Cikk címe: »  

Tamás megszületett

 

Tamás megszületett

Ezzel a bejegyzéssel már jó régóta adós vagyok, hisz 2010. július 5-én megszületett a kisebbik fiam is, Tamás. A késői bejegyzés oka, hogy ..

ááá, nem is itt kezdem, inkább a jó részekkel. :) Szóval július 5-én a “tervek” szerint (akkora volt kiírva a feleségem) reggel 6-ra megérkeztünk a kórházba és nem sokkal dél után természetes úton megszületett a kisebbik fiam is, akit Tamás névre kereszteltünk el.

(tovább…)

30
júl 2010
ÍRTA Harder
HOZZÁSZÓLÁS 9 hozzászólás
Cikk címe: »  

Az év utolsó munkanapja

 

Az év utolsó munkanapja

Az év utolsó munkanapja számomra holnap – szombaton – jön el … hazudnék ha azt mondanám, már nem vártam. :)

Most már kicsit elfáradtam, nagyon hiányzott év vége fele, hogy nem tudtam szabadságra elmenni (technikailag el tudtam volna menni persze, mert a munkahely változás után is maradt pár napom, de akkor meg a 2 ünnep között kellene bejönnöm dolgozni), utoljára talán nyáron pihentem egy hetet.
(tovább…)

19
dec 2009
ÍRTA Harder
HOZZÁSZÓLÁS 4 hozzászólás
Cikk címe: »  

Ander

 

Ander

Nagyon rég nem írtam már a blogba, de most visszatérek.

Arról, hogy miért nem írtam sokáig, most már tudok beszélni: meghalt Ander 12 és fél évesen, pár hónappal ezelőtt.

Teljesen elment a kedvem mindentől, főleg hogy könnyed témákról írjak a blogon. Róla és a haláláról nem tudtam és nem is akartam írni, így maradt az, hogy egyszerűen nem publikáltam semmit és vártam, hogy mikor múlik el az a torokfojtogató érzés ami mindig elkap, ha rá gondolok vagy ha ideülök a géphez és elkezdek egy bejegyzést megfogalmazni vele kapcsolatban.

(tovább…)

24
jún 2009
ÍRTA Harder
HOZZÁSZÓLÁS 20 hozzászólás
Cikk címe: »  

Élek még

 

Élek még

No ez egy jó rövid post lesz meg sok értelme nincs is, csak egyszerűen jelezni szeretném hogy még élek és megvagyok, majd lesznek újabb postok de mostanában nagyon bezippesedtek a dolgaim és jelenleg akkut időhiányban szenvedek amire nem találtam meg még a gyógyszert.

Addig mindenkinek jó munkát/pihenést/mittoménmit kívánok. :)

19
márc 2008
ÍRTA Harder
HOZZÁSZÓLÁS 13 hozzászólás
Cikk címe: »  

influenza és buék

 

influenza és buék

Az ünnepek miatt gondolom nem volt feltűnő, hogy mostanában se blogot, se a tutorial-t nem követtem elég hosszú ideig, meg persze a levelekre sem válaszoltam, de sikerült belefutnom egy influenzába ami miatt 7. napja nyomom az ágyat és ma volt először, hogy nem volt lázam (4 napig 39.1-39.4 volt az átlag). Még napokig fogom szedni a gyógyszert meg folyik az orrom meg köhögök, de azért már jelentősen javul a közérzetem, úgyhogy hétvége fele, szilveszterkor már szerintem rendszeresebben leszek, eddig sem erőm, se kedvem nem volt még a laptopot sem kinyitni itt az ágyba.

Tegnap láttam vmelyik hírműsorban, hogy a szokásos évvégi ünnepek alatt egyébként csökkenő megbetegedések száma idén nőtt, minden héten kb 10%-kal több beteg volt mint ami egyébként várható lett volna, annak ellenére, hogy az emberek nagy része otthon volt, nem kellett dolgozni mennie, nem volt közösségben. Januárban tömeges megbetegedések várhatóak ahogy megint “beindul az élet”, szóval vigyázzatok magatokra, szedjetek vitamint vagy valami immunrendszert erősítő cuccot.

Remélem Nektek kellemesebben teltek az ünnepek, jót fogtok bulizni szilveszterkor csak vigyázzatok a petárdákkal.

Boldog új évet kívánok Nektek és szeretteiteknek!

29
dec 2007
ÍRTA Harder
HOZZÁSZÓLÁS 14 hozzászólás
Cikk címe: »  

Szivasd meg kisgyerekes ismerőseidet

 

Szivasd meg kisgyerekes ismerőseidet

Adnék pár ötletet tapasztalataimból kiindulva, hogy kisgyerekes családokhoz milyen ajándékkal érdemes beállítani így karácsony táján:

5 ujjas kesztyű

Ez a numero uno a listámon, én veszett mód utálom ezt a fajta kesztyűt és azt is, aki kitalálta hogy 5 éves kor alatti gyerekek számára is gyártsák. A szitu általában a következő: reggel öltöztetem Petit, hogy vigyem oviba, már rajta a cipő, sál, kabát, én is felöltöztem, jönnek a kesztyűk. Az én is drágaságom (ilyenkor nem drágaság, hanem büdöskölök :) ) kedvenc szórakozása, hogy megpróbálja számomra megnehezíteni a kesztyű feladását. Az alap, hogy összeszorítja az ujjait, hogy jó mókának sőt kihívásnak tartja, hogy lehet 1 lukba minél több ujjat belepaszírozni, de az is rendkívül vicces számára, mikor ökölbe szorítja a kezét és várja, hogy most akkor mihez is fogok ezzel kezdeni.
Az én hátamon persze már folyik a víz, a pumpa egyre feljebb megy bennem és közben erre az egészre egy jó nagy szívlapáttal még Peti is rátesz, mert miközben én kínlódok, ő jókat nevet rajtam. Hát ezúton közlöm veled kisfiam, hogy ez nem vicces és nem jó móka. :)

(tovább…)

20
dec 2007
ÍRTA Harder
HOZZÁSZÓLÁS 17 hozzászólás
Cikk címe: »  

Peti elmúlt 4 éves

 

Peti elmúlt 4 éves

Időről-időre lesz 1-1 kép a fiamról, Péterről, ezt majd nézzétek el nekem. :) Még év eleje fele volt egy kép róla a blogban, szóval nem túlzom el, de most megint szeretném megmutatni Nektek, hogy azóta mennyit cseperedett.

Nemrég múlt 4 éves és igazi rosszcsont vált belőle (amire igencsak büszke vagyok :D), az anyját szisztematikusan szivatja, próbálgatja a határokat feszegetni de érdekes módon nálam tizedannyit sem próbálkozik be. :)

Az oviban már van szerelme is (azt hiszem Zsófinak hívják a kislányt), ezt múltkor elkotyogta bár utána próbálta letagadni… :) Én azért jó apához méltón egy hétig minden nap este megkérdeztem tőle, hogy “no mizújs a szerelmeddel?”, de 1 alkalom kivételével mindig azt a választ kaptam, hogy “Jaaajjjj apa! Ne kérdezgesd már mindig!”.

(tovább…)

14
nov 2007
ÍRTA Harder
HOZZÁSZÓLÁS 16 hozzászólás
Cikk címe: »  

Optimista az én drágám

 

Optimista az én drágám

Nemrég elhangzott egy beszélgetés a feleségem és köztem, mikor is szóba került – egy félmosoly kíséretében -, hogy mit is szeretne majd kapni a következő születésnapjára. A beszélgetés kb így történt:

Feleségem: … és te már azt is tudod, hogy mit fogsz nekem venni, ugye?

Én: Igazából még fogalmam sincs, de persze hogy fogok venni valamit. ;)

Feleségem: De hát tudod … mondtam már mit szeretnék! Nem emlékszel?

én eközben erősen gondolkozok, egyrészt mi lehetett meg mikor mondhatta, mert nem igazán ugrott be semmi. Pár másodperces töprengés után:

Én: Így hirtelen nem ugrik be pontosan mire gondolsz .. melyik nap mondtad?

Feleségem: Nem emlékszel rá!??? De hisz tudod … mondtam tavaly augusztusban, hogy mit szeretnék!

(tovább…)

14
szept 2007
ÍRTA Harder
HOZZÁSZÓLÁS 10 hozzászólás
Cikk címe: »  

Sorkatona is voltam

 

Sorkatona is voltam

nvoice írta egy előző bejegyzésben (Dugóval teli hócipő), hogy mindig meglepetést tudok neki okozni (“C”-s jogsi miatt) és erről a jogsis témáról beugrott pár dolog, aminek most egy külön bejegyzést szentelek (Thx nvoice :) )

Szóval eszembe jutott, hogy miért is van nekem “C”-s jogsim: a katonaságnak köszönhetem. Amikor kb 15 éve megszereztem a jogsimat még volt egy olyan lehetőség, hogy a vizsgát meg az egész ezzel járó hóbelevancot fizeti a katonaság akkor, ha “C” típusút szerzek és bevonulás után sofőr leszek. Persze le is tettem, majd bevonultam annak módja és rendje szerint sofőrnek. Méghozzá a tűzszerészekhez, aminek annyira már nem örültem, hisz a fene akar felrobbanni valami régi világháborús aknát szállítva amit, Józsi bácsi kitúrt a földjéből pár órával ezelőtt. Itt megjegyezném, hogy minden tiszteletem azoké a tűzszerészeké, akik nap mint vállalják ezt a kockázatot!

No de visszatérve a katonaságra … eszembe jutott pár dolog, sok kapcsolat nem lesz köztük csak ide-oda csapongok. :)

(tovább…)

Címkék a cikkhez

gaz 66, bakancs fényesítés, eladó gaz 66, eladó katonai zil, gaz 66 eladó

07
szept 2007
ÍRTA Harder
HOZZÁSZÓLÁS 16 hozzászólás
Cikk címe: »  

Mi lennél net nélkül?

 

Mi lennél net nélkül?

Elgondolkoztál már valaha azon, hogy internet nélkül – ha tegyük fel nem is létezne – mi lennél? Hol lennél ma? Mivel foglalkoznál? Kik lennének a barátaid? Hol élnél? Mennyire befolyásolta és mennyire befolyásolja az életeted a net?

Ha van kedved, írd le itt. Remélem lesz. Én is ezt fogom tenni, de még nem sikerült végiggondolnom és elég későre jár, úgyhogy megyek aludni. Holnap kipihentebben átgondolom az egészet.

26
aug 2007
ÍRTA Harder
HOZZÁSZÓLÁS 20 hozzászólás