Akik régebb óta követik a tutorial.hu -t, biztos nem fognak meglepődni rajta, hogy megint át fogom alakítani – erre pár évente sor kerül. Egyrészt megunom a grafikát, új szolgáltatásokat akarok kitenni vagy egyeseket levenni, múltkor joomla-ról váltottam drupal-ra és most pedig költözünk wordpress-re.

Amiért a “Honlapkészítés közösen” címet választottam a bejegyzéshez az az, hogy szeretném a véleményeteket és ötleteiteket kérni, mit látnátok szívesen egy új tutorial.hu -n. Mit csinálnál másképp mint én? Hisz a lap Nektek készül, így szívesen meghallgatok minden ötletet. Az összes javaslatot biztos, hogy nem lehet (vagy nem érdemes/szabad) majd megvalósítani, de figyelembe fogok venni minden hozzászólást és bízom benne, hogy a végén az új lap a jelenleginél jobb lesz minden téren.

A frissítés lépésekben fog történni, érinti a lapot és a kapcsolódó szolgáltatásokat is. A galériát le fogom törölni, sokáig fent volt és biztos rengetegen letöltötték a képeket, de van annyi képgyűjtemény a neten hogy nem érzem úgy, itt feltétlen szükség lenne rá. A képek egy része fent fog maradni de más formában, más galéria motorral valószínűleg.

A másik nagyobb terület a letöltés, ahol rengeteg anyag van fent a frissítése nagyon macerás egyszerűen azért, mert a fájlok ténylegesen a szerveren vannak tárolva így a frissen tartása (utolsó verziók) hatalmas munka lenne, hiszen követni kellene minden egyes szoftverfrissítést, letölteni a honlapjáról, feltölteni erre a szerverre és módosítani a linkelésén.
Ez a jövőben úgy fog történni, hogy az idegen programok honlapjára csak link fog mutatni és csak az marad meg fájlként a szerveren, ami nem található meg máshol (scriptek pl. amit a fórumközösség írt).

Ami talán a működés tekintetében a legnagyobb változás lesz, hogy lehet majd kommentelni a cikkeket. Ettől nagyon sokáig tartottam a spamelés miatt, másrészt évek óta fut a fórum ahol eddig is lehetőség volt a beszélgetésre, de meggondoltam magam.

Az átalakítás során nagy segítséget jelent TLoF támogatása, amit itt is szeretnék neki megköszönni!

Thx a figyelmet és kíváncsian várom, mit reagáltok rá. :)

30 COMMENTS

  1. Örülök, hogy frissül a tutorial.hu, éppen ideje :) Hogy kommentelni lehet majd az írásokat, az egyenessen jó, mivel így sok kommentár elmarad (fórum regisztráció, meg miegymás). A design az valami fiatalos kellene legyen, mert a mostani nem éppen az. A Joomla/Mamboo narancs designja érdekesebb volt. Nem ártana, ha lehetne értékelni a cikkeket, és a keresőben értékelés szerint is keresni. Így elsőre ezek, amiket hiányolok.

  2. Hali! A változás sztem mindenképpen pozitív lesz hiszen a fórum szerepe is megfog változni köszönhetően a cikkekhez kapcsolható kommentekkel. A fórum sztem ezáltal átláthatóbb lesz illetve egyszerűbb lesz megtalálni az adott cikkhez tartoó hozzászólásokat.
    A design sztem is kicsit komoly lehetne egy kicsit fiatalosabb. A zöld szín mondjuk a nagy kedvenc nálam :D szal az maradhatna egy kicsit élénkebb színekkel.

    Jó munkát az átalakításhoz! :)

    Még valami… volt régebben egy vázlat arról hogy a fórum nézzen ki ugyanúgy mint az oldal … sztem nagyon menő lenne ha a fórum designja megegyezne az oldaléval :)

  3. A komment lehetőségnek itt volt már az ideje.
    Szerintem is fiatalosabb kellene, de ne narancs legyen.

  4. Ami leginkább kellene szerintem, hogy a beküldött cikket a beküldő később is szerkeszthesse, esetleg moderálhassa a hozzászólásokat is.

  5. Szerintem minden felhasználó értékelhesse a cikkeket fontosságuk, hasznosságuk szerint, pl adhasson neki saját címkéket, hogy miután visszatér azt gyorsabban megtalálja, legyen meg mindenkinek külön a saját értékelése.
    Mert nekem pl sokszor van olyan, hogy hasznosnak találok egy tutorialt, de nem csinálom meg egyből, aztán 2 hónap múlva eszembejut, hogy a tutorial.hu-n olvastam erről, de sok időbe telik míg megtalálom azt. Tehát más a Te gondolkodásod, és más az enyém.
    És a fórum jó lenne, hogyha egybenlenne az oldallal.

  6. Ja, és még annnyit, hogy én az ágyból netezek, mert így kényelmes, és előfordul hogy zsupsz Ctrl++, megnövelem a betűméretet. Sok oldal szétesik tőlle.

  7. Tupacko,
    – azt, hogy mennyire lesz szigorú a postolás, még meglátjuk, mert nagyrészt azon fog múlni, hogy mennyien akarnak majd szórakozni a spameléssel. Valószínűleg nem lesz túl kemény az első időkben, csak akkor lesz szigorítás ha szükséges.
    – A fiatalos designra nem tudok mit mondani, ez mindíg szubjektív hogy kinek mi tetszik. :) Mindenesetre én is 30-on túl vagyok már. :D
    – Az értékelést átgondolom, eddig nem volt tervbe véve.

    adash,
    – a zöld részben maradni fog és élénkül :)
    – ha kész lesz a lap, meglátjuk a fórum sorsát/kinézetét, még nem 100% hogy olyan formában marad meg ahogy most van.

    BCS,
    – a szerkesztéses részt nagyon át kell majd gondolnom, egyelőre úgy tervezem, hogy a cikk szerzője később is tudja szerkeszteni az írását.

    lepke,
    – saját címkék és értékelés nem valószínű hogy lesz. Címkézés központilag megy, értékelés meg valószűleg – ha lesz – szintén a közösség által. Ha erre csak azért van szükséged amit írtál, tehát a kereshetőség a lényeg, akkor abban lényegesen jobb lesz az új lap.

  8. A szerkezete olyan lesz mint a mostaninak?
    Fejlécben láblécben és Jobb oldalt menük, bal oldalt pedig egymás alatt a cikkek?

  9. Én nagyon hiányoltam a cikkek abc-s rendezésének lehetőségét, ugyanis egyes cikkeket később is el akatam olvasni és nem egykönnyen boldogultam a keresővel…
    A jobb optimalizálhatóság is szerepet játszik a váltásban?

  10. Szerintem nem ártana, ha a főkategóriákon belül lennének alkategóriák is (pl. PHP-> osztályok, gyorskódok, stb.), mert nekem nem igazán áttekinthető. És szerintem sokat dobna az is, ha a beküldött cikkek egységesen lennének formázva, hogy a címek, alcímek, kódrészletek ugyanúgy nézzenek ki minden tutorban. Így gyorsan csak ennyi. :)

  11. A menük lehet hogy nem ugyanazok maradnak mint eddig, ezt még meglátom, elvileg lehet majd bővíteni illetve tetszés szerint variálni (tag-es rendszer miatt).

    Az egységes formázást nem igazán értem … mire gondolsz? Most a geshi syntax higlight formázza mindenhol a kódokat, így egységesnek kellene lennie, van ahol hibásan mutatja?

  12. Hát néha a kódoknál is gubanc van, de én igazából arra gondoltam, hogy pl. minden tutorban minden alcím félkövér legyen, minden megjegyzés dőlt, stb, persze ez csak példa, nem pont ilyen formázás kellene.

  13. A kódoknál most biztos hogy lesz néhol gubanc, azokat majd folyamatosan javítom, mert a drupal alatt < code > -dal kellett kitenni, wp alatt meg < pre > lesz, csakhogy míg drupal alatt nem volt gond akkor sem, ha nem írtam mögé lang=”” -t, itt már kicsit furcsán jelenik meg. De ha ezeket jelzitek majd – amellett hogy én is keresem – akkor gyorsan ki lehet majd javítani.

  14. Nagyon örülök, hogy WordPress-t használsz az oldal alapjainak felépítésében! Ebből is látszik, hogy mennyi mindenre használható ez a kitünő kis “rendszer” :)

    Na, de most rátérek az én tanácsaimra az új oldalt illetően:

    Jó lenne ha a fórum egybe lenne kötve az oldallal, és a kicsit fiatalosabb színek sem ártanának, ahogy már az előttem lévők is elmondták! Mindenképpen arra törekedj, hogy a lehető leginteraktívabb legyen ;) Az most a tuti…..

  15. Huhú! Ez gyönyörű! Gratulálok!
    (Hogy a bánatba tudtátok ilyen gyorsan átrakni a cikkeket? )

  16. Huhúúú, TLoF egy zseni! Gratulálok nektek a dizájn meg a te munkád ugye? Nagyon szép lett. A webmesteres linkre meg nem találok szavakat… Gyorsan le is szedtem a rendszert… Majd kipróbálom… :)

    Amúgy a fejlesztő oldalán a demó magyarul is tud. Hogy-hogy nálad nem magyar? Nincs a csomagban magyar nyelv?

  17. Igen, TLoF egy zseni és igen, a design az én munkám. :)
    A hírek rész meg amit mondtál, már jó régóta megy, ezek szerint eddig nem tűnt fel a menüben. :) No majd az ilyenekre akkor a jövőben jobban felhívom a figyelmet.
    A nyelvesítéssel nem foglalkoztam, a célközönség akit érdekelhet a lap, szvsz tud angolul. :) De azért majd megnézem, hogy mennyi lenne feltenni a nyelvet hozzá, valszeg nem több mint pár perc.

  18. Gratulálok mindenkinek, aki segítette a megújult Tutorial.hu-t! Nagyon szép és a háttérben is nagy munka lehet(ett)! Engem a Gmail értesített, hogy kaptam egy kommentet a tutorialon, meg is néztem hamar :)

  19. nekem is nagyon tetszik az új stílus, de szerintem ha felcserelélnéd a google hírdetés és a tutorial menük oszlopait akkor mégjobb lenne :=)

  20. Nem tudom, hogy szervesen idetartozik-e, de ezt a helyet találtam legmegfelelőbbnek.

    Nos, a probléma az, hogy az utóbbi egy hétben észrevettem, hogy napközben nem tudom megnyitni a tutorial.hu lapot, csak ilyenkor éjszaka.

    Ha túl sokan látogatják, az nem feltétlenül probléma; az én szolgáltatóm azt mondta, hogy náluk semmi hiba. Gondolom “leellenőrizték”! Biztos, hogy rá sem bagóztak. (Egy fél éve nem tudják nekem megsúgni a szerverjük nevét, hogy beállíthassam a kimenő levelezést.)

    Lehetne ezt helyileg tesztelni? Ugyanis – bevallom – a webfejlesztéshez hatökör vagyok, de gondoltam, nem árt, ha jelzem.

  21. Ez azt jelenti, hogy az utóbbi 1 hétben SOHA nem tudtad megnyitni a lapot napközben, vagy hogy néha nem lehetett megnyitni? Az első esetben inkább nálad lesz a gond, hisz a lapot naponta (napközben főleg) nagyon sokan töltik le, úgyhogy nem elérhetetlen. A 2. esetben már persze nem ez a helyzet, akkor lehet nálunk is a gond, esetleg ha tudsz pontos időpontot felírni amikor ilyesmit veszel észre, utánanézek a log-okban hogy adott pillanatban ment-e a lap.

  22. Csak néha, vagyis nappal, amikor amúgy is többen vannak ébren, mint az éjjeli órákban. Éjjel viszont csak a magamfajta baglyok neteznek, akkor simább, és gyorsabb minden. Biztos, hogy nagyon sokan látogatják a lapot. De ugye, ez nem feltétlenül baj, sőt!
    Aztán meg úgy gondolom, hogy ezt nem sok magyar lap mondhatja el magáról. Én személy szerint, még toborzok is önkéntesen, egy-két ismerősömet már ideirányítottam, és mindenkinek tetszik. Úgyhogy ez a népszerűség “átka”! :)

  23. Kedves jószívű emberek!

    Nemrég készítettem egy oldalt magamnak!
    És az oldalon lévő cikben meg is csináltam az flash videofeltöltést.
    Csak az oldalamon nem akarja lejátszani.
    Arra következtetek, hogy nem írtam be, az actionscriptbe, hogy a letöltést kezdeményezze (előtöltés)

    Kérlek segítsetek nekem.
    Valamilyen úton meghálálom annak aki segít. (grafikai dolgokban, pl Photoshop otthon vagyok, de flash, meg weblaszerkesztésben nem sajna :(

    msn címem: digitalwork@freemail.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here