Egy roppant hasznos funkcióval egészítettem ki pár napja 2 blogot is, ami – mint látogatónak – nagyon bejött mert kényelmessé és gyorsabbá teszi az egyes blogbejegyzésekben hagyott üzenetek követését.

Az említett funkció a “Subscribe to comments” nevezetű plugin, ami valószínűleg pár WP-t használó bloggernek már ismerősen fog csengeni. Nekem újdonság volt. A plugin annyit csinál, hogy minden bejegyzés végére kitesz egy opciót: “Értesíts mail-ben, ha válasz érkezik.” vagy pl. “A további megjegyzésekről emailben kérek értesítést” (épp ki hogy fordította le).

Attól nem kell parázni, hogy majd ezután kapsz raklapnyi spam-t, mert a mailed nem kerül listákra illetve nem történnek egyéb galád dolgok. Mindössze annyi lesz az eredménye – mármint ha kéred -, hogy ha valaki írt a bejegyzéshez kommentet, kapsz róla egy értesítést. Ez az értesítés tartalmazza a bejegyzést is, úgyhogy ha sok blogon hagysz üzenetet, akkor jelentősen fel tudja gyorsítani a beszélgetések követését. Én például csak az új bejegyzéseket követem RSS-ből, a kommenteket már nem, sokkal kényelmesebbnek tartom a mail-es megoldást.

Sajnos itthon elég kevés blognál találkoztam még vele, nem tudom miért … semmiből nem áll feltenni és úgy gondolom, az olvasók számára egy a komfortérzetet jelentősen növelő szolgáltatásról van szó.

A leiratkozás szintén egyszerű, a mail-ben van hozzá link és még működik is, kipróbáltam.

A plugin telepítése és magyarosítása

1.) letöltöd a fájlokat
2.) kicsomagolod őket és a php-t illetve a .mo és .po fájlokat feltöltöd a plugins könyvtárba. Így fog kinézni:

/wp-content/plugins/subscribe-to-comments.php
/wp-content/plugins/subscribe-to-comments-hu_HU.mo
/wp-content/plugins/subscribe-to-comments-hu_HU.po

3.) ha ez megvan, a blogod admin felületén aktiválod a plugint.

Fontos, hogy csak a magyarosítás feltöltése után aktiváld, mert akkor nem fogod elrontani mint a buta Harder és nem kell utólag a MySQL-ben turkálnod azért, hogy lefordítsd a tartalmát. Nekem nem is sikerült teljesen, feladtam mert felhúztam magam mikor nemtudom hanyadszor rontottam el valamit. :)

a plugin és magyarosítás letöltése

Mivel nem bízok abban, hogy mások az itt hivatkozott linkek alól nem törlik a fájlokat a későbbiekben, feltettem én is szerverre a cuccot.

Subscribe to comments plugin letöltése (18kb)
Subscribe to comments plugin magyarosítása (10kb)

A plugin honlapja: http://txfx.net/code/wordpress/subscribe-to-comments/
A magyarosítást itt találtam meg: http://futourist.hu/tom/wordpress/

9 COMMENTS

  1. “az olvasók számára egy a komfortérzetet jelentősen növelő szolgáltatásról van szó” – asszem a “felhasználói élményt növeli” kifejezés most nagyon trendi :D Egyébként tényleg hasznos, az RSS eléggé személytelen, és szerintem még mindig kevesen használják…

  2. Ez szerintem nem felhasználói élmény, csak kényelem. :) Mármint nekem a felhasználói élményre az ugrik be, hogy csilivili ajax, laptöltés nélküli tartalomváltás stb… lehet nem mélyedtem el eléggé a kifejezés értelmezése közben. :D Ez a plugin szimplán arról szól, hogy mail mindenkinek van, RSS meg – ahogy mondtad is – elég szűk körben használt.

  3. Nem tudom, nekem az a velemenyem, hogy eleg az RSS, nem szeretnek a napi 30-50 levelem melle meg 20 kommentes elvelet is. Spammel gondom nincs, hala a gmailnek, de akkor is van amit olvasni.

  4. Természetesen ez is jó és kényelmes megoldás, aki aktív RSS használó, nagy eséllyel ezt választja. :)

  5. Nagyon jó!
    Azonnal telepítettem, kb. 3 perc volt, egyből működött, és
    “Apám, pontosan erre vágytam”!
    Tehát köszi!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here