Cikk címe: »  

Intype

 

Intype

Nagy örömmel vettem észre, hogy megjelent az Intype újabb verziója, mely a 0.3.1.547 számot viseli. Aki nem ismerné a szoftvert: egy ingyenes webszerkesztő program, vagy másnéven text editor (ez találóbb), ami bár elég kezdetleges stádiumban van és meg sem közelíti a nagy, ismert programokat, azért tud 1-2 olyan trükköt ami miatt mégis feltettem és fent is hagytam a gépemen.

A szokásos alap text editor tulajdonságokkal (keresés, csere stb.) ez is bír, ezekre nem térnék ki, inkább azt a tulajdonságát szeretném kiemelni, ami számomra a legkedvesebb, nevezetesen hogy 1-1 kulcsszót beírva majd a TAB-ra ütve kicseréli a kulcsszót az általam megadott karaktersorozatra. Talán ez így elsőre kicsit hülyén hangzik, de a blogbejegyzések illetve egyéb cikkek írásakor elég sok idő el szokott azzal menni, hogy a cikket megfelelően beformázzam, a HTML-t bevigyem kézzel (nem szeretem a wysiwyg szerkesztőket).

Ebből a funkcióból csak a HTML-hez több mint 100 van a programban (és ezeket ki lehet egészíteni). A HTML-en kívül olyanokat is ismer, hogy C, CSS, DOM, Java, Perl, PHP, Python, Rails, Ruby, SQL, XML stb… ezeket egyébként “snippet” néven lehet megtalálni a “C:\Program Files\Intype\bundles\” útvonalon.

Nézzünk pár példát:

beírom azt, hogy doctype, ütök egy TAB-ot. Kapok egy menüt, ahol 6 doctype közül választhatok. Rámegyek bármelyikre, ütök egy ENTERT, a “doctype” szavam kicserélődik arra, hogy:

<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Transitional//EN"
"http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-transitional.dtd">

Beírom azt, hogy “img“, ütök egy TAB-t, kicseréli a 3 karaktert arra, hogy:

<img src="http://blog.harder.hu/privat/2007/08/testing.jpg" alt="testing" />

Beírom, azt, hogy “a“, ütök egy TAB-t, kicseréli a karaktert arra, hogy:

<a href="http://www.tutorial.hu/" title="Intype" target="_blank" rel="clearbox[csoportneve]" rel="nofollow"></a>

Inkább nem is folytatom, hasznosabb ha megnézed a bemutató videókat, sokkal többet mondanak mint a szavak:

Amiért szeretem ilyen programmal írni a bejegyzést, az az hogy a kódot teljes egészében átlátom, pontosan tudom hogy hova milyen formázást, milyen alt-okat, milyen title-ket tettem, illetve a programnak köszönhetően most már elég nehéz is kihagyni vagy elrontani egyes HTML részleteket (pl. nem hagyom le az ALT-t a képeknél) is. A sebességre nem lehet panasz, szerintem megfelelő rutinnal még a wysiwyg szerkesztők “sebességének” is oda lehet verni. Gyorsabb beírni hogy table majd ütni egy TAB-ot, minthogy a menüből kikeressem a táblázat beszúrását. ;)

Az Intype ingyenesen letölhető a honlapján keresztül: http://intype.info

17
aug 2007
ÍRTA Harder
HOZZÁSZÓLÁS 19 hozzászólás

19 hozzászólás

  1. ProZsolt

    Én eddig mindennemű webszerkesztésre a notepad++ -t használtam, de ez igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Ezzel igen hamar meg tudom csinálni az oldal alapját, aztán ráérek finomítani a notepaddal.
    Remélem a fejlesztők folyamatosan fogják fejleszteni ezt a programot és nem reked itt meg a fejlesztésben, mert még elég “fapados” (tudom, tudom… alfa verzió).

    2007/08/17 - 20:42

  2. Harder

    Én is bízom benne, azt látom – hogy ha nem is gyorsan – de folynak a fejlesztések, nekem ezt megelőzően egy 0.2.x-es verzió volt aminek a legnagyobb hibája az volt, hogy nem tudta a word wrap funkciót (nagyon idegesített).

    Ha hasonló, de már többet tudó progit keresel, nézd meg az E-TextEditort. Sajnos ez már nem ingyenes, ám 30 nap lejárta után is ugyanúgy működik.
    A bemutató videóját a főoldalon a “watch screencast” gombra kattintva tudod megnézni, érdemes.

    2007/08/17 - 21:11

  3. suta

    Ez csodálatos! Ha ezt így folytatják, akko Notepad++ megy a kukába! Ezzel úgy meggyorsították a weblapszerkesztési módszereimet, hogy le a kalappal!
    Thx a tippet, Harder!

    2007/08/17 - 21:35

  4. Harder

    Nincsmit, örülök, ha tetszik a program. :)

    2007/08/17 - 21:39

  5. duplabe

    E-TextEditorban ez a todo dolog igen hasznosnak tűnik. Meg amit a videó elején mutat, az az egyszerre szerkesztős valami se semmi. Mindenképpen kipróbálom. Köszi :)

    2007/08/17 - 23:24

  6. Longhand

    Kipróbálom én is köszi.
    Egyébként WYSIWYG editorok közül melyeket tudjátok tanácsolni amelyek versenybe tudnak szállni Dreamweaver-el árban és minőségben?

    2007/08/18 - 01:42

  7. Harder

    Túl sok választás szerintem nincs, kb megnézhető az Adobe GoLive (ami nekem nem tetszett), ott a Microsoft Frontpage (erről sejtheted mi a véleményem). Ezek fizetősek persze.

    Ingyenesben amit ajánlani tudnék, de nem igazán használtam csak jókat hallottam róla, az NVU.

    Esetleg még itt lehet szétnézni, de a linket én is csak most kerestem, a programokat nem ismerem így első ránézésre: WYSIWYG Web Editors.

    2007/08/18 - 01:51

  8. Har_melin

    Az NVU-t én kipróbáltam, de igazából túl sokat használtam, mert megvan a Dreamweaver és annál nem tűnt jobbnak. Ha viszont wysiwyg szerkesztő kell ingyen, akkor valóban jó alternatíva, mert áttekinthető és soka szolgáltatása van.

    2007/08/18 - 09:47

  9. Tcat

    Hmm ez marha jó, köszi! :) Hallásból ismertem a progit, de nem próbáltam még ki. Kár, hogy (még?) nem cross-platformos :|

    2007/08/20 - 00:25

  10. HSLaszlo

    Longhand, az van, hogy a WYSIWYG editorok által generált kimeneti kód nem igazán szép, se nem keresőbarát, se nem szabványos. Én annak idején szintén dreamweaver-el kezdtem, de átszoktam olyan szerkesztő programokra, amelyek kódszintű szerkesztést igényelnek, de van olyan “fül” nézet rajtuk, ahol azonnal mutatják a munkád eredményét. Javaslom az ingyenes html-kit-et (http://www.chami.com/), vagy a htmlpad-et (http://www.blumentals.net/htmlpad/), ami bár fizetős, de olcsó, és nagy tudású.
    Érdemes eleinte párhuzamosan használni a DW-el, ha azt ismered, de nagyon hamar át lehet szokni. Az intype Harder által kiemelt megoldása viszont nagyon jó, sokat gyorsíthat a munkán.

    2007/08/20 - 11:32

  11. Tcat

    Nézelődtem picit az intype weboldalán. Elvileg fut rendesen Wine-al Linuxon. Fut is, de nálam nagyon nem volt OK, mert bár a menük még mennek, de ha már valami ablaknak kéne bejönnie, akkor nyekk. Nem akad ki, csak nem jön be semmi… Virtualizációt meg kicsit durva lenne csak emiatt csatasorba állítani nap-mint-nap :) Mindenesetre ahogy néztem nem zárkóznak el teljesen a crossplatformos témától a fejlesztők. Talán majd 1x, ha már kiforrottabb lesz. Mondjuk nem világvége, jól elvagyok a Komodo Edit-tel vagy bármelyik szalonképesebb text editorral.

    2007/08/20 - 23:21

  12. HSLaszlo

    Ja, még eszembe jutott, hogy a coffeecup editornak van WYSIWYG editor funkciója, régebben kipróbáltam, nem tűnt rossznak, 30 napos trialja van, esetleg ezt érdemes megnézni. Az ára is versenyképes, 49 dolcsi.

    2007/08/21 - 10:15

  13. Tcat

    Színtiszta nosztalgia… DW, coffecup, stb :)

    2007/08/21 - 13:01

  14. lac

    A weboldalukon azt írják hogy 30 napig ingyenes a használata. Valóban így van?

    2007/08/22 - 11:11

  15. Harder

    Nem. Most ingyenes tesztverziót tudsz letölteni belőle, később ha kész, akkor lesz 30 napos trial belőle illetve fizetős.
    http://intype.info/faq/#faq-basic-4

    2007/08/22 - 12:18

  16. Go

    Üdv,

    Jó sok idő eltelt már a cikk óta, de még mindig hasznos programnak tűnik.
    Még használod ezt a programot munkához, vagy már helyette valami mást?(esetleg lehetne írni erről egy új blogbejegyzést :-) )

    Az Intype jövőjéről mit lehet tudni, fogják még továbbfejleszteni?

    2011/02/18 - 23:34

  17. Harder

    Melóhelyen még mindig szoktam használni, itthon Mac-ra váltottam úgyhogy nem. Helyette TextMate-t használok (nagyon hasonlóak, csak utóbbi sokkal többet tud).
    A fejlesztését már nem igazán követem emiatt.

    Ha aktívabban fejlesztett, hasonló programot keresel: E – TextEditor | The power of TextMate on Windows

    2011/02/18 - 23:55

  18. Go

    Úgy látszik hosszú idő után visszatértek és újra elkezdték fejleszteni végre.
    weblapja is megújult: http://inotai.com/intype/

    2011/11/30 - 18:13

  19. Harder

    Köszi hogy szóltál, pont 2 napja mondta egyik barátom, hogy frissült, érdemes lenne ránézni. :) Amennyire most így látom a screenshot-ok és a site alapján, inkább kisebb módosítások történtek, a project kezelést fejlesztették meg gyorsabb lett (bár eddig is az volt).

    Próbáltad már? Van valami olyan újdonsága, ami szerinted nem derül ki az URL-ről?

    2011/11/30 - 19:23

"Intype" témában mi a véleményed?