Ma a postafiókomban egy Google-tól kapott cucc várt (lsd. mellékelt képen), amiben egy kódot kaptam, hogy élesíteni tudjam a Google Adsense fiókomat. Nem kicsit meglepett a dolog, mivel nem is emlékeztem rá, hogy lenne kint bármilyen hirdetés a lapon, de tévedtem: pár hónapja kint hagytam a jobb oldali menüben egy egy soros ajánlót.

Kicsit olvasgattam és mivel amúgy is több ismerősöm ajánlotta, hogy próbáljam ki, tegnap este belevágtam és kikerült pár reklám a lapra, egyelőre kísérleti jelleggel – vajon melyikre fognak többet kattintani? (Megjegyzem semmi tapasztalatom nincs még vele.)

Valami rémlik, hogy nem lehet bármit publikálni ezzel kapcsolatban úgyhogy most konkrétabban nem is tudok írni róla, a héten utánolvasok rendesen aztán ami legálisan is megosztható infó, be fogom írni ide.

Remélem beválik a dolog és legalább a fórum éves árát illetve pár egyéb költséget be fogja hozni, hogy nullszaldós legyen a lap fenntartása. Ha nem, az sem tragédia, akkor legalább kipróbáltam ezt is. :)

Ha már jártas vagy a témában és van olyan lap, amit szerinted érdemes lenne elvolvasni hozzá (vagy csak van hasznos ötleted, tanácsod), ne habozz megosztani velem, előre is köszönöm!

21 COMMENTS

  1. Ennek majd még utánanézek, mert most elsőre csak a tésztaszűrő ugrik be de gyanítom, nem arra gondoltál. :)

  2. Köszi, de szerintem ezzel ártasz inkább, nekem fogják letiltani a számlámat. :) Ha jól tudom figyelik a kattintásokat, úgyhogy inkább ne.. :) De értékelem a szándékot! :)

  3. Nekem már letiltották az accomat, mert állítólag a saját hirdetéseimre kattintgattam. Persze ezt már csak akkor közölték velem, mikor összejött 40 dollár. Én innentől mocskos gerinctelen szarnak tartom a Google Adsenset, de talán veled nem mernek szórakozni.

  4. Majd meglátjuk hogy mire megyek velem, mindenesetre biztos ami biztos alapon még egyszer sem kattintottam saját hirdetésre. :)
    Igyekszem betartani minden szabályt, ha így is gond lesz vele, max leveszem.

  5. Én se kattintottam rá, ezt meg is írtam a fellebbezésben (mert olyat is lehet ám írni nekik utána, ha nagyon ráérsz, mert gyakorlatilag el se olvassák, szarnak rá), de eredménye nem sok volt. Én remélem, hogy csak valamelyik admin nem szeretett engem, és veled nem basznak ki.

    Sok sikert hozzá! :)

  6. Enegem is ugyanúgy, ugyanazzal az indokkal – sztem jogtalanul – letiltottak, csakúgy mint suexID-t. Én fellebezést már lusta voltam írni, pedig már 3 hónapja gyűlt a lé. :S
    Én is csak sok szerencsét tudok neked kívánni!

  7. Nekünk egy kezdő honlapon 4 hónap alatt jött össze 50 dollár. Havi 2000-2500 látogatónk van. Nem leszel hamar milliomos ebből ez a lényeg ( bár ki tudja). Sok sikert hozzá.

  8. Hogy milliomos leszel-e, az véleményem szerint – a szerencse vagy véletlen helyett – főleg azon múlik, hogy jó marad-e a blogoldalad (A jó kezdéshez gartulálok és sok sikert kívánok!) és megtanulod-e a netet pénzszerzésre használni. Én magam is ezt szeretném megtanulni, nem csak Neked tanácsolom nagy bölcsen :). Gyanítom egyébként, hogy akkor fogsz hasznot húzni az AdSense-ből, ha a Google is hasznot húz a Te hirdetési felületedből, más szavakkal akkor fogsz csak jól keresni a Google-on, ha a Google is jól keres Rajtad. Mindkét félnek jól kell járnia. Ezt a (játék)szabályt, sőt törvényszerűséget ne hagyd ki a gondokodásmódodból, különben a próbálkozásod tényleg csak játék marad, azaz komolytalan szándék nem számíthat komoly eredményre.
    Azt mindenki meg tudja ítélni magában, hogy mennyire tekintette csupán (szerencse)játéknak az AdSense-et eddig. Akik ebben a témában itt leírták a tapasztalataikat (köszönjük, értékesek), csak azért mert megosztották tapasztalataikat, megérdemlik, hogy megtudják, mi volt eddigi sikertelenségük egyszerű és nyilvánvaló oka. Én ugyan nem próbálkoztam még az AdSense-szel, de már több fórumon is olvastam negatív tapasztalatokról. Elgondolkoztam, hogy vajon mi lehet ennek az oka. Valóban több negatív sztori van. A tragédia nem az, hogy nem jött nekik össze az a pár vagy pár száz dollár, mert az tényleg nem sok. Annyira nem, hogy még csak balszerencsésnek sem tudja érezni magát emiatt az ember. Kicsit több az ilyen sztori, mint kéne. És még hány lesz! Az emberek maguknak csinálják ezt. Komolytalan partnerei a Google-nak. Meg sem próbálják végiggondolni, hogyan lehetnének hasznára a Google-nak. Csak a saját szerencséjüket lesik. Az hogy ez nem jön be, az olyan magától értetődő, mint az, hogy ha leejtek egy tárgyat, az nem fölfelé, hanem lefelé esik. A komolytalan üzleti partnert a komoly másik fél (Google) nem nagyon tudja jutalmazni (megfizetni) a legjobb jó szándék ellenére sem. Maga az AdSense létezése többet érdemel: Akik alábecsülik a Google-t, azokat a Google is alábecsüli. Az életben ez az egyik legtermészetesebb magatartás. Mindenki ezt csinálja. Ti talán nem ezt csináljátok?
    A kérdés az tehát, hogy hogyan válhatok jó partnerévé a Google-nak. Szerintem úgy, hogy jó honlapot csinálok, ezáltal sok látogatót vonzok, sokan látják a Google hirdetéseit (azok hirdetéseit, akik ezekért a Google-nak fizetnek). Mi kell még? Az, hogy rákattintsanak. És máris kapod a pénzt. Ilyen egyszerű ez.
    Egyelőre ennyit, mert későre jár az idő. Remélem, nem volt haszontalan a hozzászólásom.

  9. Én 2 és fél hónapja használom a Google-nak ezt a szolgáltatását és minden szabályt próbálok betartani(nem buzdítom a látogatókat klikkelésre stb…) és ha minden igaz e hónapban még jön a 102$-os csekkem vagyis a Fizetési Előzmények oldalon azt írták, hogy kiküldték. Tehát ha ügyesen csinálod a dolgot, akkor simán megkaphatod a jutalmad :)

  10. Kali,

    szerintem amit leírtál feltételeket, azokat teljesíti a tutorial.hu, úgyhogy ezen nem múlhat. :)

  11. Kedves Kali!

    Nem tudom melyik ócska “B” kategóriás marketing lecke könyvből kopíroztad ide ezt a pár sort, de azért elgondolkodnék néhány dolgon a helyedben. Egyrészt én tartalmat szolgáltatok és nem a Google számára látogatókat. A kettő külön dolog. A lényeg az, hogy én szerettem volna a blogommal kis pénzt keresni, elsősorban a hosting finanszírozására. Én komolyan vettem a Googlet és kiemelt helyet kaptak a hírdetései, cserébe ő simán letiltott engem.

    Én komolyan vettem egy multicéget, Ő erre gerinctelen módon kibaszott velem, és marhára nem tud vigasztalni, hogy más már az 50. csekket kapja, mert pont ezért gerinctelen a dolog. Ha meggyanúsítanak valamivel, azt illik alátámasztani, de nem így történt, pusztán kaptam egy levelet, hogy fel vagy függesztve és lehet reklamálni. Ezután írtam a reklamáló levelet, a válasz az volt, hogy köszi szépen, de sajnos nem tudjuk ezt figyelembe venni és többet ne is írj, mert leszarjuk. Innentől kezdve az én szememben a Google egy gerinctelen pénzszopó féreg az összes dolgozójával együtt. Pont.

  12. a gugli letilt, ha kattintgatsz a hirdetésekre, nagyon jól ki tudják szűrni ha te kattintgatsz vagy valaki sűrűn kattint:(

  13. Én két éve használok google adsense-t, de még semmi problémám nem volt vele. Csekkek rendesen megjönnek, beváltom, semmi probléma:)

  14. Kisse keszore talaltam a temara, de lenne egy par megjegyzesem.
    1. mindeki kap egy kulon kodos levelt az elso 50$ utan, hogy ellenorizzek a fizikai elerhetosegeidet
    2. google nagyon is jol figyeli, ki, mikor, a vilag melyik zonajabol, hanyat kattint (igen, vicc nelkul, meg egy zonabol sem, pl. megyebol, erkezhet tul sok katt, vagyis kattintasi arany)
    3. ha valaki csal azt eszreveszik, de eloszor csak figyelmeztetest kap. Nem a levegobe beszelek, kaptam mar olyan levelt, hogy xxx.xxx.xxx.xxx IP cim csal, gyanitasuk szerint, mivel x perioduson belol yszor kattinott, ami nem epp jellemzo a zonara.
    4. egybol nem tiltnak ki

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here