Most olvasgattam egy igen érdekes beszélgetést a propono-n és majdnem oda küldtem el egy bejegyzésem, de végül is inkább blogbejegyzés lesz belőle, mert ott csak vitát szülne és nincs kedvem hozzá.

A vita lényege abból fakad, hogy egyes művész(nek nevezett ember)ek használnak különböző tudatmódosító szereket és vajon el most helyes-e vagy sem, elfogadott-e vagy sem, indokolható-e vagy sem stb…?

Ami engem meglepett, hogy vannak a beszélgetésben olyanok is, akikről tudom hogy használnak ilyen cuccot de a lapon szídják azt, akik élnek vele. Lehet hogy csak én vagyok korom ellenére naív, de milyen dolog ez már? Ha már valaki szív, akkor vállalja is, vagy ha nem, akkor legalább ne ossza az észt a többieknek.

A másik dolog pedig az a fajta hozzáállás egy beszélgetés során, hogy “amíg nem próbáltad, ne oszd meg publikusan a véleményed”. Ez akkora sutaság már hogy nehéz rá megfelelő szavakat találni. A konkrét bejegyzés amin felkaptam a vizet:

“Csak remelni tudom, de azt nagyon, hogy itt mindenki csak az utan meri elmondani a velemenyet a drogozasrol barmilyen aspektusban, miutan tudja hogy mirol beszel, es nem csak elkepzeli. Csak ezt remelem…………………… …………. … . .”

Belegondoltam, hogy ha a téma nem a drog lenne, hanem a gyilkosság, erőszakos cselekedet stb… akkor is megállná-e a helyét ez a mondat? Valahogy így hangzana:

“Csak remelni tudom, de azt nagyon, hogy itt mindenki csak az utan meri elmondani a velemenyet a gyilkosságról barmilyen aspektusban, miutan tudja hogy mirol beszel, es nem csak elkepzeli. Csak ezt remelem…………………… …………. … . .”

Világos. Ha nem gyilkoltam, pofám befogom és nem szólalok fel az ellen, hogy valaki gyilkoljon.

Egyébként meg az eredeti témához visszakanyarodva: nem érdekel, hogy egy valaki szív-e füvet vagy sem, használ-e más szereket vagy sem. Nem hiszem hogy ezen múlik, valaki rossz ember-e vagy sem. Felnőtt emberek, el tudják dönteni hogy mivel basszák el az életüket.

Kivétel ez alól (mert kivételek mindig vannak!), ha az illető közeli barát, rokon esetleg vagy egyik sem, csak nagyon fiatal még. Ott mindent megteszek, hogy megpróbáljam róla lebeszélni.

Kapcsolódó URL: propono.hu – Designerek kötetlenül egymás közt

30 COMMENTS

  1. Hmm..Elégéég durván görbítettem ma az egyeneseket egy buliban(rengeteg sörti ittam), mondhatni illuminált vagyok..
    De..Az hogy egy designer füvezik és úgy jönnek jó ötletei, ám legyen..Nincs ezzel gond..A közönség örül mert tényleg jó egy így készített oldal, a tervező meg lassacskán meghal a szertől..Ő baja.
    Viszont a kétszinűség az kétszinűség..Piszok egy dolog.
    Igazad van..Vagy vállalja(és a már amőgy is rajongói úgysem pártolnakel tőle) vagy maradjon csendben..

    Ui.:Bócs a rusnya írásért.:D:D

  2. Három különböző dolog:
    Az egyik a drog – ha visszanézünk kicsit, belátjuk, hogy bizonyos szereknek (pl. Baudelaire folyamatosan tolta magát ürömmel meg ópiummal) elég sokat köszönhetünk. Vagy gondoljunk Dalíra, vagy nemes egyszerűséggel az LSD-re, és olyan zseniális mesékre, mint a Jamie és a csodalámpa.
    A kétszínűség viszont valami egészen más téma. Lehet nem felvállalni azt, hogy tudatmódosító szerekkel él, valahol még meg is értem, nem biztos, hogy jó, ha a főnök/barátnő/anyuci fülébe jut, akik aztán kirúgják/kiidegelik az embert. Ugyanakkor semmilyen módon nem tudom elfogadni azt, ha nyilvános fórumon a látszat kedvéért áll át a másik oldalra.
    Egy harmadik pedig, hogy mikor, milyen helyzetekben lehet felvállalni egy ellentétes álláspontot. Nyilván mindent el lehet mondani, csak nem mindegy hogyan, és mikor. Sajnos vannak olyan helyzetek, mikor jobb elkerülni a feleslegesen generált feszültséget, és hallgatni. Azt hiszem, ez csak diplomáciai érzék kérdése, illetve, megyünk-e fejjel a falnak…

  3. Harder!

    Megértem, hogy felháborodsz, és tökéletesdöntés volt, hogy nem oda írtad ki a véleményed!

    Én azt mondom, hogy mindenki merje vállalni sajátmagát. Természetesen lehetnek különösen kirívó esetek. Merje vállalni, hogy meleg, vagy leszbikus, vagy drogos, főleg így, arctalanul, az interneten!
    nvoice említette Bodler-t :D és Salvadort. De ott volt pl.: Ady, akinek a napi mennyisége 2 üveg bor és kettő csomag cigi, meg némi ópium. Én szintén ugyanazon a véleményen vagyok, hogy mindenki azt csinál magával, amit akar!
    nvoice-nak abban is igaza van, hogy két különböző dologról beszélünk, a drog és a képmutatás.
    Az én személyes véleményem: Én is kipróbáltam a gyepet! És egyszer jött be úgymond…de azóta a szagától is rosszul vagyok, és amúgy sem hiányzik. A képmutatásról, a hülyéneknézésről annyit, hogy tudomásomra jutottak egy nem is olyan régen eltávozott kolléganőnkkel kapcsolatban, hogy a hiszti, a késések, a másikon átnézés, a látványosan nem csinálok semmit hozzáállás, csapkodás az mind csak színjáték volt, mert el akart menni, csak egy másik, ex-kollégával megbeszélve a dolgokat, hogy ezt kell tenni és akkor kirúgják. Csak ezzel az a probléma, hogy totál hülyének nézett mindkettőnket a kollégámmal. És ezt mi nagyon nem szeretjük! Nem volt benne annyi vér, hogy elénkálljon és közölje, hogy szeretne elmenni. A pénzét így is úgy is megkapta volna! Mindegy, nem szóltunk neki, inkább csak mosolyogtunk az egészen…Szóval szarul esett mindkettőnknek, hogy hülyére vagyunk véve, az meg különösen, hogy egy ex-kolléga buzerálja a köreinket! AMi nem lenne baj, ha puszta baráti viszonyról lenne szó kettőjük között, csak ez már a munkához való hozzáállásba is beszivárgott! Gusztustalan és szánalmas!

  4. Acee!!! “Szóval szarul esett mindkettőnknek, hogy hülyére vagyunk véve, az meg különösen, hogy egy ex-kolléga buzerálja a köreinket! AMi nem lenne baj, ha puszta baráti viszonyról lenne szó kettőjük között, csak ez már a munkához való hozzáállásba is beszivárgott! Gusztustalan és szánalmas!”

    Ez csak nem én lennék?

    Ha netán igen, nyugodtan kiírhattad volna, hogy rám gondolsz.

  5. acee bocs hogy beleszolok, de azthiszem magadra veszel olyat amit nemigazan kellene, tisztaban vagy vele hogy nem te (ti) vagytok annal a cegnel a mumus, es nem toletek kell (kellett felni) az adott szituacioban.
    Es mar ne is haragudj, de ha valakinek a kovetkezo havi megelhetese a tet, akkor arra fog jatszani hogy a leheto legkevesebb problemaval ussza meg, akar olyan aron is hogy ezzel par kollega sertodeset vivja ki. Mas kerdes hogy ismerve a munkahelyeteken elofordulo anomaliakat, kicsit nagyobb flexibilitást lehetne elvárni. Nemhinnem hogy alaptalan a felelem, ismerve a korabbi kollegak gyors tavoztatasat… “A pénzét így is úgy is megkapta volna!” … vagy nem, ki tudja? Te alapoznal erre a vezetosegre 100%-ig?
    Es a margora csak annyit: ha arrol meltatlankodsz hogy kiben nincs ver, akkor benned miert nem volt annyi hogy ne mosolyogj a dolgon, hanem f2f kozold is ugyanezt ott es akkor amikor eloszor szurta az oldaladat? Es elnezest, nem kezdem a flame-et, csak folytatom :)

  6. és a harmadik dologban is igazam volt. mindent el lehet mondani, csak nem mindegy mikor, és nem mindegy, hogyan. szerintem te most ugyanazzal a szarral dobálózol, benned sincs annyi gerinc, hogy ne egy blogban hisztizz.

    Harder: mindannyiunk nevében elnézést kérek, hogy pont a blogodban vagdalkozunk.

  7. Semmi gond (bár gondolkoztam rajta hogy törlöm az egészet), olvasni olvastam a bejegyzéseket de hozzáfűzni bármit is most nem fogok, majd egyszer szóban egy sör mellett.

  8. az ereteti témához idekívánkozik az örökbecsű mondat “…mindent ki kell próbálni egyszer az életben, kivéve a vérfertőzést és a népitáncot”
    Ettől függetlenül az alap liberális elvek vallója vagyok én is, addíg amíg mást nem bánt azzal amit csinál, csinálja (max rásegít az evolúcióra ha túlzásba viszi) :)

  9. Out

    1. nem vettem magamra semmit az elrendezés módja nem tetszett.
    2. nem én fogok odamenni hozzá, amikor jónéhányszor rákérdeztem, hogy mi a baja.
    3. Nem, nem bízok senkiben sem.

    nvoice

    1. a gerincről nekem pont Te ne tarts kiselőadást
    2. hiszti? Nem az én szokásom a hiszti. A véleményemet írtam le!

    Részemről a téma lezárva!

  10. acee

    azon az analógián, hogy nem bízol senkiben, nem gyanús, hogy esetleg azért nem kaptál felilágosítást néhány dologról, mert benned sem bíznak?
    tele pofával köpködöd a nagyvilágba a féligazságokból és harmadkézből összerakott véleményed, csak hogy önmagadról azt hihesd, hogy korrekt vagy, közben pedig meg sem fordul a fejedben az, hogy ezzel kiket bántasz, sértesz, és alázol.

    fingod nincs már megint, hogy miről beszélsz.

  11. Oké oké oké.
    Jó lesz már.
    Jövöhéten, majd öntjük egymásra a sört meg mindent, de nem most kell bilit borogatni.

    Én vezetőként úgy gondolom, hogy (szinte) minden ami egy csoportban probléma az a vezetőtöl indult ki, egy sokkal kissebb dologból.

    Beosztottként pedig úgy látom, hogy ha egy vezető viselkedhet úgy ahogy az nem feltétlenül elvárható töle, nem példamutató, nem egyenes, nem részre hajlás nélküli, akkor felhatalmazva érzem magam, hogy hasonló dolgokat csináljak.

  12. sörsörsörsör..Énisénisénisénis.:D:D
    holnap meg tessék nekem szorítani, hogy összejöjjön egy meló mert akkor pesti lakossá avanzsálódok.:D

  13. Leadran,

    szorítok. :)

    DjZone,

    Én nem így látom, nem fogható mindig minden egy emberre. Most nem erre a vitára gondolok itt, általában az elmúlt évekről beszélek.

    Egy cégnél nagyon sok féle ember dolgozik, még egy csoporton belül is elég nagy eltérések mutatkoznak. Nem tud egy ember mindig mindent megoldani, persze törekedni kell rá. Viszont ha nem jön össze, akkor a kollega vagy megy magától mert felismeri hogy neki nem jó a cégnél, vagy küldik mert más ismeri fel hogy valamiért nem illik a képbe és ezzel nincs is gond szerintem. Az adott pillanatban valószínűleg senki nem örül a helyzetnek, de hosszabb távon a kilépett embernek is jobb lesz és annak is, aki marad.

    Amiért azt mondtam, hogy nem mindig a vezetőtől indul ki a probléma az az, hogy a probléma nem csak munkahelyi, szakmai lehet, hanem magánéleti is ami kihatással van a munkára. Na most X számú kollega magánéleti problémáját nem tudod a nyakadba venni erőszakkal, hogy márpedig te megoldod akkor is ha a fene fenét eszik. Vagy nem is tudsz róla hogy mi a gond csak a hatását látod, vagy tudsz róla de segíteni már nem áll módodban. Az a fajta magánéleti gond, amit pont te tudsz majd vezetőjeként megoldani, igen ritka lesz, erre nem számíts.

    Elég nehéz kezelni azt is, ha csoporton belül vannak ellentétet. Felnőtt emberek, valamiért nem jönnek ki egymással és az még a jobbik eset, ha ez a munkát nem érinti. Ha mégis kihatással a munkára, ott már tenned kell valamit, de azon kívül hogy beszélsz velük mit lehet még? Nem ültetheted őket szét mint 2 rossz gyereket, nem mondhatod hogy nem lesz vacsi ha mégegyszer beszólsz a másiknak. :)

    Mint a suliban is … nem a tanár hibája, ha az osztályban a gyerekek között gond van, nem teheted felelőssé minden gondért. Ő azért felelős, hogy rá bízott gyerekek minden nap tanuljanak, hogy megpróbálja kihozni belőlük a maximumot és ha probléma van, rendezze. Vagy így, vagy úgy.
    A példa remélem nem sértő senkire nézve de most nem jutott jobb eszembe. :)

    Számtalan olyan helyzet adódhat még ahol nem sokat tudsz tenni és ezek nem rajtad múlnak, nem tőled indulnak ki mégis érintik akár mindannyiótok munkáját.
    Ezért mondtam, hogy nem tehetsz felelőssé minden gondért egyetlen embert (jelen esetben magadat).

    Iszok egy kávét mert visszaolvasva elég összevissza fogalmaztam. :)

  14. Jéééé, hát Te is idetaláltál? :D Nagyon örülök neki!! Mi történt Veled azóta hogy nem találkoztunk, nagyon eltűntél. :)

  15. jaja, dobtak a linket, hogy mi folyik itt, de inkabb nem reagalok… :)

    jolvagyok, koszonom szepen. megy a szeker.. :) veled miujsag?? gyereknek mutogatod, mar a html alapjait? :D

    viszont, kurvajo a blodod.. ez template? vagy vmi sajat cucc?

    ha lesz tomegverekedessel egybekotott sorozes, akkor elneznek.. :))
    megneznem akost meg norat.. tiszta celebrity deathmach… “a webfejlesztes kremje” :DDDD

    madness.

  16. A gyerkőcöt már tervezem bevezetni a sitebuilder világba, egyelőre úgy gondoltam hogy a biológia oldaláról fogom megközelíteni a dolgot. Veszek 2 kacsát, csinálok belőlük levest a csőrükből meg fülbevalót a gyereknek hogy érezze át a “kacsacsőr – valami – kacsacsőr” szellemiségét. :)

    A blog jelenlegi kinézete egy letöltött template, ez állt legközelebb ahhoz amit szeretnék majd megcsinálni. :) Nem akarom túlcsicsázni, ehhez hasonló lesz csak még nem vettem rá magam esténként, hogy nekiugorjak.

  17. Na, ha majd lesz normalis sorozes, emberi idoben, es megfelelo idpontban szamomra, akkor hasitom en is majd az arcomat bele a soroskorsoba.

  18. Adam, jöhettél volna nyugodtan, egyikük sem volt ott, úgyhogy semmi izgalmas nem történt a nagy vihart leszámítva. ;)

    nvoice, miért nem jöttél?

Comments are closed.