Adnék pár ötletet tapasztalataimból kiindulva, hogy kisgyerekes családokhoz milyen ajándékkal érdemes beállítani így karácsony táján:

5 ujjas kesztyű

Ez a numero uno a listámon, én veszett mód utálom ezt a fajta kesztyűt és azt is, aki kitalálta hogy 5 éves kor alatti gyerekek számára is gyártsák. A szitu általában a következő: reggel öltöztetem Petit, hogy vigyem oviba, már rajta a cipő, sál, kabát, én is felöltöztem, jönnek a kesztyűk. Az én is drágaságom (ilyenkor nem drágaság, hanem büdöskölök :) ) kedvenc szórakozása, hogy megpróbálja számomra megnehezíteni a kesztyű feladását. Az alap, hogy összeszorítja az ujjait, hogy jó mókának sőt kihívásnak tartja, hogy lehet 1 lukba minél több ujjat belepaszírozni, de az is rendkívül vicces számára, mikor ökölbe szorítja a kezét és várja, hogy most akkor mihez is fogok ezzel kezdeni.
Az én hátamon persze már folyik a víz, a pumpa egyre feljebb megy bennem és közben erre az egészre egy jó nagy szívlapáttal még Peti is rátesz, mert miközben én kínlódok, ő jókat nevet rajtam. Hát ezúton közlöm veled kisfiam, hogy ez nem vicces és nem jó móka. :)

Bármilyen játék, ami zenél

Akinek van gyereke vagy van ismerőse akinek van, biztos észrevette már, hogy a picik szeretik ugyanazt a dallamot sokszor hallgatni, vagy sokszor énekelni. Na most ezzel Peti is így van, ha kap 1-1 játékot, ami zenél (általában a legótvarabb legszarabb muzsika szól az ilyenekből), azt a végtelenségig tudja hallgatni. Mármint tudná, ha nem szedném ki általában nagyon gyorsan az elemet. Van aki már tudja, hogy eleve elem nélkül hozhat csak ilyen játékot hozzánk.
Kedvenceim: szirénázó tűzoltó vagy rendőrautó illetve egy csúnya, plüssszerő, gurgulázva röhögő hamburger amiről fogalmam sincs, hogy honnan szerezte.

Játék szerszámkészlet

Ha kemény vagy és bátor, a “játék” szót nyugodtan cseréld ki “igazi”-ra. Az eredmény garantált, gyakorlatilag nem igazán tud egy 4-5 éves gyerek ilyesmivel úgy játszani egy lakásban, hogy valamiben ne tegyen kárt. Fal, fabútorok hosszasan fogják a nyomát viselni pl. még egy kis vacak műanyag kalapácsnak is.

Roller

Vannak ezek a kisméretű, aluminimból készült rollerek a gyerekeknek. Mivel tél van, hideg van, mivel hideg van, valószínűleg nem kint, hanem bent fogja használni a gyerek. Ha mázlid van, perkatta van a lakásban, amin pár nap után ez a remek minőségű rollerek iszonyatos hangokat képesek kiadni. TV-t, egymás szavát garantáltan nem lehet hallani tőle.

100-as papírszebkendő és egy mondat

Ezt csak azoknak ajánlom, akik annyira le vannak égve, hogy nem telik ajándékra: egy zsebkendő árát még köhögd ki, vidd el a gyereknek és mondd azt neki, hogy “ajándékot nem tudtam hozni de úgy hallottam, hogy minden menő kisgyerek idén karácsonykor egy jóóó nagy távirányítós autót kapott az apukájától, csak kitartóan kérnie kellett”.
A zsebkendő azért kell, mert a kölök valszeg sírni fog, de szinte biztosra vehető, hogy hamarosan megtalálja az apját és kérni fogja tőle ő is a jóóó nagy távirányítós autót, amit a többiek megkaptak.

Így elsőre ennyi, ha van neked is pár ilyen ötleted, ne fogd vissza magad és oszd meg a többiekkel. :)

17 COMMENTS

  1. Az a “tüskés” gumilabda is jópofa dolog :) Főleg,mert eldobja a gyerek, és tutira nem fogod tudni megmondani,hogy merre pattan tovább,szóval szorgalmas gyakorlás után tutira leveri a polcról a porcelán étkészletet ;) :D

    De a fakard+pajzs is jó dolog..főleg,amikor ellenfélnek nézi a gyerek egy idő után apuci/anyuci lábát és jó nagyokat som rá a fakarddal :D

  2. Nekem egy egészen más dolgon akad meg a szemem. Már volt, hogy perverzkedésről volt szó, éppen Peti kapcsán. Itt a következő: “hogy lehet 1 lukba minél több ujjat belepaszírozni”. :D
    Kisgyereknek érdemes még gyúrmát venni, és majd a gyönyörű tiszta kezével bizonyára összefogdossa az ágyneműt, az abroszt, a falat, a TVt, vagy apuci LCDjét :D

  3. ez az utolsó ez mindent visz :DDDDDDDDDDDD

    de remélem, hogy nem nosztaligából írtad ezeket :D

    ezúton boldog karácsonyt meg minden ilyesmit az egész harder klánnak :D

    :*

  4. “Akinek van gyereke vagy van ismerőse akinek van, biztos észrevette már, hogy a picik szeretik ugyanazt a dallamot sokszor hallgatni” – észrevettem és tényleg idegesítő, főleg ha párhuzamosan a játékkal teljes hangerővel elkezdik énekelni :)

    De végülis mind ilyenek voltunk kicsi korunkban… vagy nem? :)

  5. Hát, ez nagyon jó volt! :)
    Ne aggódj, pár év, és Peti nem fog szenvedni az 5 ujjas kesztyűkkel (meg te sem :) ). Ugyanis már sietni akar a hóba, és nem lesz érdekes szívatni apát sem.
    A zenélő játékokat mindig valami „baleset” szokta érni. Sürgősen, és tragikusan… Amúgy tényleg ezek a legrosszabbak az összes játék közül.
    Ja, meg labda a lakásban is egy kedvenc.

  6. Én mikor még 4éves voltam állítólag 5perc alatt tönkretettem a karácsonyi ajándékom, ami állítólag egy 1:12-es méretű dömper volt :D. Én persze erre nem emlékszem, még 3évvel ezelőtt mondta el nekem a mamám ezt a dolgot :D.

  7. Ajánlhatnám a zsírkrétát. Garantáltan nem a papírra fog vele rajzolni, hanem falra, bútorra. Minimum vegyésznek kell lenni hozzá, hogy lemossa az ember. De a színes műanyag-üveggolyó is jó. Szét lesz szórva a lakásban, és akkorát lehet pukkanni rajta, hogy nocsak.

  8. Zsirkreta a nyero :) Bar anno mi a szinesrudakbol es gyufasskatulyakbol csinaltunk kulonbozo befottesgumi lovo csodafegyvert.

  9. Ez nem szép dolog ám másnak tönkretenni a dolgait… :@

    Nekem pl. a nagy becsre tartott (nagymamámé volt) porcelán vázát verte le egy kalapáccsal ilyen műanyag szar:@ azóta nem is hívok senkit ajándékot ha hoz be se engedem kivéve ha plüss

  10. Kiskoromban a maciaimmal okoztam a legnagyobb károkat. Olyan is volt, hogy meszelés lett a vége (ecsetnek használtam a macit … plafont festettem :D ).

  11. Nem mondom, elsők közt voltam a tornasorban, de nem értem el (akkor) a plafont. Dobáltam a macit és közben vízbe mártogattam :D

  12. 5 ujjas kesztyű:
    Ráadásul fáznak benne a gyerek ujjai. Miért? Azért mert az ujj egy olyan testrész, ahol óriási felületre csak kis térfogat jut. A hőveszteség a felülettel arányos, a fűtés meg a térfogattal. A fül is ilyen, ezért érezzük hidegben sapka nélkül, hogy majd lefagy a fülünk. Ha egyujjas kesztyűt használsz, akkor az ujjaid egymás mellé téve azok melegítik egymást. Ez érthető, mivel a térfogatok összeadódnak, a közös külső felület viszont kisebb, mint ha összeadod az ujjak felületeit.

    Így még az is lehet, hogy azért nem akarja külön lyukakba dugni az ujjait, mert tudja, hogy akkor fázni fog. Nagy hidegben velem is előfordul, hogy kihúzom az ujjaimat a kesztyű lyukaiból, és ökölbe szorítom a kezem, hogy csökkentsem a hőveszteséget.

    Az a szülő, aki látja, hogy szenved a gyereke az 5 ujjas kesztyűvel, és nem képes neki egyujjasat venni, nem biztos, hogy alkalmas a gyereknevelésre.

  13. Károly,
    biztos ilyen is van, viszont Peti szerette az 5 ujjas kesztyűt és soha nem akarta felvenni az egyujjasat – ezért is vállaltam pl én hogy kínlódok vele, ha már egyszer azt akarja felvenni. ;)
    Ha meg fázik a kezed az 5ujjasban, miért nem veszel egy vastagabb példányt? :) Az a szülő aki alkalmas a gyereknevelésre, így tesz ha érzi hogy a gyereke keze hideg. :P

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here