Nincs is szebb annál, mikor azt az utat túrják fel (de úgy rendesen) amin keresztül kell mindenképp menned reggelente a munkahelyed felé. Mehetsz BKV-val mint én első pár alkalommal. A szokásos menetidő alig 2-3x lett több, mint ahogy egyébként lenne és a fejem is igen kevéssé lilult, mikor már 20 perce állunk a kereszteződés előtt mert vagy a szembe jövő bunkó autósok miatt nem tud a troli bekanyarodni, vagy simán a sofőr egy béna állat. Legjobb, mikor mindkét feltétel teljesül.

Az sem igazán segít, ha kocsival próbálsz bemenni egy másik irányba, pl. a Dózsa György úton. Erről unalmamban készítettem is telefonnal 2 képet. :)

Mögöttem

itt talán annyira nem látszódik, de durván tele volt mindhárom sáv kocsikkal ameddig csak elláttam.

Dugó a Dózsa György úton 1

Előttem

Itt viszont már jól látszódik, mekkora dugó szokott itt lenni.

Dugó a Dózsa György úton 2

Innentől kezdve már csak az maradna, hogy egy jó nagy kerülővel metróval, átszállásokkal utazzak, de azzal kb ugyanott vagyok időben, mintha állnék a dugóban.

Éljen a budapesti közlekedés!

19 COMMENTS

  1. Elég sokáig jártam metróval és szerintem nem volt rossz. :) Gyors, viszonylag gyakran jön, kiszámítható.

  2. pontosan, én is ezért szeretem, legalább arra lehet számítani (: a tömeggel csak az a baj, hogy mivel a föld alatt van, még fülledtebb az a kevés levegő is..

  3. Ez így van. :)

    Erről jut eszembe egy aranyos sztori:

    Elég régen történt, hogy egy nagyon kedves lány barátom (akkor még igencsak kiskorú volt) utazott tömegközlekési eszközön és viszonylag sokan voltak fent. Egy faszi folyamatosan nekinyomódott, pedig azért volt hely hogy odébb álljon, de rámászott a lány hátára, hátulról dörgölőzött hozzá. Azt ugye egy lány/nő meg tudja állapítani, ha valaki véletlenül hozzáér néha, vagy hogy dörgölőzik-e.

    A lány nagyon rövid ideig “tűrte” majd jó hangosan csak ennyit mondott kicsit hátrafordulva: “Ha elélvezett, megtenné hogy kiszáll a seggemből?”

    Óriási röhögés a buszon, a faszi elvörösödött majd azonnal arréb tudott menni és a következő leszállónál fejvesztve távozott. :)

  4. Hát igen… jellemző a dukókra, hogy felidegesítik az embert, bármilyen nyugodt is volt azelőtt. Mondjuk egy helikopter tulajdonképpen megfelelne a célnak :)

  5. Hát ez elég szarul néz ki… Elvileg a hadsereg kilóra árulja a régi harckocsikat. Löveg nem müxik, de ide nem is kell. A B kategóriás jogsi lehet nem lesz jó rá… :D

    Egyébként mikor ilyet látok, nagyon örülök, hogy nem a fővárosban lakom. :)

  6. Tcat,
    “C”-s jogsim van, az elég lesz rá? :D

    Tupacko,
    ezt nem a Sony Ericsson készítette, hanem egy HTC S620 és én is elégedett vagyok vele. :D Azt hiszem rendszeresíteni fogom vele a fényképezést és színesítem a blogot vele. :)

  7. Az év elején húztam el végleg a fővárosból, az első számú okok között volt a közlekedés. Ott például nem bringáztam, a levegő és a közlekedés többi résztvevője miatt.

  8. XV-ből XIV-be (Pólustól a Bosnyákig) 30 percbe tartott eljutni, ezt máskor 10 perc alatt megtesszük…
    Még mázli, hogy egy órával órakezdés előtt elindultam… :D

  9. c-s?:D
    Harder, Te csupa meglepetés vagy.

    a legtutibb dugó egyébként júliusban volt, mikor a vörösvárit túrták, és sikerült valami munkagéppel megpiszkálni a villamos felsővezetékét is, 75 perc alatt jutottam ki óbudáról.

  10. Én a ferihegyi reptér mellett lakom és elég szar itt is a tömegközlekedés meg autóval se vmi jó. Budán lesz érettségi előkészítőm(én hülye) 1,5-2 óra tömegközlekedéssel, ha bevan állva az út akkor kocsival is kb ennyi ugyhogy kezdhetek gondolkozni hogy kéreckedjek el a sulimból a tanfolyamraXD
    Ha minden jólmegy oda fogok egyetemre menni ahol a tabfolyam lesz, ezért gondolkozok motor vásárláson, de akiknek kocsijuk van aszondják h a motorosokat rohadtul szivatják városba, szerintetek is?

  11. Attól függ mennyire vagy nyuszi, és milyen motorn ülsz. Ismerősök általában endurót vagy cross motort vesznek (Mondjuk kell is az utak miatt.) azokon meg van szép motor védő acél cső.. A legbátrabb szuzukis is elgondolkozik amikor meglátja a tükörben a galytörő rácsot.

  12. Tommy,
    öcsém elég régóta motorozik és igen, szivatják a motorosokat, vagy legalábbis nagyon nem figyelnek rájuk. Azt szokták mondani, hogy 2 féle motoros van: aki már borult és aki borulni fog. Már szinte minden motoros ismerős szenvedett kisebb-nagyobb balesetet. :(

  13. nvoice,
    jaja “C”-s, mert anno mikor a jogsit letettem, a katonaság fizette a “C”-set azzal a feltétettel, hogy ha bevonulok, akkor sofőrnek kell lennem. :) Úgyhogy a tűzszerészekhez kerültem és … hm.. ebből post lesz. :)

  14. A barátom Rákoscsabáról jár át naponta a Fehérvári útra. Kezdetben autókázott, de tavaly vett egy mopedet. Nettó kb. 40 perc nyereség egy irányba + az üzemanyag-megtakarítás. Ő is inkább figyelmetlenségre, mint szívatásra panaszkodik, de nagy zuhé kivételével azért nem tér már vissza a kocsihoz.

  15. A motor (robogó) minden nyáron eszembe jut, de jó is lenne … csak nem tudom máshova tenni mint az utcán hagyni, illetve akar a fene vmi faszfej figyelmetlen autós miatt az úttesten elpusztulni. Nem igazán bízok más vezetők tudásába, ha 999 ki is kerül, 1 biztos el fog csapni. Ott meg nincs mese, minden esélyed megvan arra hogy csúnyán lesérülj, ugye kismotoron még az a védelem sincs meg amit egy komolyabb motor esetében a védőruházat ad.
    Szóval a robogó vásárlása mindig halasztódik, egyelőre győzött, hogy szeretném még látni ahogy felnő a fiam. :)

  16. Tegnap történt az eset, ülök a villamoson, látom h egy nagyobb terepjáróba ül 2 csaj azt mindegyik eszik vmi gyorséttermi kaját, egyik kezükbe vmi müanyag doboz, másikba villa. Ezzel még semmi gond nem lenne, de mindketten elöl ültek és nem kis sebességgel haladtak az üllői úton…

    Én a motor vásárlást úgytervezem h egy kicsi 50es speed-et veszek, bukógombákat rá, h ha taknyolok a bokám egybemaradjon, és egy komolyabb protektoros kabátot. Esetleg egy komplett védőruhát, amit sulibamenéskor nem vennék föl, csak ha vhova hosszabb útra kell mennem. A komplett védőruha kb annyiba kerülne mint a motor, de sztem megérné:)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here