Jelentem sikeresen teljesítettem a reggeli edzést (annak ellenére, hogy sikerült közel 1 órával elaludnom), gazdagodtam pár tapasztalattal. :)

Először is rájöttem, hogy ha ember kihagy pár évet, utána még a 12 éves gyerekek számára gyártott 1/2 kg-os súlyzóval is igen gyorsan olyan állapotba tudja hozni magát, amilyenbe csak Rozi néni kocsonyája kerül egy földúton száguldó orosz tank csövére kötve.

Aztán arra is rá kellett jönnöm, nem divatból rakják mások nyakukba a törölközőt vagy mert nincs hova letenni. Először sikerült jól tarkónvágnom magam a tricepszgyakorlat közben mikor már kezdtem fáradni (fej fölé tart a súly, hátra leenged majd vissza), majd a padon ülve a hátizmokat megdolgozó lehúzáskor a rúddal még 2x rávágnom (lelkes volt nahh, ez van. :) ).

Erről jut eszembe, próbáltatok már nunchakuzni? Én igen, még fiatal koromban. Szépen összevertem az elején a fejemet, bordámat, a tökeim is kaptak, de aztán belejöttem és emlékeim szerint dupla télisapkában folytattam hogy védjem legalább a fejemet.

Nah de visszatérve az edzésre: kimondottan tetszik, hogy edzés után sokkal frissebbnek éreztem magam. Talán még soha nem mentem el a kaputól egészen a kocsiig olyan ruganyos léptekkel, mint ma reggel. :)

14 COMMENTS

  1. Látom mindenki változik, változtat.
    Június második felétől én is fogok ;)
    De majd erről nálam, ha eljön az ideje

  2. Valahol Milán tol egy nagyon durva nuncsakus videót… Nem vágja ugyan se fejbe magát, se semmi ilyet de igy is sokkoló a videó hatása

  3. “Talán még soha nem mentem el a kaputól egészen a kocsiig olyan ruganyos léptekkel, mint ma reggel. :)”

    Bicajig kellett volna ilyen ruganyosan lépdelni.:D
    Jóccakát

  4. DjZone
    Utaltál már rá és kíváncsian várom, mi lesz ez a változás nálad. :)

    TLoF
    Arra emlékszem, a youtube-n szerintem fent van még. Már csak az nem ugrik be, hogy a kézenállós videója előtt vagy után volt-e. :)

    Jóéjt mindenkinek!

  5. … majd a ruganyos léptek után belezuhantál a kocsiba, és ma egész nap a sebeidet nyalogatod a melóban :P

    csak így tovább Hááádeee nagyúr :)

  6. Én három hónapja tolom a kondit, először másfél, aztán kettő, most meg három órás edzések vannak. 1 nap pihenő, 1 nap edzés konfigurációban. Az első 2 alkalommal (amit kifejezetten a hozzám hasonlóan 0 izomzattal rendelkezők számára kitalált programmal toltunk) sikerült úgy hazavágnom magamat, hogy napokig megmozdulni se tudtam rendesen. Aztán bejáródott a dolog és nincsen ilyen gondom. Kezdetben a 20-as rudat sem sikerült felemelnem normálisan, most meg 45-50 kiló környékén vagyok. Nem egy gigászi súly, de azért fejlődés.

    Nem tudom, hogy edzőteremben vagy otthon edzel, illetve egyedül avagy van társad is. Én azt javaslom, hogy érdemes mindig valakivel közösen tolni, mert egyrészt jóval gyorsabban megy az idő, másrészt ha kicsit gyengébbnek érzed magadat, akkor tud segíteni és még csak véletlen sem fog olyasmi előfordulni veled, mint amit mondtál, hogy magadra dobod a súlyzót. Kisebb súlynál még röhög rajta az ember, de aztán mondjuk amikor 60-70 kilót vág az ember lendületből a mellének, akkor már nem annyira mókás a dolog.

    Nem akartam okoskodni, csak gondoltam leírom röviden a gondoltataimat, hátha tudok ezzel segíteni. De nyugodtan kérdezgess, hátha tudok kezdő létem ellenére segíteni!

  7. Köszi a tanácsokat, itthon tolom a dolgot de nagy súlyokkal nem dolgozok, inkább a kisebbeket részesítem előnyben nagyobb ismétlésszámmal. :)
    Izomláz már van, de erre számítottam is, pár nap alatt lemegy aztán már nem lesz gond.

    A 3 órás edzés nem túl sok 3 hónap után?

  8. Valaki félóránként pihen 15 másodpercet.Meg egyébként is amíg olyan gyakorlatot csinálsz ami lábra megy addíg pihen a karod
    Valaki 3 órából elbeszélget 2 órát :D meg minden után fél perceget pihen

  9. Évekkel ezelőtt olvastam valami cikket arról, hogy a világ egy leghíresebb bodybuildere a napi 2x félórás edzésre esküdött, azt viszont nagyon keményen csinálta. Már fogalmam sincs mi lehetett a neve, csak ez úgy megmaradt bennem mert általában több időt szoktak mondani az edzésre.

    Egyébként biztos számtalan módja van az edzéseknek és ez is az is hatásos, csak rendesen kell csinálni. :)

  10. Mi a Pearl módszerrel nyomulunk. A három óra edzésből körülbelül 40-45 perc saccra, ami nem konkrét edzés, hanem cuccolás, pihenés. De ennyi kell is, nem lehet gyorsan végigrohanni az egészen, mert egyrészt szart sem ér, másrészt hamar kifáradsz és magadra borítod a cuccokat. Az edzés általában azért tart ennyi ideig, mert itt 4×10-es adagokban dolgozunk, felváltva, tehát haver 1 sor, én 1 sor. Aztán rövid pihi és megint.

    Persze lehet olyat is csinálni, amit Sepi írt, hogy odamegy a csórikám a fekpadhoz, rábasz rúddal együtt 140-et (3×20 kilós tárcsa oldalanként) és fél óráig meditál, nagy nyögések és fújtatások közepette kitolja 3x, majd megy a tükörbe nézegetni magát, meg inni a protein séket a pultnál. Csak ennek szerintem semmi értelme. Én edzeni megyek le, tükröm itthon is van, zenét itthon is tudok hallgatni, beszélgetni a kocsmában is tudok. ;)

  11. Szerintem a bodybildereket csak óvatosan vedd alapul, az már egy teljesen más kategória.
    Ha minden nap keményen csinálod, könnyen előjöhet pár igen alattomos sérülés.

  12. Perszepersze, ezzel tisztában vagyok. Inkább arra akartam ezzel utalni, hogy lehet egy rövidebb edzés is eredményes ha tisztába vagy azzal, mit hogy kell csinálni, mire figyelj/ügyelj.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here