Hogy telt a hétvégéd?
Most éppen szombat éjfél múlt 48 perccel, a család már alszik, kint nagyon jó hűvös van és nemrég fejeztem be a reggel lementett blog bejegyzések és egyéb anyagok olvasgatását. Azon filózgatok, hogy vajon másoknak, a barátaimnak, a blogomat olvasóknak vajon hogy telhet a hétvégéjük, mit csinálhatnak?
Elmondom nekem eddig hogy telt, mitől érzem jól magam. :)
Először is péntek este átjött öcsém, már rég találkoztunk úgyhogy jót dumáltunk. Szerencsére vele minden rendben, kár hogy most majdnem augusztus végéig nem fogom látni, de majd csak ellesz a látványom nélkül. :) Este fél 11 fele hazaért a feleségem is a délutános műszakból, úgyhogy öcsit udvariasan hazazavartam aztán szeretkeztünk egy jót. :) Szex után megnéztünk még egy filmet – hirtelen nem jutott eszembe de már megvan hogy mit, a Fantasztikus négyes első részét – aztán alvás, mert másnak reggel (vagy ma) jönni kellett Mezőfalvára.


