Minap beszélgettünk mi is a kollegákkal arról, hogy megnyílt a tesco.hu webáruháza, milyen más lehetőségek vannak még, ki honnan szokott rendelni stb.. én pedig említettem neki a hiper.hu-t. Eddig onnan rendeltem.

Ez viszont megváltozik és ennek nagyon nem örülök, mert korábban elégedett voltam a szolgáltatással. Sajnos most elpöcsöltem vagy 20 percet azzal, hogy összeállítsam a következő bevásárlás listáját, majd a végén jöttem rá hogy az árak és a kiszállítási feltételek, illetve ennek árai is megváltoztak.

Az új kiszállítási információkról semmiféle tájokoztatást nem kaptam (pl. egy tájékoztató mail-t vártam volna ezzel kapcsolatban még akkor is, ha a rendszeres hírlevélből nem kértem)

Szeretnénk felhívni szíves figyelmeteket arra, hogy szállítási árainkat megváltoztattuk!

Az árváltozásra vásárlóink visszajelzése alapján került sor azzal a céllal, hogy a díjakat átláthatóbbá tegyük. Több ezer termék árának jelentős csökkentésével és a kiszállítási díj emelésével szeretnénk felhagyni azzal az általános gyakorlattal, miszerint a szállítási költség a termékek áraiba legyen beépítve. Áraink más webáruházhoz képest egyedülálló módon semmiféle rejtett, beépített költséget nem tartalmaznak.

Forrás: https://hiper.hu/szallitasi-informaciok.html

Nem tudom milyen agyhalott hülye zombinak nem voltak egyértelműek az eddigi feltételek, mindenesetre kíváncsi lettem a fenti sorok miatt, vajon tényleg jobban járok-e most mint korábban. Ezért csináltam pár összehasonlítást hogy megtudjam, a jövőben megéri-e nekem innen rendelnem vagy sem.

Az oldalon 3 állítás van:

  1. levitték az árakat több ezer termék esetében
  2. nincs beépítve a termékek áraiba a szállítási díj
  3. egyszerűbb lett a megrendelés

1.) Árak csökkentése, növelése

Az, hogy levitték az árakat, biztos igaz, tényleg találtam több olyan terméket is amik olcsóbbak lettek. E mellett viszont számtalan termék ára felment, elég sok terméké pedig nem változott. Összeállítottam egy listát a korábbi bevásárlások alapján hogy megnézzem, mi az amit rendszeresen szoktunk vásárolni, ezeknek mi volt a korábbi és mi az aktuális ára.

bevásárlás táblázata

Ahogy a képen is látható, a piros rész tartalmazza a mostani árakat (termék ár / db illetve a “bevásárlás” oszlopban felszorozva a tipikus mennyiséggel), a sárga pedig a korábbiakat.

A végeredmény sajnos az lett, hogy most mindenképp többet kéne fizetnem mint korábban, annak ellenére is hogy tényleg volt aminek csökkent az ára.

2.) Beépített árak

Ezzel csak részben értek egyet. Persze jól hangzik, hogy nincs beépítve az árakba a szállítási díj, de korábban a temék árát elég volt megnézem és tudtam előre, hogy mennyi lesz a bevásárlás végösszege. Hiszen a kiszállítási díjak gyakorlatilag fixek voltak, lehetett velük könnyedén kalkulálni.

Most pedig mi van?

Figyelnem kell a termék árát és súlyát is, mert 12kg felett 35Ft/kg díjat kell fizetnem. Egy az életből vett példával megnézve, ez az alábbiakat jelenti.

Van egy már összeállított listám, 68,773 kg súllyal, 35.603 ft értékben, aminek a kiszállítási díja 2.985 Ft, tehát a kiszállításkori végösszege így 38.588 Ft lesz.

Ha ehhez a listához hozzáadok 5 x 2L Cola-t, akkor a bevásárlás végösszege megnövekszik ugye az üdítők árával (1645 Ft össesen) de 385 Ft-tal megnő a kiszállítás költsége is a súly miatt. Tehát

Az új listám 79,073 kg súlyú, 37.248 Ft értékű, a kiszállítás díja 3.370 Ft lesz, a végösszeg pedig 40.618 Ft.

Táblázatokkal illusztrálva:

Cola-val növelt lista

Ez annyit jelent, hogy a korábbiakkal ellentétben (ami az állítás szerint bonyolult volt) most úgy kell számolnom egy termék árát, hogy megnézem mi van a listában majd a súlyával arányosan hozzá kell adnom a megnövekedett kiszállítási költségeket is. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy bár a terméklistában a Coca-Cola 2L ára 329 Ft lenne, valójában nekem ezért 406 Ft-t kell fizetnem, mert 77 Ft / üveg árral megnőtt a házhozszállítás költsége.

Cola táblázat

Tehát az állítás inkább így igaz: a beépített árak eltűntek, mivel úgy megnöveltük a kiszállítási díjakat hogy a végösszeg még így is magasabb lett.

Amig egy korábbi kb 35e Ft-os megrendelés esetében 580 Ft-t fizettem felárként (súlytöbblet 60kg felett), addig most egy ilyen megrendelés kb 3000 Ft-omba kerül.

3.) Megrendelés folyamata

A fentiek miatt baromira nem igaz, hogy egyszerűbbé vált volna a megrendelés. Nekem a megrendelés a termék kiválasztásától/összeválogatásától kezdve odáig tart, hogy kifizettem a cuccokat és bezártam a böngészőt. Most annyival lett egyszerűbb a folyamat, hogy kihagytak egy lépést amikor kiválasztom a napot és napszakot. E helyett maradt a nap kiválasztása és az elbonyolított számolás, ami alapján el tudom dönteni hogy egy termékek megéri-e itt megvennem vagy menjek máshova.

A bruttó eredmény egy sokkal időigényesebb folyamat lett, mint volt. :(

Kiszállítás módja

Számomra ez adta meg a kegyelemdöfést. Az árakat talán még le is nyeltem volna, ha marad a korábbiak szerint jól megadható idősáv, amikor jön a futár. Ez egy 4 órás blokk volt amikor itthon kellett lennem.

Most pedig a kiszállítás ideje megváltozott így: munkanapokon 8-17 óra között. 

Hiper.hu kiszállítási feltételek

Nem tudok itthon ülni és várni a futár 1 napon keresztül, nem is értem hogy ezt hogy gondolták … pont ez volt az egyik erőssége a hiper.hu-nak. Én nem építenék arra, hogy majd azok tartják el a céget akik otthon tudnak maradni valamilyen okból kifolyólag (pl. mert munkanélküliek, kismamák, otthonról dolgozó szabadúszók és távmunkások, nyugdíjasok). Ők elvileg meg tudják szervezni, hogy otthon maradnak és várnak a futárra, de még nekik sem jó ez a helyzet, nekik is lehet 1000 másik dolguk ami miatt nem fognak otthon ülni és várni a futárt. Az átlag magyar alkalmazott pedig 8 és 17 óra között a munkahelyén dolgozik.

Itt a Tesco, így is nagyon kemény ellenfél lesz várhatóan hiszen 3-4x nagyobb a választék, jól ismert a márka, nem drágábbak az árak általánosságban és ők fix, jól kiszámítható szállítási díjjal egy 2 órás idősávban ki tudnak jönni a termékkel.

Végeredmény? A hiper.hu tökönrúgta magát.

  • A bevásárlás végösszege megnőtt
  • A vásárlás folyamata bonyolultabb lett, nehezebb kiszámítani hogy mi mennyibe fog a végén kerülni
  • A kiszállítási feltételek sokkal rosszabbak lettek

Számomra ez annyit jelent, hogy többet (vagy amíg a fentiek meg nem változnak) nem fogok rendelni a hiper.hu-tól. Nem éri meg sem árban, sem kényelemben, sem időben.

Egyelőre marad az ,hogy kimegyek kocsival és bevásárolok, mert a tesco.hu-n már csak a jövő hétre lehetne kiszállítást kérni, annyian rohamozták meg őket most a nyitáskor. Remélem, hogy a következő bevásárlás idejére ez már normalizálódik és megint vásárolhatok online.

Ezt a lehetőséget pedig baromira sajnálom és mindezek ellenére is azért remélem, hogy én ahhoz a kissebbséghez tartozok a vásárlóik közül, akikre nincs szükségük.

Viszlát hiper.hu, további sok sikert!

9 COMMENTS

  1. Nekünk ma érkezik az első tesco-s rendelés délután, kíváncsi leszek, vettünk pár zöldséget és péksütit is próbából. Az árak jók, a kiszállítási díj kevesebb, mint amennyi üzemanyagba kerülne innen Békásról elmenni tescoba, és még sorba sem kell állni.

  2. Sorry, de munkanélküliként már a 4 órás intervallum is nehezen vállalható várakozási idő, amikor a GLS-t várom a webkutyából. Azért mi is futunk a pénzünk után. De osztom a véleményed. Bár sosem vásároltam online ebben a termékkategóriában, azonban most felkeltetted az érdeklődésemet. Meg is nézem a Tesco-t :)

  3. lippije,
    olvastam a FB-on hogy nektek már megjött az első rendelés, bíztató hogy minden rendben volt. :)

    vmaxter,
    újraolvastam azt a részt és tényleg félre lehet érteni pedig biz’isten nem bántásból írtam, hiszen édesapám is nyugdíjas és pl. ő is itthon van, róla is szól. Gyorsan átfogalmaztam, remélem így nincs bántó éle a mondatnak.

  4. Azért arra is kíváncsi lennék, hogy ha ugyanezeket a termékeket a Tescoból rendelnéd mi jönne ki, pl. Giana ananász 295, a Garnier 7 days 849 helyett 1.299, stb. A táblában egyébként a Quantum Finish ár sem 4700 csak 3190, tehát a táblázat sem jó. Én próbáltam Tecsóból rendelni, de nagyon durva árak vannak, van ami 50%-al is drágább!!!! Ezt persze a nagy multi imádatban mindenki benyeli, más magyar cégeknél meg megy a zrikálás, hogy mertek emelni 10Ft-ot…..

  5. Elég sok terméket (ennél jóval többet) hasonlítottam össze amikor dönteni kellett hogy hiper vagy tesco, kb ugyanannyira jön ki havonta. Nem véletlen, hogy tavaly július óta itt vásároltunk, nem a tesco-ban ahogy az sem, hogy minden ismerősömnek ajánlottam őket, szóval multiimádattal pont nem vádolhatsz, próbáltam másképp megoldani… és ha figyelmesebben olvastál volna, akkor láthatnád hogy nem az ár volt a döntő, azt még elfogadtam volna. De hogy bonyolultabb lett az árak számítása ill hogy elbaszták a kiszállítási rendet, azzal már nem tudok mit kezdeni. Nem fogok egész nap itthon ülni és várni a futárt, amikor a konkurencia a kiszállítást egy 2 órás idősávra tudja garantálni. Nálam ez döntött.

    A táblázat pedig jó árakat tartalmaz. A quantum finishnél azért jött ki a magasabb ár mert a 60db-os költséget néztem, igaz a táblázatban a mostani kiszerelés mellett ott a x40 (mert csak ez volt éppen). A tablettaár korábban 52 Ft volt, most 80 Ft. Ez jelenleg a tescoban 67Ft/db áron megy, úgyhogy 60 db 4049 Ft-ba kerül ott.

    A hiper.hu szerintem továbbra is jó, de most már inkább annak aki el tud a termékekért menni és a boltban vásárolja össze. A 3-4000 Ft-os kiszállítási díjak Budapesten belül nekem már túl magasak, ennyit nem fizetek pluszban 7km-re. Még egy utcán leintett taxi is 2000 Ft-ból kijönne, 240Ft/km-es árral számolva.. :)

  6. Szerintem is rosszul számolsz, vagyis inkább azon múlik, hogy mit rendelsz. Mi a friss élelmiszereket csak normális helyen vesszük mert szerintem az nem játék.
    Olyan helyen amit ismerünk és tudjuk, hogy nem valami kínai nyúltápot árulnak pl kenyér vagy zöldség helyett…
    (Tudod, az vagy amit eszel, és ez nagy igazság, még akkor is, ha most nálunk sajnos a fogyasztó még csak abban tudja a nyugati életérzést megtapasztalni/kiélni, hogy pl a tescóban vásárol…)

    (Tesco-ban vagy LIDL-ben soha az életben nem vennék friss élelmiszert az biztos). Jól tudom, hogy miről szól, főleg a LIDL, mert a cég ahol dolgozom nekik is szállít és meséltek már pár dolgot az ott dolgozók, de ez más történet…

    Az tény, hogy az új kiszállítási rendszer lehangoló és ennek köszönhetően tényleg nem érdemes rendelni még egy kólát, ha már túllépted a keretet, mert többe kerül a leves mint a hús – persze csak ha ilyen árérzékeny (vagy más szóval sz*rrágó a kedves vevő :)), de ha a drágább termékköröket nézed pl. tisztítószerek akkor még így is olcsóbb mint pl. a tesco, ahol ugyanúgy van kiszállítási díj és a magasabb árak mellett csak úgynevezett IRÁNYÁR van, amivel majdnem úgy játszik ahogy csak akar, ja és persze nincs kp fizetés sem…

    Van pro és kontra is ezt elismerem, de hiába irat a Tesco egy csomó fizetett cikket magáról (nem erre a blogra gondolok természetesen, hanem pl. vg.hu, napi.hu) szerintem az online üzletben aki rendesen átnézi a kínálatot látni fogja, hogy ugyanúgy drágák mint az üzleteikben – nem reklámozni kell, hogy olcsók vagyunk, hanem legyünk olcsók és kész. (csak ugye ez nem üzlet nekik).

  7. cx, láthatóan csak provokálni akarsz, de … legyen, nézzük hogy miket írtál.

    Nem számoltam rosszul és szándékosan valós listát állítottam össze, nem pedig az alapján írtam a termékeket hogy jóra vagy rosszra jöjjön össze a végeredmény. Attól, hogy a véleményedet tényként fogalmazod meg, attól még nem lesz tény.

    Az, hogy a friss élelmiszereket Te hol veszed meg, engem nem érdekel, mint látod a listában nincs ilyen termék, kár volt belekeverni ebbe a beszélgetésbe. Én sem tesco-ba megyek du. ha egy hagymát vagy paradicsomot akarok venni.

    Ezzel egyetértek: “Az tény, hogy az új kiszállítási rendszer lehangoló és ennek köszönhetően tényleg nem érdemes rendelni még egy kólát, ha már túllépted a keretet

    ha a drágább termékköröket nézed pl. tisztítószerek akkor még így is olcsóbb mint pl. a tesco
    Megírtam az elején de megismétlem, hogy ne sikkadj el felette: direkt nem aszerint válogattam termékeket hogy hol mi olcsóbb, hanem valós listát láthatsz a táblázatban. Az elején feltételezted hogy én így csinálom és emiatt azt írtad, hogy rosszul számolok, de amikor Te hozod fel ugyanezt, akkor meg már előny? Ugyanmár …

    Kiszállítási díj mindkettőnél van, ez igaz, de a mértéke nem azonos. Irányár van a tesco-nál, más termék meg a hiper-nél szóval a végeredmény ugyanaz: megrendeléskor és kiszállításkor lehet különbség mind a 2 esetben. Szerencsére mindkettőnél vissza lehet utasítani a helyettesítő terméket, szóval ez szerintem nem lehet gond és egálban van a 2 üzlet.

    Az, hogy nincs KP-s fizetés, szerintem kimondottan előny. Én határozottan örülök neki, mert biztos hogy nem vár a futár sem borravalót, nincs gond a visszaadással és nem kell elmennem kivennem előre pénzt csak azért, hogy ki tudjam fizetni azt, amit a boltban is kártyával szoktam fizetni.

    —–

    A mai tényleges bevásárlás eredménye

    Ma (kb fél órája) jött meg az első tesco-s megrendelésem. Múlt hétvégén adtam fel, e hétvégét választottam 10-12.00-es kiszállítással. A termékek közül mindegyik volt amit megrendeltem és annyi, amennyit kértem, 1 kivétellel: egy folpack-ból nem volt pont az amit kértem, hoztak egy olcsóbbat és rövidebbet.

    Futár

    A futár késett, 12 óra 12-kor felhívott a központ hogy tudok-e még 20 percet várni esetleg. Mondtam hogy igen, várjuk. A jelzett időpontban megjött az úriember, udvarias volt, többször is elnézést kért a késésért. A végén a késés miatt nem kellett kiszállítási díjat fizetnem.

    Fizetés

    A kártyás fizetés teljesen rendben volt, semmi bénázás nem volt és időben sem tartott tovább mint a pénztárnál.

    Mikor elment, összeválogattam ugyanazokat a termékeket a hiper.hu-nál (akkorra már olvastam a hozzászólásodat) hogy megnézzem, most mi a helyzet.

    A Tesco-s lista végösszege 18.118 Ft volt ami már tartalmazta a kiszállítás díjat is. Mivel ezt elengedték, 17.219 Ft-t fizettem végül a futárnak.

    Tesco.hu vs hiper.hu végeredmény összegszerűen

    A listát most nem írom végig, de csak tartós cuccok voltak benne, háztartási szerek (öblító, lefolyó tisztító, zsebkendő, clin stb..), papíráru stb… összesen 46 termék, ebben 24L tartós tej is van.

    Ugyanez a hiper.hu-nál aktuálisan 18.916 Ft -ra jött ki, szállítással együtt. (Kosár súlya 40,578 kg, termékek ára 16.911 Ft, Bruttó szállítási költség (Csomagküldés) 2 005 Ft). Picit még csaltam is az ő javukra, mert a kosárban most “Lacto tej UHT 1,5% 1 l” van 169Ft/L áron, ami valójában nem vennék meg (feleségem nem szereti az ízét), helyette a következő legolcsóbb tej a listában a “Magyar Tej 1,5 % UHT 1 l” 219 FT/L-ért, amit választva még 1200 Ft-tal több jött volna ki a hiper.hu-s végösszeg.

    A mai vásárlás nekem 1697 Ft-tal volt olsóbb a tesco-nál a hiper.hu-val szemben, ha pedig a tejet is tényleg meg kellett volna vennem, akkor 1897 Ft lett volna a különbség.

    Tehát a végeredmény megint az lett, mint amit már korábban is leírtam:

    – nincs számottevő különbség a 2 cég között, árban kb ugyanott vannak
    – Kiszállítás miatt nyer nálam a Tesco, mert még a késés ellenére is jobb időt futnak, mint a hiper.hu korábban a 4 órás sávval
    – ha el tudsz menni a termékekért, akkor a hiper.hu olcsóbb kicsivel
    – kiszállítással együtt olcsóbb volt a tesco (és az árkülönbözet csak nőne ha növelném a termékek számát)

    Továbbra is azt mondom, hogy ha a kiszállítási rend és feltételek nem változtak volna meg ennyire rossz irányba a hiper.hu-nál, akkor maradtam volna náluk valószínűleg. Annak ellenére is hogy nem olcsóbbak, kevesebb a termék. Cserébe nem kell annyi napot várnom mint a tesco-nál.

    Én mindenkinek az javasolnám, hogy nézze meg 1-2-3 konkrét bevásárlás listájával, hol éri meg vásárolnia. Attól függetlenül hogy nálam pl. nem elsődleges szempont az ár, azért havi 2 bevásárlással számolva már kijön simán egy év távlatában akkora eltérés (havi 2 x 1500 Ft x 12 hónap), amiből befizetheted magad meg a feleséged egy 2-3 napos wellness pinehésre.

    Pro és kontra

    Szerintem TESCO Pro:
    – kicsit olcsóbb is kiszállítással együtt mint a hiper.hu
    – sokkal rövidebb a kiszállítási intervallum (2 óra)
    – felhívtak, hogy késni fog a futár, beszólt a központba
    – a késést kompenzálták a kiszállítási díj elengedésével
    – udvarias, ápolt a futár
    – sokkal nagyobb a választék
    – az online felület 1-2 dolog miatt kényelmesebb, jobban használható

    Szerintem TESCO Kontra:
    – legalább 3-5 napot várni kell a kiszállítással, nagyon leterheltek a futárok
    – nem kérdeznek meg előre telefonon, hogy amiből nincs, azt mivel helyettesítsék, csak kihozzák

    Szerintem HIPER Pro:
    – megkérdeznek telefonon ha valamiből nincs és ajánlanak helyette mást
    – késéskor itt is szóltak, hogy csúszik a futár
    – akár másnapra is ki tudják hozni a cuccokat
    – udvarias, ápolt a futár
    – kiszállítás nélkül kicsit olcsóbb

    Szerintem HIPER Kontra:
    – egész nap várhatom a futárt
    – drága a kiszállítási díj (ezzel együtt pedig több a végösszeg mint a riválisnál)
    – bonyolultabb 1-1 termék árának kiszámítása
    – kisebb a választék

  8. Ti netről szoktatok rendelni? Én általában elsétálok a boltba és megveszem ami kell. Vagy így olcsóbb?

  9. A közeli kisbolt szinte mindig a legdrágább megoldás. Persze a napi, romlandót nem nagy tételben, netről szoktam én sem rendelni. :)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here