Aki már régebb óta ismer, tudja hogy mindig van 1-1 olyan korszakom mikor a fejembe veszem: én most aztán átállok linuxra.

Az utóbbi pár hónapban nem sok ilyen irányú próbálkozásom volt, de tegnap olvastam, hogy kijött az Ubuntu 7.10 (Gutsy Gibbon) és mivel ez a disztrib nekem mindig is nagyon szimpatikus volt, izibe le is töltöttem.
Ma reggel szerencsétlen módon 6-kor keltem (mivel nem kapcsoltam ki az ébresztőt :P) és ha már úgyis fent voltam, gondoltam kipróbálom az újonnan letöltött játékszeremet.

Azt kell mondjam, hogy szinte tökéletes. Azért szinte, mert nyilván pár óra alatt közel sem tudom feltérképezni, hogy mindenben jó-e, de az biztos, hogy az összes eddigi “pontot” pipáltam a fejemben, melyek fontosak számomra egy oprendszer kapcsán.

Ubuntu Gutsy GibbonA liveCD-ről is gyorsan bool-oló ubuntu-ban elsőre ment minden: működik bármiféle beállítás nélkül az internet, gyors, nagyon szép a felülete, logikus az egész kezelőfelülete, bármit próbáltam eddig telepíteni pöccre ment.

Egy divx-es, feliratos filmet próbáltam lejátszani mikor szólt, hogy fel kell tennem 2 csomagot (de már eleve felajánlotta csak okét kellett nyomnon), majd kb 1 perc múlva vígan néztem a feliratos filmet. :)

Ami számomra még kritikus pont volt, hogy az 1920×1200-as felbontást eddig valahogy nem sikerült összehoznom más linux alatt. Nagyon megörültem, mikor bootolás után már tökéletes képernyőfelbontást kaptam.

Működik a skype, megy az icq,msn stb… is egy programon keresztül, mondjuk ez nem nagy varázslat de tudom értékelni.

Ami megint csak fontos szempont volt, hogy – lehet röhögni – de nekem mindig is tetszett a “Compiz Fusion” és most igen, benne van, működik egyből de nem a parasztvakítós módon, csak nagyon finoman. Pont annyi effekt van default engedélyezve amit egyébként is hagytam volna, semmi remegő ablak, tűzeffekt kikapcsoláskor stb… csak kb az a finom átmenet, ami egy OSX-t is jellemez. Cool :)

Lehetne még sorolni az előnyeit, de inkább javaslom a kipróbálását, a kb 700MB letöltése és kiírása gyorsan megvan, utána nem kell telepíteni sem ahhoz hogy kipróbáld, csak boot-old be CD-ről a géped.

93 COMMENTS

  1. Munka is megoldható rajta? Kódolás szempontból még az alap gedit is használható, de a Photoshopot nem tudja helyettesíteni a Gimp. Szerintem.

  2. 7-es photoshop biztos megy linux alatt, arra vonatkozóan van leírás is. A Gimp-t meg kellene nézni hogy mennyit tud, most belekukkantottam és alapokra biztos jó, persze hozzá kellene szokni.

  3. Ha jól tudom, a photoshopot fel lehet telepíteni rá, webszerkesztésre meg jó a Komodo Edit… Én openSUSE-t használok, most már CompizFusionnal nagyon tetszik…

  4. 7.04-et próbáltam utoljára, Beryl-lel ötvözve (bitangszép) – tudtommal ezt már integrálták a 7.10-esbe, szóval jövöget lefele :)
    Ez a Photoshop-os cucc engem is érdekelne, mert a 7.04 csak emiatt nem váltotta fel az XP-t…

  5. Szerintem túl kevés dolog van megírva rá. Ha kell használni linuxot, mert kell, akkor már fedora vagy slackware. Igaz, Ubuntunak a K desktopja nagyon szép.

  6. nekem az ubi akkor tett jó szolgálatot, amikor a wincseszterem szervízben volt, és nekem mindenfélét kellett csinálnom – usbre tudtam menteni, volt wifi, openOffice, GIMP, Firefox, kell még valami más is?

  7. @Tupacko “túl kevés dolog van megírva rá”- Hö????
    Az Ubuntu is linux, ami megy Fedora-n, Slack-en, az megy Ubuntun is. A K desktop kinézete csakis a theme-től függ, amit használsz, ami szintén nem disztrófüggő. Mellesleg az Ubuntu alapból Gnome-ot használ, bár rá lehet húzni a KDE-t is, arra viszont ott a Kubuntu, amiben alapból bennevan.
    Szerintem a Slackware nem igazán desktop linux, bár arra is lehet használni, de rengeteget kell állítani, configolni, mire eléred azt, amit az Ubuntu telepítés után azonnal lehetővé tesz. Inkább szerverre használom, arra viszont nagyon jó.

  8. Gyerekes kérdés tudom, de a wines játékok futtatása nehezen oldható meg? Mennyire terheli le a gépet?

  9. Én inkább az UHU-t használom, az Ubuntu nem ment fel, a Live meg túl lassú volt, pedig a vas elég hozzá.
    Persze dizájnhoz a linux alá kevés program van bár a GIMP elég jó. De ha már muszáj, akkor inkább fordítva ülök fel a lóra és VMware alatt megy a Windows XP.
    Persze senkit sem akarok lebeszélni a Windows-ról. :-)
    Szóval, csak próbálkozzál aZ Ubuntuval, de amit eddig csináltál Windows alól az nem, vagy nem úgy fog menni. Nem tudom, hogy érdemes-e átállni?
    SP

  10. zoli93,
    játékok terén nem tudok nyilatkozni, nincs tapasztalatom mivel nem játszok.

    SPétör,
    tudom, hogy linux alatt sokminden másképp működik és kell szokni, jópár próbálkozásom volt már :D Viszont mindig is vonzott ez az oprendszer úgyhogy nem riasztanak el a nehézségek. :)

  11. @zoli93: Ha játékokat szeretnél futtanni, a legésszerűbb megoldás meghagyni az XP-t a Linux mellett. Ha sikerül is elindítanod egy windowsra készített játékot Wine vagy Cedega segítségével, soha nem fog olyan gyorsan futni, mint natív környezetben.

  12. Egyébként hónapokig használtam Gimpet, az egyetlen funkció, amit nem lehet helyettesíteni, az a slice-olás. Sajnos a psd file-ok olvasása sem 100%-os, emiatt nekem, mint sitebuildernek, aki grafikusoktól kapott psd file-okkal dolgozom, nem alkalmas munkára. Sajnálom, mert szerintem nem olyan rossz, mint ahogy sok megrögzött fotosopos beállítja. A gimpről átállni ps-re épp olyan kellemetlen volt, mint fordítva.

  13. Kössz a segítséget, én vagyok nagy játékos, de azért kiszoktam próbálni egy-két új játékot, meg hát a nővérem is szokott játszani…, ezért valószínű, hogy még maradok az Xp-nél.

  14. Arra ertettem, hogy keves dolog van megirva, hogy: csak egy toredeke van meg a Windowson futo dolgoknak, es nem feltetlenul megegyezo minosegben. K desktoppos Ubuntunal en is a Kubuntura gondoltam :)

  15. A sokféle disztib kipróbálása után én is feltettem az Ubuntut és szinte csak pozítiv tapasztalatom van. Kezdek elgondolkodni rajta hogy minek is az XP :) Mindenféle gond nélkül feltelepítettem eddig szinte bármilyen programot amit kinéztem (max némi googlizással) Net wifi-vel kapásból, megy a video lejátszás, mp3, NTFS irás olvasás. Igazából ami eddig visszatartott hogy nincs egy normális html szerkesztő, illetve a Gimpet közel nem tartom olyan jó képszerkesztőnek mint a Photosopt. Anvee is irta hogy slice-t nem támogatja. Webszerkesztésnél tényleg nélkülözhetetlen funkció. Mellesleg a Gimp jóval lassabb is és én a kezelőfelületét illetve logikáját sem bírtam megszokni PS után. Node! Wine-vel simán működik a Dreamweaver 8 illetve a Photoshop 7! Sőt használható a winrar, bármi meglepő és értelmetlen a Totalcommander 7 is megy :) és műxik (ami az alapműveleteket illeti biztosan) Pl felettébb hasznos hogy az ftp listát nem kellet újra létrehoznom. Játékokat amit kipróbáltam néhány klasszikus: Elma, Undying, Duke 3D (High Pack)
    És hogy némi negatívumot is írjak róla. Ati 9800 Prom van. Természetesen felirmerte és a Desktop alapból Compizzel jött be. Szép szép, de az S-videot így a driver igen csak nem támogatta. Miután feltettem az ATI hivatalos driverét volt tv out-om ATI control panellel, de nem működött a Compiz, pedig a 3D tuti él, mert a glx hez adott demo programok pörögnek 1000el. Szóval most van TV out sima Desktoppal. További hátrányosság, hogy hiába állítom a TV felbontását 1200×1024-ről kisebbre, nem csinálja meg. Így sajna a TV-n mindig scrolloza a képet. Azért némi trükkel lehet filmet nézni így is.
    Lassan tényleg 100% osan használható alternatíva lesz a Linux az M$-el szemben :)

  16. Tupacko,
    Régebben én is minden egyes linuxnál a K desktopot kerestem azon egyszerű ok miatt, hogy az egész jobban hasonlított a megszokott win-re.
    Most már inkább a Gnome tetszik, egyszerűbbnek, letisztultabb felületnek tartom.
    Plusz már nem tudom hol olvastam de nem is egyszer volt ilyen, hogy a Kubuntuval kapcsolatban azt olvastam, nem olyan kiforott mint az Ubuntu. Lehet ez már nem állja meg a helyét, nem tudom …

    gumidongo,
    ezek nagyon jól hangzanak, ígéretes dolgok! :D Amit én sem néztem meg hogy a TV tuneremmel mizu, működik-e alatta.

  17. hasonlóan vagyok én is a linuxal, de ezt már én is kipróbálom végre. egyébként is nagyon szimpi a linux és mindenre lehet használni :) win xp csak akkor kell, ha játszani akarok :))

  18. Én is időszaki Linux-próbálkozó vagyok, ezt is leszedtem, tetszik. Az már bizonyára az én hülyeségem, hogy a router mögött lévő gépemen képtelen vagyok beállítani a net hozzáférést. Megadom a gép fix IP címét, a szolgáltató két DNS-ét, a router IP-jét gatewaynek, de semmi. A helpben pedig csak annyi van, hogy ezekre az adatokra szükség lesz, ha Windows mellé telepíteném, más semmi.

    A másik, hogy úgy gondoltam, felrakom a gépre fixen, a 250 GB-ból szánok neki 20-30-at. Igen ám, de a telepítésnél kapásból 100GB körüli értékről indítja a kívánt partíciót, ami meglepő volt. (Egy régebbi SUSE-nál úgy rémlik 4-5 GB volt a rendszer és másik 2 GB ajánlott swap.) Teljesen manuális módba nem mertem átmenni, nehogy leformázzam a munkáimat tartalmazó vinyót.

  19. Amíg az adobe és az Autodesk termékei nem mennek linux alatt, amíg a vidkarihoz nem adnak ki drivert linux alá. No nagyon felejtős.

  20. Video: nVidia és ATI kártyához már van driver. Más kártya meg úgysincs.
    Photoshop: kitartó guglizás után megtaláltam valahol egy blogpostot, ahol a CS3 Extended Portable edition futtatása wine-n le volt írva meg a szükséges ddl-ek. Sajnos nem raktam del.icio.us-ra, de szerintem meg lehet próbálni, amit hiányol, azt meg lehúzni valahonnan
    Autodesk: hát nem tudok komoly CAD programról linux alá, ArchiCAD régebbi változtatai mentek Red Hat alatt (nagyon nem más mint az AutoCAD, igazából a Graphisoft egy klónt csinált, szüleim használják (64bit XP), de általában én segítek, ha “Valami baj vaaaaan!!!!”, úgyhogy eléggé ismerem). 3Ds Max: mi a bajod a nyílt forráskódú Blender-rel?
    Sajnos még mindig XP alól megy a gépem, bár nagyon érezhető, hogy gátol a munkában. Kéne több desktop, de nem hülye plusz erőforrászabáló progival, hanem natívan… Meg kéne normális sebesség (ezért ha csak tehetem az otthoni linux szerverre mindent forrásból fordítok). De a PDA-m szépen megakadályoz, ActiveSync csak winre van. Az ubuntu.org-on van leírás, ami alapján meg lehet írni egy python szkriptet, amivel esetleg szinkronizálható a PDA, de nem az igazi…

  21. nem elégszünk meg gyengébb vagy kevésbé támogatott alternatívaként fel merülő programokkal

  22. Feleslegesnek tartom a bajlódást a Wine-nal, manapság a virtualizációs megoldások is megfelelő teljesítményt nyújtanak pl. a Photoshop kellemes használatához.

    “nVidia és ATI kártyához már van driver” – lehet, de nem mind1 milyen. Pl. az Ati-s driver (az Ati által pátyolgatot fglrx) alapvető dolgokat nem támogat – lásd az előző hozzászólásomat. Még az Inteles csipekhez kiadott meghajtók is felülmúlják ilyen téren.

    “Más kártya meg úgysincs.” – több Inteles integrált megoldás van gépekben, mint Ati + Nvidia együtt.

    Az ArchiCAD és az AutoCAD nagyon más, az ArchiCAD nevéből is látni, hogy architekturális tervezésekre lett kitalálva, az AutoCAD sokoldalúsága, modularitása mellett nem egy kategóriáról beszélünk.

    3DS Max vs. Blender – ugye nem akarod ezt a 2 szoftvert 1 oldalon említeni? Kb. svájci bicska vs. bot. Viszont a Maya fut linuxon. Egyébként nemrég vásárolta meg az Autodesk, aki a 3DS Maxot, és az AutoCADet is jegyzi. Rengeteg film/animáció köszönheti a speciális effektusokat pont ennek a szoftvernek. És a legtöbb stúdió pont linuxon használja. Anno én is rengeteget dolgoztam rajta. Létezik egy PLE (personal learning edition). Az egyetlen gond vele az, ha megtanultál 3DS Maxon modellezni, felejtheted el az egészet, mert maya-ban még egy kockát sem fogsz tudni létrehozni: értsd. merőben más az interface.

    Mellesleg, ha windowsra több desktopot szeretnél, érdemes rákeresni a Microsoft Powertoys-ra. Nagyon hasznos kis programok, amelyek már régóta léteznek, sajnos nem sok publicitást kapnak.

    Szerintem ha valaki több olyan programot, megoldást használ, amelyek Windows-függők, várjon még a váltással. Nem sok értelme van a linuxnak, ha az idő nagy részét pl. a VMware-rel töltöd. Őszintén szólva, mint sitebuilder, lehetségesnek tartom a munkát linuxon, de slice-olásnál, tesztelésnél többet nyúlnék ie-hez, mint linuxhoz, inkább maradok a Windowsnál. Szenvedélyes játékos vagyok, ebben az esetben is esett a linux. Cedega, Wine stb. megoldásokat inkább a egyszerűség megerőszakolásának tartom.

  23. http://index.hu/tech/szoftver/ubu071025/

    “Az Ubuntu Linux kitűnő választás azoknak, akik élvezik a számítógép bütykölését, de aki már megunta, hogy a szoftvert babusgatni kell, hogy működjön, és aki soha nem szeretett rendszergazdát játszani, inkább a Windowst vagy a Mac OS X-et használjon.”

    Ezt a fent említett helyről idéztem. Ami engem illet én az idézett résszel nem értek egyet. Sokat használtam már Ubuntu 7.04 -et, és a 7.10 -et is, de azért olyan nagyon sokat nem kell bütykölni a számítógépet, hogy minden jól működjön. Engem legjobban az idegesített fel, hogyha a router valami miatt lefagyott ( és ezért nem volt internetkapcsolat ), és így akartam elindítani az Ubuntut, akkor egyszerűen megakadt a “Network Configuration” ( vagy hasonló ) résznél, és dönthettem: Vagy kikapcsolom erőszakosan a gépet a Power gomb 5másodpercig tartó lemonyásával, vagy a routert csinálom meg, hogy betöltsön végre az Ubuntu. Ebben viszont az az érdekes, hogy eztet a tesóm gépén nem csinálja, én meg már vagy 25 -ször telepítettem újra, de akkor se volt jó az indulás ( amikor nem volt netkapcsolat valami miatt ).

    Jelenleg Windows XP SP2 -őn vagyok, de ha a wine miatt nem omlott volna össze az ubuntu, akkor maradtam volna linuxon.

  24. Sziasztok!
    Elgondolkodtatott a téma (vagy inkább az ami erről eszembejutott), azaz webszerkesztés linux alatt.
    Kicsit keresgéltem, most ennyit találtam:
    Inkscape – vektorgrafikus rajz program
    Xara Xtreme – ua.
    Aptana – Web IDE (Integrated Development Environment) ami ugye nemcsak html szerkesztő
    Bluefish – html szerkesztő
    Kompozer – wysiwyg szerkesztő
    GIMP – kép manipuláló program
    Firefox + extension (pl Web Developer)

    Szóval, ha nem is Photoshop (bár a GIMP… na mindegy), vagy Macromedia, de már a linux alá is van néhány program, ami a célnk ugyanúgy megfelel.

    TrE
    A webisztan.blog.hu-n már van válasz az említett cikkre!
    http://webisztan.blog.hu/2007/10/29/re_adminisztracios_hiba
    Nem érdemes foglalkozni vele…
    Egyébként pont az Ubuntu az, ami inkább a mezei felhasználók kedvére (is) próbál fejlődni…
    SPétör

  25. Ma kipróbáltam, hogy lehet feltenni a Compiz-t meg hogy működik a cucc. Kb 1.5 perc alatt felment teljesen automatikusan és hibátlanul működött. :)

  26. Anvee -vel értek egyet, szerintem érdemes azon a platformon dolgozni, tesztelni, fejleszteni, amit a felhasználók 99%-a használ, még ha szívből utálom is a windowst.

    Kényelmetlen, sok negatívuma van, a mac-es átálláson már sokszor gondolkodtam, de azt is csak úgy, ha itt van mellette egy win-es gép.

    Spétör, az aptanát próbáltam, sokat tud, de valahogy nem ált kézre, és win alatt baromi lassú.

  27. HSLaszlo – Aptana
    Linuxon jó a gyorsasága. De persze még csak hozzászagoltam, abszolút mazsola vagyok ebben a témában. Tényleg nem tud valaki letölthető manualt hozzá?

    Harder
    Hát igen. Ebben nagy az ubuntu…
    SP

  28. Ma délután telepítettem fel a laptopra az Ubuntu 7.10-t, első ránézésre pofás és egyszerűen kezelhető. Meglátjuk mennyire fog tetszeni. :)

  29. Azért szép kis szál jött össze ehhez a bejegyzéshez!

    Nemrég én is váltottam Feisty-ről. Mondjuk elég drasztikusan KDE-ről vissza Gnome-ra. Néha váltogatok így… :) Sajna 3D effektek nem mennek az aktuális AMD féle driverrel. Pontosabban az aktuális driver + adott radeon kombóval :| Ezzel a Radeonnal csak szopóka van Linux alatt sajnos. Legalább a 3D gyorsítás megy azért… Telepítés során azért meglepett, mikor megkérdezte, akarom-e importálni a windows-os fiókjaimat és ha igen melyikeket.

    Ment minden pöccre, de eddig összes Ubival így volt. Mondjuk… mondjuk egyik nap úgy döntött lekapcsolja az ethernet kapcsolatot… Visszatettem a pipát a control panelban aztán azóta béke van :D

    Gimp-et jó rég használtam és kellemes meglepetés volt, hogy a 2.4-ben végre implementáltak 1-2 tényleg égetően hiányzó fícsört. Röhej, de pl. eddig manuálisan kellett igazgatni egymáshoz a dolgokat, ilyesmi… Lenne layer grouping már egész otthonos lenne. Kapott egy első próbára egy egyelőre kellemesnek tűnő új select tool-t is. Egyébként felmerült itt a site design slice-olása. Ha nincsenek túl nagy igények a Gimp slice toolja végülis megteszi akár. Mintha ez a 2.0/2.2 vonalból hiányzott volna. Az ősrégi 1.2-ből meg rémlik ilyen plugin.

    Nade nem folytatnám most itt az alternatív progik szálat. Xara Extreme-hez még annyit hozzátennék, hogy a közelmúltban kicsit Corel Draw-ozgattam és a Xara gyakran még az alapértelmezett billkombóban is ugyanaz :) Jó persze az egykori Xara-Corel együttműködés lehet a háttérben. Anno nem ölik meg a Corel Linuxot, lehet vektoros téren nagyon más lenne a világ Linux fronton. Bár azért itt pont nem annyira vészes a helyzet. Legalábbis a pixeleshez képest. Mind1, 1x majd csak nyit az Adobe. A Flex-el már kezdődik valami, talán átgyűrűzik majd a többi cuccokra is.

  30. nálam minden szép és jó. kivéve két dolgot :

    – a flex release régebbi és instabilabb mint a wines (csoda hogy van)
    – nincs steam, nincs gordon freeman :)

  31. Sziasztok,

    segítsen valaki, hogy miként lehet internetet lehelni router mögötti Ubuntuba! Kezdetben még Live CD-ről is rögtön jött a web, aztán sehogy, hiába állítok be már minden paramétert a hálózaton…

    nagyon kösz

  32. @Harder: Nem is!!! ys-nek igaza van.

    @r_crusoe: Ha DHCP-re állítod, akkor sem megy? Esetleg nem lett kikapcsolva a DHCP szerver a routerban? Wifi-s hálózatod van? Roaming mode-ban nyomod? A kevés infóból nem lehet kihámozni, hogy mi a gond. De ez inkább fórumtéma, mint hozzászólás. tudom ajánlani a http://www.tutorial.hu oldalt :D

  33. r_crusoe: System –> Administration –> Network panelban a Wired connection elött biztosan be van pipálva a checkbox?

  34. @Tcat: köszi, be van pipálva

    @anvee: A routeren be van kapcsolva a DHCP, de a kliensek statikus IP címre vannak állítva. A hálózat nem Wifi-s. Próbáltam roaming módban is, akkor elsőre jött live CD-n a net, később statikus IP beállítással, roaming módban, és DHCP-vel kiosztott beállítással sem történt semmi. A routeren 3 kliens van, és MAC alapú szűrés. Amióta nincs net a linuxon, kikapcsoltam a MAC szűrést, de nem hiszem, hogy ez a gond, mivel a fizikai cím nem változott. Megpóbáltuk közvetlenül a modemet a gépbe kötni, mivel kábeles net révén az adott gép hálókártyáján volt konfigurálva, de semmi eredmény.

    Légyszi mondjatok valami okosságot, mert amúgy nagyon tetszene az Ubuntu. :-)

  35. Ellenőrizd, hogy a beállított értékeket valóban megkapja-e az interface az “ifconfig” utasítással konzolban. Nekem előfordult a live-cd futtatása közben, hogy nem kapta meg az ip-t. Ha megkapta, akkor próbáld meg pingelni a routert:

    ping 192.168.0.1

    Az ip címet helyettesítsd a saját routered címével. Ha nem megy, akkor vmi helyileg rossz. Ellenőrizd az ipcímet, a tartományt. Ha viszont eléred a routert, akkor még probléma lehet a nameserverrel, ezt úgy tudod ellenőrizni, hogy egy routeron túli ip címet pingelsz. Ha megy, akkor nem tud címeket rendelni a netes url-ekhez, ellenőrizni kell a DNS-t. A traceroute utasítás is sokat segíthet.

    Remélem ez segít, ha nem írj még további részleteket, ami eszedbe jut.

  36. @anvee: köszi szépen. Mindezt végigpróbáltam, no web. Kínomban egyébként telepítettem egy Mandriva 2008-at, de nem az Ubuntu a hibás — Mandriván ugyanazok a tünetek. Pedig beállítom az IP-t, a hálózati maszkot, az átjárót, a DNS-t — mindent. A Mandriva szerint jól, mert részletes beállítás után a “Hálózat aktív”, csak épp web nincs. A routert sem érem el…
    (Mit ne mondjak, windózon van web, router, móka-kacagás.)
    (Még mindig nem elég felhasználóbarát a Linux ahhoz, hogy a magamfajták használják. Meggyőződésem, hogy szükséges lenne valami kis maszatolás, apró kis config, amit az Atyaisten se találna meg programozói végzettség nélkül.)

    Valami ötleted még, anvee? Előre is kösz, szép estét.

  37. Én meg közben feltettem rendesen az Ubuntu-t a notebook-ra, anvee-nek hála most már működik a wifi is (system/administration/restricted drivers manager-ben kellett egy pipát bekapcsolni), épp a programokat nézegetem, mit vegyel el / mit tegyek fel. :)

    filemanagernek a Krusadert választottam, most épp valamit majd winamp helyett akarok keresni. FTP-nek a gFTP-t tettem fel, ennél van jobb?
    De lehet inkább ennek nyitok egy új bejegyzést, legalább frissítem is a blogot egy új blogbejegyzéssel. :)

  38. Lenne egy kérdésem Ubuntuval kapcsolatban: neked az USB meghajtók működnek? Az én mp3 lejátszómat például az istennek sem ismeri fel a rendszer frissítés után (illetve volt hogy körülbelül egy óra múlva felcsatolta a rendszer, de csak egyszer, azóta semmi). Sem laptopon, sem a rendes gépen nem megy (netes kutakodás azt mutatja, hogy ez globális probléma, és egyesek szerint USB Hub-ról megy a dolog(nem volt alkalmam tesztelni). Érdekes, hogy openSUSE 10.3 alatt sem megy, tehát valószínűleg nem Ubuntu függő a dolog hanem kernelszintű…).

  39. Igen, marmint amit USB-t probaltam eddig, az rendben működött, azonnal felismerte (elég sokszor használtam mióta fent van az Ubuntu), automount is ment stb… szal nem volt gondom vele.

  40. @anvee: + @mindenki, ki esetleg szintén kapcsolódási problémákkal küszködik: az alaplapi hálókártyámmal nem tudott összebarátkozni az Ubuntu, beraktam egy kártyát – azóta műxik, jön a web.

  41. Én ma raktam fel fixen a lányom kinőtt, eladni szánt gépére, hogy el lehessen indítani egy vevőnek és garantáltan ne maradjon rajta semmi privát szemét. Úgy két órányi konfigurálgatás után az a tapasztalatom, hogy a program nagyon jó, a helpen kellene irgalmatlanul sokat fejleszteni. A legtöbb dolog egy-két kattintásra beállítható, de a megtalálásukhoz rutin vagy több évnyi, változatos szívásokból származó gyakorlat kell. Egy példa: a médiameghajtók telepítésénél mindig visszadobott a listához, mondván, hogy élő internetkapcsolat kell neki – ami volt. Egy fél órába telt, mire rájöttem, hogy a Szoftverforrásoknál engedélyeznem kell a közösségi fájlokat.

    r_crusoe: ez a hálózatos dolog nálam is előfordult, de nálam egy újraindítás segített a dolgon (LiveCD-n elég volt az új bejelentkezés is).

    Nem tudtam viszont rájönni, hogy hogyan lehet új szkennert felvenni a rendszerbe. A saját gépemen a LiveCD-t próbáltam és szkennernek a Leadtek TV-tuner kártyáját akarta használni, az USB-n lógó Canon-t viszont nem találta meg.

  42. A melóhelyen is többnyire ubuntu megy desktop gépeken, munkára szerintem tökéletes.
    Az otthoni gépemen XP / Ubuntu 7.04 volt (ez egy AMD Athlon 1700+ -os gép, GF4 MX4-es kártyával) és az erőforráskihasználás szempontjából lazán verte az XP-t és a próbaképp feltett Vistát (amit le kellett szednem, mert sajna a gép gyenge volt hozzá).
    Mindösszesen annyit, hogy semmilyen különleges beállítást nem végeztem egyik oprendszeren sem.
    A 7.10-es sem eszi jobban, bár most cseréltem a gépet, 6 év után :) így a különbséget most nem tudom, max. emlékezetből felidézni :)

  43. Kedves Barátaim,

    már irogattam ide jó sokat, egyszer be is jelentettem, hogy a problémám megoldódott, de nem… Nagyon hosszú lesz, de leírom az egész siralmas történetet, hátha valakinek van tippje, hogyan tovább.

    A hiba:

    Letöltöttem az Ubuntu linux 7.1-es kiadását, az Ubuntu Live CD-ként azonnal fölismerte a gépem minden paraméterét, volt hang, internet, minden. Feltelepítettem, kiválóan működött, aztán két nap mulva, anélkül, hogy bármit változtattam volna, elromlott a web, nem lett többé internet. Se a telepített Ubuntuval, se Live CD-ről. És nem az Ubuntuval van a baj, mert leellenőriztem, a CD kifogástalan, próbáltam telepíteni a Mandriva linuxot, meg az OpenSUSE-t, szintén nem volt hálózat.

    A gépemről:

    Otthon három számítógép van egy D-Link router mögött, ami az adsl kapcsolatot osztja le statikus IP címekre. (A DC++ miatt kell a statikus cím, működne a gép dhcp-vel is.) A szolgáltató az én gépem MAC adressét rögzítette, úgyhogy az én hálókártyám “címe” van a routerbe klónozva — tán ez lehet egy problémaforrás, nem tudom. A windows-os gépek kifogástalanul csatlakoznak a webre.

    Ha a másik két családtag gépébe rakom az Ubuntu-t, a Live CD azonnal és hibátlanul csatlakozik a webre…

    Hibajavítási próbám:

    Gondoltam, hogy ha az internetkapcsolatunk jó, ha a Live CD jó,ha router jó (márpedig jónak kell lennie, mert ha kikerülöm a routert, s közvetlenül a modemre kötöm a gépet, akkor sem tud kapcsolódni a webre), akkor biztos az alaplapra integrált hálókártya rendetlenkedik.

    Vettem egy új hálókártyát. A gép azonnal csatlakozott a webre, na mondom, megoldódott a baj, írtam is ide a fórumra.

    Míg el nem feledem, rack rekeszeken kapcsolódnak a wincsik a gépemre. Az egyik vinyón Windows Xp, a másikon a remélt Linux, a többi adatvinyó, amit akkor rakok a gépbe, ha dolgozom.

    Egy napig jól működött,aztán kivettem a Linuxos vinyót a gépből, kicsit a windowssal dolgoztam, majd kikapcsoltam a gépet, vissza a Linux. Többé nem volt web… Se Live CD-n, se installálva.

    Visszavittem az új hálókártyát a boltba, levásároltam az árát, hazamentem, engedélyeztem újra a BIOS-ban az alaplapi kártyát, s lőn csoda: újra lett internet Linux alatt a régi kártyával…

    Egy napig, mert aztán újra kellett a Windows, s mikor visszatettem a Linuxos vinyót, megint nem volt web.

    Azóta többször újra engedélyeztem és letiltottam az alaplapi kártyát, de linux alatt képtelen internetet látni. A Linux a routerig sem jut el, hiába írom be a router címét a böngészőbe.

    Elfelejtettem az előbb leírni, hogy mindig dhcp-n kapcsolódott a Linux a webre — ez az alapértelmezett install, de hiába állítom át a statikus IP cím értékeire, így se, úgy se jön.

    Egyszerűen képtelen vagyok rájönni,hogy mi lehet a hiba. Mit tegyek,
    – egy vincseszter partícióira kell installálnom a windows-t s a linuxot, mert az a baj, hogy ki-be huzigáom a rack-eket (mondjuk most ezt se tudom már megcsinálni, mert az Ubuntu képtelen kapcsolódni),
    – minden alkalommal szedjem szét a gépet és rakjak be egy új hálókártyát, mert úgy működik:-(

    Bocs a képtelenül sok szövegért. Van egy tippetek?

  44. Volt egy kis időm, ezért végre sikerült is letöltenem. Én annyit vettem észre, hogy más a háttér, és automatikusan felismerte a nyomtatóm, és a bluetooth-om. Ha jól emlékszem akkor egy új programot is láttam, de majd holnap megnézem megint a live cd-n. Egyébként a Compiz Fusion nálam nem működik (vagy csak a live cd miatt?), legalábbis semmit nem vettem észre, aminek köe lehetne a Compzihoz.

  45. r_crusoe,

    nekem sajnos nincs rá épkézláb ötletem. :(

    TrE,

    telepítetted a Compiz Fusion-t? A hozzászólásodból úgy értelmeztem, hogy nem. :)

  46. Gutsyban elvben nem kell telepíteni, pont ez az egyik újdonsága a rendszernek ( http://www.ubuntu.com -ról: “Compiz Fusion is enabled by default and will bring 3D desktop visual effects that improve the usability and visual appeal of the system.”). A hiba oka a következő lehet véleményem szerint: ha Live CD-ről ment a rendszer, akkor valószínű hogy nem tudta a videókártyát rendesen használni (konkrétan (bináris) drivert elindítani), ami tudomásom szerint normális. Telepítés után ha van valami (inkább bináris) driver, akkor azt fel rakva megy majd a Compiz-Fusion. Live CD-ről is lehet futtatni egyébként Compizt, csak lehet hogy nem kapcsol be automatikusan. Ehhez az asztalra kattintsunk jobb gombbal, válasszuk “A munkaasztal hátterének megváltoztatása” opciót (legalsó), majd a fülek közül a “Vizuális effekteket” (legutolsó). Itt már beállíthatjuk az effekteket ténylegesen. Megjegyzés: az Egyéni opciót csak akkor választhatjuk, hogyha előzőleg felraktuk a “compizconfig-settings-manager” csomagot (ezt akár Live CD-ről is megtehetjük, hogyha van élő internet kapcsolat). Én ezt az opciót szoktam alkalmazni, lévén hogy az alapbeállítások nekem nem jók, de nem szeretnék mindenféle beállítófájlokat manuálisan szerkesztgetni (elvben úgyis lehetne).
    Egyébként én már csináltam egy kis bemutatót a Compizról, akit érdekel, megtekintheti itt: http://tinyurl.com/2btc4v

  47. Igazad van, én kevertem el. A Compiz-t azzal azonosítottam, hogy forog a kocka stb., azt kellett telepítenem, de a leírt útvonalon tényleg ott voltak az említett beállítások. Nekem az ment deafult és csak a plusz telepítés maradt meg a fejemben. :)

  48. delawer,
    ezek szerint Te sem igazán kapkodod el a gépvásárlást/-frissítést. :) Sitebuildhez melyik programot használod?

  49. Gábor: Köszönöm a leírásod, úgy néz ki működik Live CD-ről is a Compiz :).

  50. Én is letöltöttem, bootolás után megjelenik a menü, de nem tudom hogyan próbálhatnám ki anélkül, hogy teljesen feltelepítsem?
    Tud valaki segíteni?

  51. Hát nem éppen. A menüben csak különböző telepítési verziókat, memtesztet…stb találtam. Bárhogy próbálkoztam, előbb-utóbb a particionálás következett. Én viszont kipróbálnám úgy, hogy CD-ről megy az egész, mielőtt telepíteném. Na olyan menüpontot nem láttam, hogy hogy indítsam el CD-ről…
    De lehet én vagyok a béna.

  52. Sziasztok!

    Fent van egy 7.10 Ubi, elég jól muzsikál, de a Skype – ot hiába telepítettem fel, rákattintok – meg se mukkan! A függőségekkel elvileg nem lehet gond, minden fent van, amit kér.
    Harder, Neked hogyan sikerült?

  53. Nincs vmi tipped? Írták máshol, hogy konzolból kellene indítíni,akkor kiírja, hogy mi a gondja, csak éppen nem értek hozzá. Milyen paranccsal lehet indítani?

  54. Ezzel kezdtem, de nem indul. Próbáltam a 2.0 is, de az sem megy. Valakinek tippje?

  55. Üdv Harder!

    Láma kérdésem lenne :) Sikerült (végre) bebootolni az Ubuntut a live CD-ről, be is jön a bejelentkezési ablak, de itt a bibi. Kér egy felhasználónevet és egy jelszót, és nem tudom, mit kéne neki beírni. Próbálkoztam sokmindennel (még azzal is, hogy üresen hagytam a mezőket), keresgéltem az ubuntu.hu-n is, de még csak utalást sem találok a dologra. Tudnél segíteni abban, hogy milyen felhasználónév/jelszó párost kell beírni?

  56. Biztos, hogy a legfrissebb live cd-t használod? Tudtommal nem kéne loginkor bármit kérdezni, kb 20 perce indítottam én is egy gépen és nem volt ilyesmi. Viszont arra emlékszem, hogy régebbi verziókban tényleg volt valami ilyesmi, csak már nem emlékszem az acc-ra amit be kellett adni neki.

  57. Tcat, Te már régóta linuxozol … hogy lehet, hogy ugyanaz a cucc egyik gépen kér login nevet, a másiknál meg nem?

  58. Elsőre én is erre tippeltem, pont ezért kérdeztem hogy mi van nála. :) De ha 7.10-t töltött le és live cd, akkor elvileg nem lehet különbség az ő verziója meg enyém között, hacsak nem más és más verzió elérhető más és más tükörszervereken.

  59. Köszi a tippet Tcat, de sajna ez sem segített. :( Mindig azt írja ki, hogy sikertelen hitelesítés. Pedig tuti hogy a 7.10-est próbálgatom, a CD kép fájl nevében is benne van a verziószám.

  60. Azért mielött lehúznád az egész ISO-t mégegyszer, ha még megvan, elöbb nézd meg, hogy a korábban letöltött ISO hibás-e, avagy a CD írás közben történt-e gixer.

    Ehhez le kell húznod az ISO-hoz tartozó MD5SUM állományt (*.md5). Ahogy nézem a magyar nyelvű CD md5sum-ja nincs fent a fapipa tükrön, de a cvk-án igen.

    Vannak grafikus megoldások az integritás ellenőrzéséhez. Keress rá az md5sum + windows kombóra és az etree.org valszeg az első lesz. Igaz karakteres, de meglehetősen 1xerű :)

    Az md5sum.exe-t az egyszerűség kedvéért mentsd az ISO és az md5 állomány mellé, majd windows parancssorban belépkedni az adott könyvtárba –> md5sum -c filenev.md5

    Számolgat majd kiírja az ISO fileneve mellé ha OK. Ezután kiírod, az író progival ellenőrizteted, hogy jól írta-e ki, majd a Live CD indításakor első alkalommal lefuttatod a CD ellenőrzését, biztos ami biztos :)

    Egy jó tanács, hogy bár nagyon ritkán jön le hibásan cucc, de ISO-t mindig célszerű ellenőrizni kiírás elött.

  61. Most jutottam addig, hogy Ubuntu alol irok, bar nem a magyar karakterkeszlet meg nem jott ossze. Beallitottam, hogy legyen magyar keyboard layout, de nem tudtam atvaltani.
    Ami miatt irok, hogy nem sikerul telepiteni a VLC lejatszot, es semmivel sem tudom lejatszani az mp3kat :( Van valami otletetek? Synaptic-kal probaltam, hibat ad, nem tamogatott a VLC, tul regi :-?! Terminalbol ugyancsak “not installable” hibat kapok.

  62. No én ezzel anno csak annyit csináltam, hogy a fájlkezelőből először megpróbáltam duplán rákattintani, megnézni hogy ugyanmár milyen programot indít el hozzá. Ekkor közölte, hogy ehhez a fájltípushoz még nincs codec telepítve, akarom-e..?

    Mondtam persze, nyomtam párszor nextet és már fent is volt, indult a muzsika. :)

  63. Mplayert használtam, nem volt gond. Ment jól 3d-s környezetben is. HD videó viszont nagyon akadozott – ugyanaz Windows alatt simán fut.

  64. Probaltam az MPlayert is, kodek gondokat ir ki, pontosabban, hogy tul regi nehany kodek, amit ker az MPlayer … megmegprobalom.

  65. Sziasztok, most raktam fel az uj Ubuntut(Hardy Heron), azt szeretném megtudni, hogy hogyan tudom futtatni rajta a PS CS3-at és a DW CS3-at??? előre is köszi…van wine-om de még csak ismerkedem mind a linux-szal mind a wine-nal…

  66. Így tippre azt mondanám, hogy tökéletesen ezek nem fognak futni rajta (már ha egyeltalán futnak majd valahogy), alapvetően nem linuxos programok.
    Aminek nézz utána, az a crossover office, amivel lehet elég sok win-es programot futtatni, vagy virtuális gépet használva (azt hiszem a virtualbox rajta van az install lemezen is) fel lehet tenni egy windows-t a linux alá és ott próbáld meg használni ezt a 2 programot.

  67. Sziasztok!
    Azt szeretném kérdezni,hogy blogon keresztül lehet ip-t ellenőrizni? mert egyesek szerint igen mások szerint nem. Szerintetek?! o.O
    Ha lehet akkor hogyan, és minek a segítségével? :O (tudjátok elegem van a névtelen kommentelőkből akik nem vállalják magukat.)

  68. No ez elég offtopic kérdés, de legyen … :)
    Attól függ, hogy milyen az a blog, de egyébként valószínűleg lehet. WordPress alatt pl. eleve minden kommentelő neve alatt ott van az IP cím is.
    Ettől függetlenül semmivel nem leszel előrébb, hisz az IP címével nem tudsz mit kezdeni. Max ha rendőrség kikéri a szolgáltatótól, de erre igen kicsi az esélyed szerintem. :)

    Egyszerűbb, ha törlöd azokat a bejegyzéseket, amelyeket nem akarod a blogodon látni.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here