Csőtörés
Még nem is mondtam, de tegnap este mire hazaértem, egy szép kis csőtörés fogadott a lakásban. Hurrá! Úgysem tudtam jobb elfoglaltságot képzelni magamnak a hétvégére, mint hogy szerelőt próbáljak keríteni aki hajlandó kijönni és persze hogy itthon üljek és asszisztáljak a javításhoz. :/
Egyelőre el kellett zárni a vizet (40 fok van és nuku víz), mert a kicsit lentebbi képen látható folt kb 6 óra nőtt meg ekkorára. Tegnap délután 2-kor még csak kb 5 centi átmérőjű volt, mire hazaértem, már több mint fél méteres lett a “falidísz” (tegnap este 8 körül fényképeztem le).
Azt meg nem mertem megkockáztatni, hogy ilyen ütem mellett vajon mekkora lesz 1 nap múlva, esetleg – ha nem sikerül szerelőt találnom – akkor hétfő reggelre.
A fal rendesen átázott a mosdó és a fürdőszoba között, íme a 2 oldal:
csőtörés a mosdó felől

csőtörés a fürdőszoba felől

Egyébként meg a 4. vízvezetékszerelő vállalta csak el, hogy hétvégén kijön, most kíváncsi leszek mennyit fog kérni a munkáért, ha a múltkori ára fölé megy több mint 20-30000 Ft-tal, akkor azt hiszem inkább kivárom a hétfőt (reggel már tud itt kezdeni egy csapat, akikkel dolgoztattam és szép munkát végeztek) és addig elzárom a vizet a nap legnagyobb részében.
Címkék a cikkhez
csőtörés falban, olti sándor
A köjkök meg majd nyavajognak majd :D
2007/07/21 - 20:36
- 1 majd
vazz a tetőtérben fűt a padló :/
2007/07/21 - 20:37
Bcs,
nem kell mindig javítani plusz hozzászólásban a hibákat, 1-1 elütés belefér, mivel nem lehet javítani. :)
2007/07/21 - 21:05
A vízvezetékszerelő vissza is falaz, amikor végzett? Nálunk csak vésett és csövezett, de a falazás “nem az én dolgom, majd a kőműves”.
2007/07/22 - 18:33
Nem falazott, majd dobok fel képet róla egy másik bejegyzésbe, mert több meló lesz ezzel mint gondoltam. :(
2007/07/22 - 21:22
Nálunk is pont ez a helyzet. Se a vizesek, se a villanyosok nem falazzák vissza a kivésett vakolatot. Soha nem volt dolgom (szerencsére) ilyenhez, de teljesen logikátlannak találom. Egy problémából így lesz kettő.
2007/07/23 - 09:35
uh, ez nem finom… hasonlót gyűrtem le én is pár hónapja, érdekes kör volt…
2007/07/23 - 11:20
hello en is szerelö vagyok es non stop vagyok nyugodtan lehet hivni ejjel nappal es meg a kivesett falat is helyre allitjuk!!
2008/01/30 - 01:13
jahh elfelejtettem elerhetösegünk!!!!!!!! non stop!06309116404 06707043073
2008/01/30 - 01:20
És mennyi kedvezményt kapok a reklámért cserébe? :D
2008/01/30 - 01:55