Erről még nem írtam a blogon, de kb 2 hete végre sikerült megvennem a még tavaly rendelt iMac 27-t. A kiválasztott bolt végül az XMS lett (ezt nem bántam meg, de erről később). Sajnos az új gép felett érzett örömbe az elején egy kis üröm is került …

Azt erősen kétlem, hogy bárki is szeretné olvasni az ömlengésemet a gép kapcsán, nem is fogok ilyet írni. Tesztet meg olvashatott eleget aki kíváncsi rá, úgyhogy ilyesmi sem lesz :)

A sztorim nem nagy szám, de azért leírom, hátha lesz valami hasznos másnak is benne, én hogy jártam.

Röviden:

Gépet megrendeltem tavaly (akkor még egy i5-s verziót), persze én is beleszaladtam mint sokan mások, hogy nem tudtam megvenni, az Apple nem szállított és várhattam hetekig. Karácsony körül már úgy voltam, hogy lehet inkább veszek PC-t, szarok én az Apple-re meg a gépre, a mostanim már nem az a kimondott erőmű amin élvezném a gépezést, váltani kell.

Aztán január elején hívtak az XMS-ből, hogy bár i5-ös gép nem jött, de i7-es van és ha igényt tartok rá, akkor akár aznap este is mehetek érte. No én kicsit osztottam-szoroztam, átgondoltam hogy bizony hosszú távra veszem stb… (és nem utolsó szempont volt persze hogy végre meglenne az új gép, nem kell megint alkatrészenként összeszednem innen-onnan boltokból a PC-t, szerelni, telepíteni stb…)

Apple iMac 27 i7
Apple iMac 27 i7

Lényeg a lényeg, hogy visszahívtam őket és elmentem du. a gépért.

Boltban persze kicsomagoltuk, megnéztük, elindítottuk, nyomogattam mint hülyegyerek a pirosgombot, minden klappolt. :) A boltban persze mondtam Handras-nak, hogy kicsit parázok a hibák miatt amiről olyan sokat olvashattam a neten …

hát basszus bejött :D

1. nap éjjel még nem volt semmilyen gond a géppel, éjjel 2-3-ig nyektettem, állítgattam, ismerkedtem vele.

2. nap éjjel viszont megjelent flickering probléma, bizony villogott, csíkozott rendesen. Vhogy éjfél körül feküdtem volna épp mikor ez beütött, mondanom sem kell, hogy egyből kiment az álom a szememből. :)

Szóval kaptam magam, kisgép elő, videófelvételt készítetettem a jelenségről és megírtam egy részletes levélben, hogy mi a gondom (XMS-nek persze). Lelkiekben már felkészültem arra, hogy meg kell küzdenem a gépcseréért, s bár jókat hallottam a boltból (azért is választottam őket), de azért bujkált bennem a kisördög, hogy mi van ha mégsem …

Szerencsére kár volt aggódnom, az éjjel valamikor 1 körül küldött levelem kapcsán de. 10.05-kor telefonáltam a boltba (10.00-kor nyitnak) és már pont a mailírás közben voltak, tudtak a hibámról és és közben meg is jött a mail, hogy vigyem a gépet a vissza, természetesen cserélik.

No erre mondom én, hogy gratula XMS, követendő példa ez a hozzáállás, így kell megtartani az ügyfelet és ösztönözni arra, hogy másoknak is ajánlja a boltot a későbbiekben. :)

A gépet másnap cserélték és azóta is rendben ketyeg az asztalomon, nagyon tetszik és  fenti fiaskó ellenére sem bánom már, hogy ezt választottam. Bízom benne, hogy 2x nem üt ugyanoda a ménkü, nem fog megint meghibásodni.

Így tehát az Apple nálam eléggé leszerepelt e téren, nem értem, hogy lehet kiadni egy ilyen gépet tömegesen úgy, hogy az ekkora  hibákat produkál. Majd persze hibákat produkál azután is, hogy elvileg megoldották (ez volt az a visszatartási időszak, amikor én is vártam rá).

A iMac 27-est és a OS X-t viszont megszerettem, pedig világéletemben Windows-os voltam (és vagyok még most is, melóhelyen továbbra is napi 8+ -t ülök előtte).

Apróságokon múlik nálam ez a dolog, ha vkit érdekel, szívesen írok róla, viszont vitát nem szeretnék itt a blogon ebből, mert ugyanúgy megvetem a OS X-re fröcsögő (OS X-t soha nem használó) Windows-os usereket, mint az OS X-t-t istenítő sznobokat, akik képtelen elhinni, hogy a win is egy jól működő oprendszer tud lenni, ha azt vki rendesen karbantartja és nem szemeteli össze mindenféle programmal. :P

Ennyi a sztorim a gép kapcsán, mindenkinek – aki mostanában vesz ilyet – azt tanácsolom, hogy lehetőleg az első napokban hajtsa meg Zinger a varrógépet, hogy jöjjön ki ez a hiba.

45 COMMENTS

  1. Láttam mikor írtad facebook-on, hogy mi van. :)
    Egyébként én is nagyon szeretnék már egyet, de egyelőre még ahhoz spórolnom kell. :)
    Szóval most irigyellek :))
    de azért remélem sok kellemes percet fog okozni neked :)

  2. Szia!

    Ha időd engedi és van hozzá kedved is, akkor szívesen olvasnék a Macről egy bejegyzést. :)

    Egyébként én is tervezem a Mac OS X-re átállást 5éven belül, egyedül az tart vissza az anyagiak mellett, hogy nincs lehetőségem kipróbálni és félek, hogy a Total Commander hiánya függőséget okozna. :D

  3. A totalcommander hiánya először nekem is zavaró volt, nem mondom hogy már el is felejtettem, de meg lehet szokni hogy más módon kezeled a fájlokat illetve ha nagyon kell a 2 ablakos móka, akkor még mindig ott van pl. a muCommander.

    Próbálgattam a Forklift-t, de valszeg végül nem ezt fogom megvenni, mert fájlkezelőként nem nyújtott annyi pluszt hogy megérje, FTP terén meg van ami jobb szerintem. De még van 4 napon, utána eldöntöm … :)

  4. Ha ajánlhatok egy kiegészítőt, akkor a TotalFinder-t próbáld ki, érdemes.

    FTP-re én a Transmitot használom, kipróbáltam kb. az összeset, de ez tetszett a legjobban. Egy ideig használtam mellette a FileZilla-t is, de aztán teljesen átálltam.

  5. Hasznald jo egeszseggel. Sajnos en meg nem engedhetem meg a Mac-et, egyetemen minden Win/Linux, szoval ez van. Igaz, nem panaszkodhatom, tavaly osszeraktam egy gepet (2008 oktober pontosabban), ami azota is ugy megy, mint egy versenyauto :) Szep alu hazat vettem neki, a kinezetre sem panaszkodhatom. Arban viszont szinte ott van es hat, mar nincs sok az egyetemi eletbol, hamarosan bucsut mondhatok az ingyen Microsoft dolgoknak, amit eddig adtak.

  6. Filezilla-t sajnos én is felejteni fogom, pont azt a féle könnyedséget nem hozza, amivel az FTP-n lévő fájlokat lehet módosítani más FTP kliens programokban. Jelenleg a Cyberduck-t használom, illetve próbálom a Transmit-t és a YummyFTP-t, utóbbi tűnik jobbnak, de még nem döntöttem, hogy végül melyik lesz (átmenetileg a Cyberduck megfelel, nem rohanok a döntéssel) :)

    Ha esetleg a YummyFTP-t használtad, leírnád hogy miben volt rosszabb, mint a Transmit?

    A TotalFinder-t nem ismertem, köszi a tippet, igazán hasznosnak tűnik! :)

  7. A linux szerintem a legtöbb dologra kiváló, a Mac-en kívül a többi gépen az lesz nekem is itthon (ubuntu).

  8. A YummyFTP-t nem próbáltam, így nem tudok nyilatkozni mennyire jó. Én a Transmit mellett részben a Coda miatt is döntöttem, mert gyorsan be lehet importálni a kedvenceket, ha fel akarok egy új oldalt venni a Coda-ban. Illetve a dropletek is jó szolgáltatot tesznek (bár biztos tudja más FTP szoftver is :).

    Ha majd hosszabb ideje használod a Macet, kiváncsi lennék milyen programokat használsz webfejlesztéshez. :)

  9. mennyire kényelmes ezen a 27″ kijelzőn olvasni ill dolgozni pár órát?értem itt a fényerőt és az olvashatóságot. ugyanis nekem a 24″ hyundai full hd-s monitorom kb fél óra után kiégeti a szemem és félő hogy ebből lassan szemüveg lesz.
    Vagy lehet hogy elég a kissebb kijelző?

  10. Szerintem nagyon kényelmes, számtalan monitor előtt ültem már az elmúlt években (volt közte 30-as Cinema Display-től kezdve több LCD és pár CRT monitor is) és ez eddig a legjobb. A fényerőt simán tudod módosítani billentyűzetről (elég kellemes megoldás), amiatt ne aggódj szerintem.

    A méretet az alapján válaszd meg, hogy mire akarod használni. Nekem grafikára kell, jól jön a 27-es méret, de még jó dolgozni a 24-esen is (az alá e terület esetében nem mennék).
    Ha más jellegű felhasználás miatt kell (net, office miegymás – tehát nem szükséges 1-1 szoftverhez az óriási terület), akkor akár a 21.5-ös is remek választás lehet.

  11. Igen,nekem inkább általános felhasználásra és nem feltétlenül munkára kellene az asztali gép.
    A nagy felbontás csábító kérdés hogy mennyire lehet látni mondjuk egy cikket az origo-n,mennyire kell közelröl nézni. Árban a kissebb jóval olcsóbb de ez betudható a kissebb panelnek, itt elsősorban arra gondoltam a vásárlásnál hogy ne kelljen 2 éven belül új gépre költenem,így került szóba a nagyobb gép komolyabb procival és gpu-val.
    akkor szted általános felhasználásra elég lehet egy 21.5″-os gép is? jelenleg egy macbook air-t használok és ez is remek kis gép,abszolút ellátja azokat a feladatokat amikre szükségem van.

  12. Szerintem elég lenne egy 21.5-es gép is, ha a képernyőméret nem annnyira fontos és csak erősebb gépre vágysz.

    Ezen a monitoron már default nálam is, hogy 2 böngészőablak van egymás mellé rakva és még kifér pl. egy skype ablak, egy FTP vagy ilyesmi, én sem használom fullsreen-re nyitva a legtöbb programot, teljesen felesleges lenne.

  13. Szia!

    Én is szemezek a masinával egy ideje. Elsősorban fejlesztésre használnám,
    Java,PHP,SQL stb., Eclipse-el. E mellett persze szeretnék, a nem túl gyakori szabad óráimban filmezni, pdfekeket szerkeszteni és rajzolgatni PS-al. A jelenlegi gépemmel egyelőre semmi gondom, egy átlagos intel/nvidia konfiguráció archlinux alatt ami elég pofásan is néz ki a mostani 22colos full hd displayen. Én olyan ember vagyok aki szereti heggesztgetni a rendszerét, gyakran használom a terminált, előszeretettel írok bash scripteket is.(crontabhoz főleg) Nem tudom, hogy OSX alatt milyenek a lehetőségek, teljesen tapasztalatlan vagyok e téren. Annyit tudok, remélem helyesen, hogy NETBSD alapokkal rendelkezik. Ha írnál egy kis összehasonlítást, linux/osx-ről akkor azt szívesen venném. Köszönöm!

  14. Az alapján amit írtál (kivéve a PS rajzolgatás), Neked ideális rendszer a linux. :) A Mac szerintem pont azért jó, mert nem kell hegeszteni, bár tény, hogy lehet terminal-on keresztül ezt is.

    A fentiekre egyébként jó példa (nem kell hegeszteni) a tegnapi élményem: van egy nyomtatóm és scannerem, amit eddig be sem üzemeltem rajta, de hirtelen kellett volna. Már felkészültem lelkiekben, hogy drivereket kell majd keresnem meg telepítenem vhogy, gőzöm nem volt róla, hogy fogom őket működésre bírni.
    Ehhez képest rádugtam a 2 eszközt a gépre és azonnal, mindenféle telepítés nélkül lehetett őket használni, a scanneléshez a rendszer részét képező “Image capture” tökéletesen megfelelt.

    Később szívesen írok összehasonlítást az OS X-ről és a Linux-ról, de jelenleg közel sem gondolom úgy, hogy van elég tapasztalatom OS X terén. :)

  15. Mázlista :) Évek óta álmodozok egy Mac-ről..de perpill annak örülök,ha rövid időn belül egy 170.000es gépcserét össze tudok kaparni, nem hogy egy Mac-et :D (Igaz,ez is i7es procis gép lesz :D )

  16. Előre is köszönöm.

    Ez az ami tetszik benne nekem is, nem kell driverek után kutatni, kernelt fordítani, állítgatni, csak megy és kész- Pöcc röff. Igaz ezeket csak hallottam róla és nem tapasztaltam. :( Még nem is fogom egy jó ideig, a nagy gyűjtögetésben még nagyon az elején járok :)

    Kicsit utánaolvastam a dolgoknak.
    Elvileg van csomagkezelő is hozzá, fink néven ahonnan elérhetők konzolon keresztül is az opensource cuccok. Ha esetleg lesz dolgod vele megírhatnád a tapasztalataidat.
    A billentyűzete nem szokatlan? Ahogy nézegettem a kiosztások merőben eltérnek a szabványoktól és a Magic Mouseról is vegyesek a meglátások. Abban mondjuk biztos vagyok, hogy ez csak megszokás kérdése.

    A garanciákkal viszont nem vagyok kibékülve, igazán adhatnának egy majd félmilliós gépre 3 évet…. Igaz vehetek hozzá sok tízezerért….

  17. Jaj istenem de rég fáj egy ilyenre a fogam :) Minimalista webdesignerként egy ilyen a gép a 2. szerelmem. Ohh az a Coda :P

  18. Balou, Ed:

    Elég sokat dolgozok és hajlandó vagyok arra akár többet is költeni, ami előtt (mivel munkám és a legfőbb hobbim is ez) naponta 10-12 órát töltök. ;)

    András:
    Nekem a billentyűzet volt az első ami megszerettem, nagyon sokat kipróbáltam már, mindent aláz. Könnyen járnak a gombok, megfelelő távra vannak, jó a hangja, kis utat tesz meg lenyomáskor de nem nagyon lehet vele félreütni – tökéletesen elégedett vagyok vele.

    A Magic Mouse is nagyon jó, bár azt ritkábban használom, mivel általában a tollal csinálok mindent. Nem jobb és nem is rosszabb mint mondjuk – ehhez tudom viszonyítani most – egy Logitech MX egér.

    Amit nagyon szokni kell, az a másfajta billenytűzetkiosztás … az elején állandóan bezártam mindent mikor mailcímet kellett beírnom, mert a COMMAND + Q -t (bezár) és az ALT + Q (@) -t kevertem. :D

    Továbbra is tartom, hogy nagyon hülye helyen van pl. egy # jel (SHIFT + ALT + 3) vagy pl. a kacsacsőrök (<>) amelyeket a SHIFT + ALT + Y és a SHIFT + ALT + X lenyomásával lehet elérni, de ez is csak szokás kérdése.

    Az elején át akartam állítani olyan kiosztásra mint ami egy win alatt van, aztán inkább adtam neki egy esélyt és gondoltam megszokom így, nagyjából mostanra sikerült.

    Zavarni azért nem nagyon szokott buildeléskor, mivel a TextMate, Coda vagy akár a TextExpander programoknak köszönhetően ilyesmivel mint kacsacsőr, ritkán kell foglalkozni. :)

    A Coda nem rossz, de egyelőre a TextMate az igazi befutó nálam. :)

  19. a magic mouse is szokató,mondjuk furcsa a vx nano után a lapossága,de annak idején a nano is furcsa volt az mx 1000-es egér után.
    amúgy nagyon jó kis cucc.

  20. Harder lehet egy kérdésem? Írnál magadról egy picit? Hogyan kerültél a szakmába (főleg az elején), milyen tudásra van szükség, hol érdemes próbálkozni állás ügyben stb. Most szeretnék elhelyezkedni mint webdesigner és sitebuilder (inkább design). Szerény véleményem szerint (magyar viszonylatokban) jól csinálom, van szemem hozzá de nem tudom hol kezdjem a keresést. Haladó Photoshop, Xhtml és CSS tapasztalataim vannak. Ez elég vagy érdemes neki állni a javascriptnek is (jQuery)? Ha tudnál valami infórmációval szolgálni nagyon boldog lennék! Köszönöm szépen ;)

  21. kamass, el kell döntened hogy csak designolni fogsz, vagy sitebuildelni is, mert utóbbihoz manapság már elengedhetetlen a JavaScript. Viszont ne rögtön a jQuery-vel kezdd, hanem a sima JavaScript-el. Olyan egyszerű dolgokat tanulj meg először, mint egy div fadelése jQuery (vagy más keretrendszer) nélkül, tömböket hogy lehet készíteni, logikai operátorok, stb.

    Munka terén pedig ahogy Árpád is javasolta, Weblabor vagy Propono, bár ami egyik oldalra felkerül, az általában a másikra is.

  22. Szia Harder!

    Sajnálattal olvastam, hogy pont egy hibás iMac-et fogtál ki. Az enyémmel semmi gond nem volt azóta sem (szerintem kb. egy napon kaphattuk meg). De annak örülök, hogy már Neked is megoldódtak a problémák.

    üdv!

  23. Köszi, szerencsére azóta rendben van és tökéletesen működik, úgyhogy halványodik ez a kellemetlen emlék. :) Neked is első Mac-ed (az xms oldaláról úgy rémlik, hogy igen, mintha láttam volna tavaly az egyik bejegyzésedben, hogy Te is vártad a gépek megérkezését)?

  24. Igen, nekem is az – de pár hét alatt annyira megszoktam, hogy olyan, mintha sosem használtam volna mást.
    Egy dolog amit nem tudok hova tenni és elég idegesítő: a Magic Mouse úgy eszi az elemet, hogy hihetetlen. Mondjuk napi 16 órát használom, de akkor is: kb. 6-9 nap és lemerül.

  25. Hasonló módon könnyen megszoktam én is, amit talán az illusztrál a legjobban, hogy a win-es gépen szoktam a mac-es billentyűparancsokat ütni és nem fordítva, pedig a win javára szól,hogy 3.1 óta használtam és mindig napi 8-at előtte töltök. :)

    Az egér nálam nem zabálja az elemet, otthon meg tudom nézni majd pontosan is, hogy mennyi az annyi (nem cseréltem még elemet), viszont nem biztos hogy mindez mérvadó lesz, mert ennél nálam kevesebb fut a gép és annak is nagy részében a tollat használom, nem az egeret (viszont nem kapcsolom ki).

    Vmi rémlik, hogy panaszkodtak többen is a neten az egér fogyasztásával kapcsolatban, rákerestél már?

  26. Szia Harder!

    Tudok pár tapasztalattal szolgálni, nemrégiben megjött a céghez a mac mini, a kisebb változat. A főnököm eléggé Apple párti, macpro-val dolgozik, iphone is van, készül ipadot venni, tehát mondhatni rajongó. Megvette tehát a minit mint munkagépet, mondván, hogy azon fut PS,DW meg még ezer alkalmazás ami linuxon nem és ha kell neki valami a gépemről akkor hozzá tudjon nyúlni.

    Megpróbálom röviden összefoglalni az észrevételeimet a vassal és az OSX-el kapcsolatban. Remélem hasznosnak találod őket, én is köszönöm amiket eddig megosztottál velem.

    Azt, hogy miként tudtak egy ilyen vasat összerakni ekkorára a mellett, hogy milyen teljesítménye van, nem tudom. Hangja semmi nincsen, már-már magányosnak érzem magam az irodában. A hátulján lehet bekapcsolni, ahol helyet kaptak az usb portok és a szokásos inputok meg még pár macre jellemző is. Egészen langyos levegőt fúj ki még nagy terhelés mellett is. Először nem tudtam, hogy hol a fenében lehet az optikai meghajtó, azt hittem az a kis csík az elején valami design. Jópofa kis szerkezet, kis pluszért lehet kapni hozzá asztal aljára szerelhető síneket is, aztán akkor már tényleg semmi nem látszik a gépből. (De ilyet lehet tákolni is otthon, úgysem látja senki.) Helytakarékos, csendes, stílusos, munkára tökéletes, ha nem kell a nagy display. (Ilyenkor jobban megéri az imac véleményem szerint, mert a cinema displayek baromi drágák ahogy néztem.)

    El is érkeztem az első, számomra hatalmas negatívumhoz. Kibontottuk a vasat, megcsodáltuk, megszagoltuk a finom új illatát, elméláztunk a technika vívmányain… Majd megpróbáltuk rákötni a VGA-s mezei displayre. Na ez nem ment, bár adtak hozzá átalakítót, de az nem volt jó. Mint kiderült külön kell megvételezni a minidvi to vga átalakítót ami nem más mint egy kis szar semmiség (elnézést a fogalmazásért), az ára több mint 5000 forint. (Plusz az ismételt szállítási díj.) Nyilván ezzel akarják az embereket ösztönözni, hogy vegyenek Cinema Display-t, (24”colos 250.000huf, 33”os 500.000huf saccra, ha jól emlékszem.) Magánvéleményem, hogy nem kellene pofátlannak lenni…. Ezt többen osztották akik visszavitték a cuccost és verték az asztalt. Az ilyen pár száz forintos átalakítók esetében igazán maradhattak volna az Apple-nél is földön. Nem beszélve, hogy mocskosul idegesítő, hogy ott a frissen kifizetett gép amit nem tudsz használni emiatt.

    Az OSX viszont pöpec, annyira a keze alá dolgozik az embernek, hogy hihetetlen. Ezeket tapasztalni kell, miközben használod jönnek elő az okosságok. A keresőjébe azonnal szerelmes lettem, hihetetlenül gyors és praktikus. Megvannak a unixos parancsok terminálban, lehet geekeskedni is, ha valaki ezt szereti. Telepítés, konfigurálás olyan egyszerű, hogy a 89 éves nagymamám is meg tudná csinálni. Ami főleg tetszik, hogy a rendszer nem kérdez hülyeségeket,(Biztosan akarod? Mégsem akarod? Jól átgondolta? Tönkremehet a gépe tőle, akarja? ) sőt van amikor egyáltalán nem kérdez. Ez a határozott emberek operációs rendszere. :D Nagyon kis ideje használom, de egyre jobban tetszik, más érzés dolgozni vele. Ha több tapasztalatom lesz (a majdnem nullánál), szívesen írok még róla.

    Összességében annyit tudok róla elmondani, hogy olcsóbb megoldás és jobban megéri mint egy kissebb imac, még úgy is, hogy kifizeted a kb 40000 forint pluszt az egérre és billentyűzetre + átalakítóra. (Ennél lehet több is, ha wireless.) Viszont, ha veszel hozzá 24es Cinema Display-t akkor már ott jársz, hogy imac 27”

    Hát ennyi lett volna.

    Üdv,

    András

  27. Szia András!

    Köszönöm, hogy leírtad ezt, hasznos és tényleg jó tudni, hogy egy mac mini-nél mire érdemes odafigyelni vásárláskor, ne szaladjon bele más is ebbe. :) Sajnos ez a “spórolás” máshol is megfigyelhető, van hogy pl. elemet nem tesznek a csomagban és este otthon jövök rá, hogy nem tudok kipróbálni vmi újonnan vett dolgot, vagy pl. 1-1 filléres kábel hiányzik stb… ezek tényleg idegesítő dolgok tudnak lenni.

    Az viszont jó, hogy ezt leszámítva Neked is pozitív tapasztalataid vannak a géppel, és hogy ennyire bejött az OS X :)

  28. Szia!
    Én is gondolkodom a Mac-en csak és szeretek játszani a gépen ezért maradtam ink. a Win7-nél

  29. Játékra ott az xbox, a gép esetében nálam ez nem volt szempont szerencsére (amúgy is elvétve játszok). :)
    Egyébként imac-ra is fel lehet tenni a win7-t, aztán ha játszani akarsz, akkor max azt indítod, nem az osx-t.

  30. Én is szeretek játszani (is), ezért is van fent a win 7 a bootcamp-pel :)
    Megy is szépen a Bioshock 2 fullhd-ben max grafikával – brutális az iMac :) – pedig csak egy 4850-es kártya van benne.

  31. Témánál vagyunk :D

    Roppant kíváncsi vagyok, hogy a Starcraft 2 vajon, hogy fog rajta muzsikálni. Nem vagyok játékbolond, évek óta nem játszottam semmivel, viszont ezt várom és szeretném full grafikában élvezni. Lesz maces változata is, kérdés milyen gépigénnyel rendelkezik. Kb. nyárra jön ki, amikorra összejön a pénz a gépre is.

  32. Munkatársam hatalmas Apple fan…
    Én sajnálom rá a pénzt, és a játékokról sem tudok lemondani…
    UT III és Battlefield nélkül meg mire mennék egy ilyennel? :)

  33. Üdv!
    Én is Mac vásárlás előtt állok, azonban Nagy dilemmába estem, és gondoltam hátha tudnátok nekem segíteni.
    Nos a probléma az, hogy a 27″ iMac-et néztem ki. Abból van i5 és i7-es változat, és mindegyiken van mini display port.
    Nagy játékfan vagyok, és az X-Box 360 omat rákötném a mini d. portra, csak olvastam, hogy ez nem mindegyiknél lehetséges, mert nem mindegyikben támogatja a mini d. port a bemeneti jelet. Szal a kérdésem az lenne, hogy a 27″ iMac i5 -re rá lehet-e kötni a konzolt egy megfelelő átalakítóval, vagy csak az i7 procival felszerelt modelleknél működik ez? Segítségeteket előre is köszönöm!
    Üdvözlettel: K. Péter alias Ninja:)

  34. Este keresgettem a témában és csak azt láttam, hogy működik, de arra vonatkozó infót nem hogy ez csak i7-es gépekkel menne. Hol olvastál ilyet?

  35. Már annyi cikket olvastam, hogy magam sem tudom. :) azt hiszem a legjobb lesz, ha felhívom őket. Mindenesetre köszönöm szépen a segítséget!

  36. Hívd fel (vagy írj egy mail-t) akkor az XMS-t, eddigi tapasztalaim szerint nagyon segítőkészek.

  37. Hár én 1998 óta dolgozom Macintos-okon és meg vagyok velük nagyon elégedve.
    Most lett a cégnél 2 hónapja egy új iMac, de ezt a Magic Mouse-t legszívesebben kivágnám a szemétbe. Én mint grafikus használom, de enyi hírtelen elmozdulást nem tapasztaltam semmilyen más egérnél.
    Tehát a géppel, rendszerrel semmi bajom, de vissza sírom a régi mac egereket.

  38. Üdv mindenki!

    Mac gép… igen, talán minden webfejlesztő álma egy mac gépet venni… és nagyon sokaknak álom is marad, pl. nekem is.
    Amugy úgy látom, sokan játszanak is játékokkal, én is ezt teszem, de én a multiplayer részüket szeretem (most pl. masszív cod4, régebben counter-strike source), ezeket meg (szvsz) nem lehet xbox360-on (mármint lehet, csak nem multiba).
    Erre mit válaszolnátok? mert azt gondolom hogy macen úgy pörögne az fps számláló mint az állat, de nem tudom hogy működnének-e a macen…
    Köszi mindent
    bb

  39. Gratulálok, jó választás volt!
    Én egy 21,5-ös iMac boldog tulaja vagyok, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla.
    Ja, Ubuntut maximálisan ajánlom!

    Eki

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here