és szar helyen is gyorsan jelet fogott: http://www.pdamania.hu/content/8793/?q=N520 ). A pdamania.hu nekem mérvadó a tesztjeivel ;)

  16. Én a Mio Digiwalker sorozatát ismerem, a c310-es is -a legkisebb- már egy jó szerkezet. Pontos, egyszerű használni, bár erősen autóba tervezett.

  17. Amikor a bika procira gondoltam, akkor az N560-ra értettem (pl. abban nincs telefon de ha beszerzel egy Pocket Informantot, azzal kékfogon keresztül tutod hívni a címjegyzékedben lévő emberkéket). Az N560 egyetlen baja, hogy kocsiban külső antenna nélkül gyenge a GPS (de ha szabad levegőn megtalálja a műholdakat akkor max. tengerszint feletti magasságot nem ír ki). Az iGO-nál úgysincs jobb magyarország térkép, hamarosan jön a 8-as (3D-s Budapest, nyam…). Azért egy N95-öt is elfogadnék, ha hozzám vágnák :D

  18. Nem is tudtam, hogy lesz nemsokára 8-as iGO, no erre kíváncsi leszek. :)
    Az N95-öt én sem dobnám vissza, ha hozzámvágnák. :D

  19. Ó igen, közeleg. Ahogy olvastam a CeBIT-en többek közt Mio H610-esen is demózták, szóval ez a 3D megjelenítés szépen elfut majd egy tök átlagos vason is, nem kell upgrade.

  20. Szerintem a Mio H610 az egyik legklasszabb zsebben hordható PNA. 2GB belső memóriával, rajta egy jó, jogtiszta térképpel (MioMap v3.3; ami Igo licenc, érdemes megnézni a két térkép magyar nyelvű használati útmutatóit, szóról-szóra megegyeznek. Egyes vélemények szerint a térképi adatbázisa a MioMapnak valamivel gyengébb.)

    A combók közül pedig az A510-re szavazok. Nagy előnye a legkedvezőbb ár-érték arány, br. 110e alatt megkapható, 1GB belső memóriával, 2Mp-es fényképezővel, jogtiszta K-Eu térképpel és minden szükséges kiegészítőt tartalmaz.

    Én nem félek a 200 Mhz-es TI-OMAP processzortól, mert ez többmagos, más architektúra, a Mhz-ek nem hasonlíthatók össze, éppúgy, mint az asztali pc processzoroknál.

    Mindkét eszköz kicsi, zsebben hordható. Nekem nem fontos a nagy kijelző, vezetés közben úgysem illik azt nézni. (Persze ha már volna a piacon A4-es méretű összehajtható kijelző, akkor azon ollvasnék e-book-okat a buszon, és azon nézném a [túrista] térképeket is…)

    Tudomásom szerint mindkét eszköz I-Go kompatibilis, de a MioMap előnye a jogtisztaságán túl, hogy a belső memóriában van, szabadon hagyva a helyet egy 2GB-os kártyának, mondjuk mp3-mal tele… Egyes vélemények szerint van olyan 4GB-os kártya is amivel működnek.

  21. Motorra érdekelne, hogy tudtok-e GPS megoldást, és egyátalán érdemes-e abból kiindulnom, hogy GPS+p910+bluetooth headset járható út-e.
    A kanyar előtt úgysincs időm nézni a készüléket :)))

  22. Pl. a Garmin gyárt kifejezetten motorosoknak navigációs kütyüket. Zumo néven fut a termékcsalád. Elég magas árkategória, prémium. Mondjuk van “olcsóbb” szegmensben is. Ez olyan 130-150 ropit takar térképestül.

    Gramin Zumo 550 teszt, még a gyártás elötti időkből:
    http://www.pdamania.hu/content/6598/

    Aztán van a TomTom Rider 2, ez asszem nem kapható idehaza. 120-150K HUF lenne azt írják.

    Meg a barkács :)
    PDAmánia fórumban vannak tuti vannak még okosságok ebben a témában, de pl innét lehet indulni:
    http://www.pdamania.hu/forum/forum1.php3?topic=22976&y=10&x=10

  23. Zumo 400 már kapható 115K-ért egyébként és tuti bírja a motort, míg a P910-est megfelelő rezgés/por/vízvédelem nélkül lehet kinyírja a moci. Ráadásul a GPS vevőt is védened kéne, hiszen nem a telóban van. Megoldható persze, de jó tok/felfogatás kell ehhez, na :) Ami igazi gyengéje lenne, az SE képátlója. Mégha ott is a hangos navigáció. A Zumo képátlója 8,9cm
    http://www.garmin.hu/termekek/index.php?pid=572

  24. Hmm ezt miért csinálja a wordpress? Első kommentem “Your comment is awaiting moderation.”, második meg átment ahogy szokott :?? Mert nem találtam el elsőre milyen nap van? Amúgy is siet 10 percet a szerver órája szvsz :)

  25. Mert a spam-elők miatt úgy van beállítva, hogy ha 1 linknél több van a hozzászólásban, akkor moderálás előtt nem mehet ki. :)

  26. Azannyát, 60 000, azaz hatvanezer magyar pénzzel csökkentette a Garmin a Nüvi 660 PNA árát! :O Raktárkészlet söprés van úgy tűnik minden fronton Garminéknál, a készlet erejéig októberben 149 900 helyett 89 900 Ft-ért adják. Persze Naviguide térképpel együtt. Abból is a legaktuálisabb változattal.

    http://www.pdamania.hu/content/9165/

  27. No, azóta érleltem a dolgot magamban és most már csak ezek vannak a listán, amelyek közül választani kell:

    1.) Asus P535
    2.) Eten Glofiish M800

    3.) Nokia N95
    4.) Asus P750

    5.) Dell Axim X51 XScale 416MHz

    Igazából az Asus P535-ről elolvastam mindenféle elérhető anyagot, nagyon tetszik, 80% hogy ezt fogom megvenni, a többi már csak azért van a listában, mert tegnap találtam őket és még nem olvastam rendesen utánuk.

    Az Eten Glofiish M800-ban egyértelműen a billentyűzet tetszik, azt az 1-t hiányolom az Asus-ból, egyébként mindenben megfelel.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here