Nehéz erről beszélni. Nehéz megértetni valakivel, akinek soha nem volt kutyája. Kutyások és nem kutyások – két világ, amely olykor egymás mellett létezik, de soha nem érintkezik igazán. Az érzelmi viszony, amit egy ember a kutyájával kialakít, valami egészen más, valami megfoghatatlan, ami talán még egy emberrel sem tapasztalható meg. Miért? Mert a kutya nem beszél hozzánk a mi nyelvünkön. Nem mond szavakat, nem ad hangot érzelmeinek úgy, ahogy mi. És talán ez adja meg a kapcsolat varázsát. Hiszen ő, ez az örökké gyermeki lény, teljesen ránk van utalva.
Van ebben valami feltétlen. Feltétlen bizalom, feltétlen szeretet. Olyan érzés, ami egyszerűen csak ott van, árad, mint egy forrás, ami soha nem apad ki. Egy kutya soha nem kér cserébe semmit, csak hogy szeressük őt. És milyen egyszerű ez, milyen természetes. Mindig ad, és mindig csak ad – akármit kap tőlünk, az számára boldogság, hála. És mi, emberek, csak ülünk, és csodálkozunk, hogy létezik-e ilyen szeretet. Hogy lehet valami ilyen tiszta?
Aki még sosem élt együtt kutyával, az nem ismeri ezt az érzést. Nem tudja, milyen az, amikor minden napodhoz hozzátartozik ez az egyszerű, mégis csodálatos jelenlét. A feltétlen szeretet, amelyet sehol máshol nem találunk meg. Mi, emberek, képtelenek vagyunk erre. Mert gondolkodunk, analizálunk, mérlegelünk. A mi szeretetünkben mindig ott van az a kis „de”. Egy kutya azonban soha nem kérdezi meg, hogy miért. Soha nem keres feltételeket. Csak van, és szeret.
Azért fontos megjegyezni: a kutya nem pótol gyereket, nem helyettesít szerelmet. Nem ember. Nem lehet emberi szerepeket ráruházni, mert felesleges. De ami igazán különlegessé teszi, az a saját természete. A kutya egy lelki lény. Soha nem hazudik. Soha nem játszik szerepeket, mert nem tudja, mi az. Amit látunk, az az őszinte, tiszta létezés. Ez az, ami isteni szintre emeli az embert. A kutya megtanít minket a szeretetre, a feltétel nélküli elfogadásra. Ráhangolódik a gazdájára, érzi minden rezdülését, minden hangulatát. Nem kérdez, csak jelen van.
A kutya meggyógyítja a lelket. Megnyugtat, leveszi rólunk a napi terhek súlyát. Egyszerűen csak ott van, és a jelenlétével tisztítja ki belőlünk minden feszültség, minden viszály, minden harag okozóját. Talán épp azért, mert neki nincs egója. Nem rivalizál, nem akar megfelelni, nem kérdőjelez meg minket. Csak szeret. Őszintén, feltétel nélkül.
És mi is szeretjük őket. Cserébe nem kérnek semmit, csak hogy szeressük és védjük őket. Talán épp ez az, ami miatt a kutya és az ember kapcsolata annyira különleges, és ami miatt azok, akik soha nem éltek együtt kutyával, talán soha nem is érthetik meg igazán.
